Bár annak esélye, hogy Trumpot valóban elmozdítják az elnöki posztról igen csekély, az eljárás komoly fegyver a demokraták kezében a hamarosan felpörgő választási kampányban.
Boltonról úgy tudni, ellenezte a színfalak mögötti nyomásgyakorlást Ukrajnára (amely miatt az egész ügy kirobbant), ha pedig Trumpra nézve terhelően nyilatkozna a Szenátusban, és esetleg bizonyítékokkal is szolgálna, a republikánusoknak sokkal nehezebb lenne lesöpörni az impeachmentet az asztalról. - olvasható az Indexen.
Kapcsolódó
Azonban ahhoz, hogy Boltont tényleg a száztagú Szenátus elé idézzék, az 53 republikánus szenátor közül négynek a demokratákkal kéne szavaznia. Éppen ezért vetítette előre Chuck Schumer, a demokrata szenátorok vezetője, hogy ha a republikánus többség nem hajlandó tanúkat beidézni, azzal nyíltan beismerik, hogy falaznak Trumpnak.
Az amerikai törvényhozás demokrata többségű alsóháza, a Képviselőház még decemberben döntött úgy, hogy megindítja az elnök elmozdítását célzó alkotmányos eljárást. A vád szerint Donald Trump tavaly nyáron szövetségi segélyek visszatartásával próbálta zsarolni az ukrán elnök Zelenszkijt, hogy Kijev korrupciós vádakkal kompromittálja a korábban Ukrajnával üzletelő, a demokrata elnökjelöltségért induló Joe Bident. A másik vádpont az, hogy az elnök kormányzati szerveket és tisztviselőket utasított arra, hogy ne segítsék a felelősségre vonására irányuló kongresszusi vizsgálatot.
Az impeachment eljárást a Szenátus fogja lefolytatni, ahol a republikánus szenátorok vannak többségben, ráadásul az elnök elmozdításához kétharmados többség kell, ami szinte kizárt, hogy összejöjjön. A belpolitikai hatása azonban jelentős.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Bődületes felmondási pénzt fizet a Mercedes: évekre bebiztosíthatja magát, aki aláír

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Több ezer kamera, arcfelismerés: kiemelkedő a magyar megfigyelési rendszer az EU-ban
