Egy erdélyi vendéglátóipari vállalkozó szerint a magyar fővárosban az árak legalább 15 százalékkal kisebbek a kolozsváriaknál - írja a Maszol. Magyarországon terjeszkedik a kávézókat működtető romániai cég, a Meron Roastery.
A kolozsvári székhelyű vállalat az idei év végén vagy 2023 elején fogja megnyitni első budapesti kávéházát. A döntésben nagy szerepet játszott, hogy a magyar fővárosban könnyebben és olcsóbban lehet kiadó helyiséget találni, mint Kolozsváron vagy Bukarestben.
„Ami meglepett Budapestben, az a megfizethető áron bérelhető helyiségek nagy száma. A körülbelül 100 négyzetméteres helyiségek Budapesten legalább 15 százalékkal olcsóbbak, mint Kolozsváron. Mindkét városban nagy forgalmú helyekről beszélünk" -nyilatkozta a Ziarul Financiarnak Bogdan Ciocian, a Meron Roastery alapítója.
Magasabb színvonal
Bukarestben két éve kerestek helyszínt a második kávézójuknak, de még nem találták meg. Az üzletember szerint Budapesten több a kávéház, mint Kolozsváron és Bukarestben, utóbbi városokban azonban magasabb a színvonal.
A kolozsvári cég jelenleg 22 Meron márkanevű kávézót működtet. Ezek zöme erdélyi városokban található: Kolozsváron, Nagyváradon, Brassóban, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Nagyszebenben és Zilahon. Tavaly és idén 5-5 új lokállal bővült a hálózatuk, jövőre azonban valószínűleg felfüggesztik a terjeszkedést.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Kifog Rákosi atombunkere a bontógépeken, nem engednek a masszív betonfalak

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak
