Alig több mint egy évvel ezelőtt néhány ismert történész a 2021 januárjában hivatalba lépett, új amerikai elnököt Joe Bident tervezett gazdasági és szociális reformjai alapján Franklin Roosevelthez és Lyndon Johnsonhoz hasonlította, ám Niall Ferguson, az amerikai Harvard és Stanford Egyetemen is tanító történész professzor már akkor úgy vélte, inkább egy másik demokrata elődje Jimmy Carter sorsa várhat Bidenre – emlékeztet Ferguson a Bloombergen megjelent cikkében.
Carter 1979 júliusában mondta el azt a beszédét, amelyet a „rossz közérzetről” (malaise) szóló beszédnek tartanak, annak ellenére, hogy ez az szó el sem hangzott benne. Világos – fejtegette Carter –, hogy a nemzetünk igazi problémái sokkal mélyebbek, mint hogy sorban kell állni a benzinért, hogy energiahordozó-hiány van (az 1970-es évek az olajválságok évtizede volt), hogy recesszióban van a gazdaság, illetve magas az infláció. Az igazi baj az, hogy a társadalom morális és lelki válságban van. Ezzel átvette sok amerikai vallási vezető és értelmiségi szövegét, ami azonban politikai öngyilkosságnak bizonyult. Az 1980-as választásokon Ronald Reagannel került szembe, aki csak ennyit mondott, hogy nem látja jelét az amerikaiak rossz közérzetének. A választók ezt akarták hallani.
Az amerikai történész szakíró szerint Reagan válasza azért rezonált az amerikai szavazók lelkével, mert egyértelmű kapcsolat volt a regnáló adminisztráció külpolitikai kudarcai és az életüket megkeserítő infláció között. A két nagy külpolitikai esemény az 1979-es iráni forradalom, illetve a Szovjetunió 1979 végén kezdődött afganisztáni inváziója volt. Az előbbi az USA óriási kudarcát jelentette, miután az amerikai külpolitika támogatta a bukott rezsimet mintegy geopolitikai ellensúlyként Irakkal szemben, az utóbbi annyiban volt kudarc, hogy bár Washington szankciókkal válaszolt (a leglátványosabb az 1980-as moszkvai olimpia bojkottja volt), ám ezzel semmit sem ért el.
Átkozott infláció
Az iráni kudarcot Carter 1980 áprilisában megfejelte egy tragédiába fulladt mentési kísérlettel, amelyben megpróbálták kiszabadítani azt az 52 amerikait, akiket az iráni forradalmi gárda foglyul ejtett Teheránban. Eközben ez a konfliktus vezetett el az 1973-as olajválságot követő második olajárrobbanáshoz, ami az égbe tolta az inflációt, és bár áremelkedések igazán csak az utód, Reagan kormányzásának első éveiben érték el tetőpontjukat, tovább mélyült az 1970-es évek gazdasági rákfenéje, a stagfláció, amelyben a nulla GDP-növekedés párosul a makacs inflációval.
A Bloomberg cikkírója szerint az elmúlt hónapok az akkori elnök szempontjából katasztrofális eseményekhez nagyon hasonló fejleményeket hoztak. A tragédiával végződött mentési kísérlethez a 2021. nyár végi dicstelen, kaotikus afganisztáni kivonulás hasonlítható (az amerikaiak távozása közben egy bombamerénylet számos amerikai katona halálát okozta, hasonlóan a mentési próbálkozás közben meghalt katonákéhoz). Az Iránnal szemben megszégyenülésre emlékeztet, hogy az USA – Ferguson szerint – megengedhetetlen engedményeket tesz a perzsa országnak a Teherán atomfegyverprogramját megfékezni hivatott atomalkuban, mert azt szeretné, hogy visszakerüljön az iráni olaj a világpiacra, ami leszoríthatja a fekete arany árát.
Mérgező kombináció
Az oroszok ezúttal nem Afganisztánba, hanem Ukrajnába vonultak be, ami fokozza az egyéb okok miatt amúgy is magas inflációt és a 40 évvel ezelőtti energiaválsághoz hasonló drámai dráguláshoz vezet az energiahordozók piacán. Végül az inflációhoz hozzájárulnak a még a koronavírus-válságra válaszul bevezetett intézkedések, költségvetési költekezés, amire válaszul a Fed késlekedve szigorítja a monetáris feltételeket. A végeredmény: a laza gazdaságpolitika okozta bajt fokozzák a nemzetközi politika kedvezőtlen fejleményei – akárcsak Carter kormányzásának idején.
És ha mindez nem lenne elég, még az amerikai közvélemény is hasonló hangulatváltozáson esik át, mint akkoriban. A társadalom újra és újra átéli azt az érzést, hogy rettenetesen megosztottnak érzi magát, amit nagy bajnak tart, ám éppen ilyen gyakori, hogy úgy gondolja, rossz emberek fenyegetik az amerikaiakat, amiből nagy baj lehet, ha valaki nem csinál valamit. Ahogy akkor, most is az előbbiből az utóbbiba látszik átfordulni a közhangulat.
A tudós cikkíró e körülmények találkozásának tulajdonítja, hogy Biden népszerűségi indexe az új év második hónapjára 37 százalékra esett a 2021. júniusi 50 százalékról. (A háborús helyzetben, ahogy az lenni szokott, az elnök támogatottsága visszaugrott 50 százalékra - a szerk.) Röviden szerinte Biden elnöksége a határán van annak, hogy a külpolitikai kudarcok sorozatával felerősített gazdasági nehézségek miatt olyan látványos bukáshoz vezessen a demokraták számára az idén őszi időközi választásokon, majd a 2024-es elnökválasztáson, amilyenben Jimmy Cartenek volt része elnöksége végén.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.