Most, hogy sikerült megfékezni az infláció emelkedését, sőt, már erősen csökken minden fejlettebb gazdaságban, sok jegybank azon gondolkozik, meddig tartsa fenn a magas kamatokat, mikor kezdhet lazítani. Attól félnek, hogy ha túl korán kezdik el, akkor megszakad az inflációcsökkenés folyamata.

Ugyanaz fordítva

Ami megdöbbentő: ugyanezek az érvek hangzottak el nem is olyan régen, csak pont fordítva. Mind az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, mind az Európai Központi Bank (EKB) ódzkodott egy darabig a kamatemeléstől, mikor már szárnyalt az infláció. Arra hivatkoztak, hogy biztos csak átmeneti dologról van szó, amely hamar múlik, és akkor újra küzdhetnek a deflációs veszéllyel.

Három kérdés

A Bloomberg felmérést készített arról, hogy közgazdászok mit gondolnak három kérdésről: siessenek-e elérni a jegybankok az inflációs célt, szabad-e újra alkalmazni a mennyiségi lazítás (fedezetlen állampapírvásárlás, így pénzkibocsátás) eszközét, és hogy mennyire szükséges összehangolni a jegybanki monetáris politikát a kormányok fiskális, költségvetési politikájával. Az eredmény az volt, hogy inkább lassabban csökkenjen az infláció, mint hogy recessziót okozzanak a túlzott szigorral, a fedezetlen pénzszórást a jövőben csak rendkívüli helyzetben alkalmazni, a nagy költségvetési hiány vagy éppen szigor pedig letompíthatja a monetáris politika hatásait.

Inflációs cél

Az első kérdésre adott válaszok szerint tehát nem baj, ha lassabban éri el a kívánt szintet az infláció. Ha már nincs messze tőle, akár meg is lehet kezdeni a kamatcsökkentést, különösen, ha a gazdasági visszaesés veszélye fenyeget. Hozzáteszik, hogy az inflációs cél megemelése értelmetlen gondolat, hisz a dezinfláció évei alatt alulról nem tudták elérni azt, miközben akkor nem is igazán volt rá szükség, hisz remekül ment a gazdaság.

Fedezetlen pénz kibocsátása és visszavonása

Ami az eszközvásárlásokat illeti, a többség belátja, hogy ezt az eszközt alapesetben nem szabad gazdaságélénkítésre alkalmazni, mivel a fedezetlen pénz, amint most is láttuk, előbb-utóbb felhajtja a fogyasztói árakat: az lenne a furcsa, ha nem ezt tenné. Most ez a hatás akkor jelentkezett hirtelen, amikor a járvány alatt sok ország költségvetése is szórni kezdte a pénzt, és a kétféle fedezetlen pénz együtt berobbantotta az inflációt. Úgy gondolják a szakemberek, hogy amikor a kormányok célzottan kezdték szórni a pénzt, a jegybankoknak be kellett volna fejezniük az eszközvásárlási programokat.

Most van még egy feladat, amivel korábban sosem kellett megküzdeni a jegybankoknak: vissza kell vonni a hatalmas fedezetlen pénzmennyiséget, azaz vissza kell adniuk a piacnak a megvásárolt kötvényeket. Ez már zajlik az USA-ban nagyobb, az eurózónában kisebb ütemben, de mindenképpen hosszú folyamat lesz, és végül az is felmerül majd, hogy az összes pénzt vissza kell-e vonni (azaz a jegybanki mérlegeket teljesen leépíteni), vagy valamennyi maradhat, hisz az most lényegében elinflálódott. 

Kormányok és jegybankok együttműködése

A fiskális és a monetáris politika összehangolása kicsit bonyolultabb, mert a kormányokat sokszor politikai okok vezérlik, szemben a jegybankokkal. Az eurózónában könnyebb a helyzet, mivel a görög ügy megmutatta, hogy egy sok tagú valutaövezetben egy ország sem engedheti el a költségvetési hiányt közös megegyezés nélkül, hisz azt végső soron a többieknek kell fizetni. Ha valamelyik mégis ezt akarná tenni önkényesen, a közös jegybank egyszerűen nem finanszírozza tovább.