A jóslás meglehetősen nehéz műfaj, amire bizonyíték az első világháború 100 évvel ezelőtti kezdete. Ahogy a történelemkönyvekből kiderült, 1914 elején a "szakértők" kis esélyét látták egy nagy háború kitörésének abban az évben. Bár az előrejelzés azóta sem vált könnyebbé, a Peter Szopo, a bne régiós hírportálon megjelent cikkében megkockáztat néhányat 2014-revonatkozóan.

A világ perspektívájából szemlélve 2014 úgy vonulhat be a történelemkönyvekbe, mint amikor Kína a Nemzetközi Valutaalap számítása szerint átvette az USA-tól a világ legnagyobb gazdaságának járó címet. Igaz, hogy ez a vásárlóerő-paritáson számolt GDP-k összehasonlítása alapján adódik, amelynek pontosságát sokat vitatják, és az is igaz, hogy csak egy szimbolikus váltásról van szó, de ettől még rámutathat egy óriási változásra.

Nevezetesen arra, hogy a 20. század után, amelyet az USA évszázadaként szoktak számon tartani, tanúi lehettünk - Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász megfogalmazása szerint - a kínai évszázad hajnalának. Ez részben magában foglalja az államkapitalista kínai gazdasági modell előretörését az amerikai liberális demokráciával és piacgazdasággal szemben (erre utalt Orbán Viktor magyar miniszterelnök sok bírálatot kiváltó nyári tusnádfürdői beszédében), részben előrevetíti a geopolitikai feszültségek erősödését a régi és az új szuperhatalom és szövetségeseik között.

Befagyott konfliktus

Biztosra vehető, hogy Európa nézőpontjából 2014 az EU és Oroszország elhúzódó viszályának első éve lesz. A politikai-gazdasági ellentéteket ugyan rendezni lehetne, ám jelenleg úgy áll a helyzet, hogy az ukrán válság megoldása nincs a láthatáron és a nyugati vezetők holdkóros diktátort látnak orosz ellenfelükben, Vlagyimir Putyin államfőben.

Az Ukrajna körül kialakult helyzetet némi finomítással befagyott konfliktusnak hívják. A polgárháborús harcok várhatóan folytatódni fognak, de remélhetően nem terjednek túl az ország délkeleti részén. A kölcsönös szankciók politikája a nyugati hatalmak és Oroszország között elhúzódhat és Európának komoly nehézséget fog okozni, hogy megelőzze az ukrán gazdaság összeomlását. A nyugati vállalatok szerepe visszaszorul az orosz cégek technológiaellátásában és állandósulnak lesznek a viták a vevők és az eladók között az energiaellátás körül.

Hosszú orosz tél

Nyilvánvalónak látszik, hogy az orosz történelemkönyvekben is kiemelt szerepet kap a 2014-es év. A konfliktus a Nyugattal párosul az olajárak zuhanásával, ami megkurtítja az ország exportbevételeit, ezért a kettős csapás évéről fognak írni. A rubel értéke zuhan, az állampapírok nem kellenek senkinek, a tőke menekül, 2015-ben elkerülhetetlen a recesszió, amit hosszú időn át lassú növekedés követhet.

Még fontosabb azonban a gazdasági modellváltás: Oroszország az importhelyettesítő iparosítás útjára lépett, ami a mezőgazdasági önellátásra és pénzügyi autonómiára való törekvéssel párosul. Az állam szerepe tovább nő a gazdaságban, a moszkvai vezetés az önellátás forszírozása mellett a feltörekvő országok felé próbálja átirányítani a vállalatok külkapcsolatait. Eközben Ázsia nem veheti át gyorsan Európa szerepét az orosz külkereskedelemben.

Putyint a Nyugat várakozásaival szemben nem gyengítette, hanem megerősítette az ukrán válság. Így elemzők szerint egy generációra elveszett az esély Oroszország demokratizálására vagy újrademokratizálására.

Vége a történelem végének

Lesz még egy megállapítás, amit visszatekintve 2014-hez kötnek majd a történészek. Nevezetesen az, hogy kiderült mekkorát tévedett Francis Fukuyama, aki az 1989-es rendszerváltás után kijelentette: vége a történelemnek. Ez alatt az értette, hogy a liberális demokrácia és a piacgazdaság nyugati modellje legyőzte ellenfelét, a szocialista állampártot és tervutasítást, így nem maradt alternatívája. A japán származású kutató persze jól látta az új világrendet fenyegető két veszélyt, a vallásos és nacionalista fundamentalizmust.

Úgy vélte azonban, hogy ezek nem lesznek képesek megszorongatni a "történelem utáni" rendszert. Az államok közötti konfliktusok persze nem kizártak, ám egyre kevésbé valószínűek, mivel a nagy küzdelmekhez olyan nagy államok kellenek, amelyek beleragadtak a történelem vége előtti (bukott) működési modellekbe - feltételezte. Az ilyen országok azonban, ahogy akkor Fukuyama látta, eltűntek a színről.

Visszanézve 2015-ből nagyon úgy tűnik, hogy a professzor legalábbis túl könnyen átadta magát az 1989 körüli konkrét társadalmi folyamatoknak. Kicsit durvábban fogalmazva - ahogy azt 2014 fejleményei megmutatták - naiv volt.