A jegybankok, kormányok illetékeseit és a pénzügyi piacokat 2022-23-ban ért meglepetések nagy része abból eredt, hogy még nem értjük az elmúlt tizenöt év − többek között a deflációs időszak és a világjárvány − által a háztartásokra és a vállalatokra gyakorolt mélyebb gazdasági hatásokat.
Optimista piaci várakozások
A piacok, mivel a visszaesésre (tőzsdei zuhanásra) számító befektetők egyszer már megégették magukat, most a Goldilocks-szcenáriónak is nevezett ideális körülmények között bekövetkező, puha földet érésre számítanak. Ennek során a kamatemeléseknek és az elmúlt két év szigorításainak pont annyi hatása lesz, hogy a gazdaság és a munkaerőpiac fokozatosan visszanyerje az egyensúlyát.
Ciklikus recesszió
A Fidelity azonban más vélemény van: 2024-es alapforgatókönyve a ciklikus recesszióról szól. A költségvetési pénzekből megtámogatott fogyasztók és vállalatok által lendületben tartott kitartás volt 2023 legnagyobb meglepetése (persze nem nálunk, ahol az óriási inflációtól összeomlott a fogyasztás). Azonban ha nem történik valami rendkívüli, akkor az alapkezelő arra számít, hogy jövőre már tényleg bekövetkezik a gazdaság lassulása világszerte (Magyarország ezen idén túlesett - a szerk.)
Lassan reagáló központi bankok
Az infláció már elkezdett csökkenni, de az USA-ban és az eurózónában a kamatlábak még tartósan magasabban maradnak, amíg nem utalnak egyértelműbb jelek arra, hogy az infláció visszatér a célértékhez. A központi bankok akkor váltanak irányt és kezdik csökkenteni a kamatlábakat, amikor nyilvánvalóvá válnak a növekedésre gyakorolt káros hatások.
Európában, ahol az átviteli csatorna (monetáris transzmisszió) hatékonyabb, már látszanak a recesszió jelei. Ennek hatására az Európai Központi Bank elkezdett a növekedésre összpontosítani − ez a tendencia a Fidelity szerint jövőre az Egyesült Államokban is megindul majd.
Alternatív kimenetelek
A ciklikus recesszió forgatókönyvének valószínűsége a Fidelity szerint 60 százalékos, a második forgatókönyv, melynek esélyét 10 százalékra taksálják, egy súlyosabb recesszió, amely széleskörű kiadáscsökkentésre késztetné a vállalatokat és a fogyasztókat egyaránt, és az egész gazdaságon végig söpörne (nálunk ez lényegében már le is zajlott).
A harmadik, kedvezőbb, a piac által is várt puha földet érés forgatókönyvét a Fidelity 20 százalékra taksálja. A negyedik eset, amikor 2024-ben egyáltalán nem következik be landolás (ennek valószínűsége 10 százalék), más szóval, amikor a gazdaság a jelenlegi növekedési és inflációs szinten marad, ami a központi bankokat újabb, bár csak fokozatos kamatemelésekre készteti.
Új helyzet, rövidebb ciklusok
A világ most először lép ki a mennyiségi lazításból (óriási jegybanki pénzszórásból), és sok minden van, amit nem tudunk − és nem is tudhatunk ebben a helyzetben. A Fidelity elemzői szerint fel kell készülnünk arra, hogy a következő ciklusok rövidebbek lesznek, gyakrabban követik egymást a fellendülések és visszaesések. Persze nem kizárt, hogy végül kialakul az a fajta stabilitás, amitől az utolsó négy évben elszoktunk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!