Míg a múlt század elején világszerte százmilliók éltek szolgaságban, addig az ezredfordulóra számukat sikerült 30 millió fő alá csökkenteni.
Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (International Labour Organisation, ILO), a WFF (Walk Free Foundation) és az IOM (International Organisation for Migration) legfrissebb közös jelentése alapján 2021-ben 49,6 millió fő élt a világon modernkori rabszolgaságban, melyből 27,6 millió főt munkavégzésre, 22 millió főt pedig kényszerházasságra köteleztek.
A világ népességének 6,5 ezreléke, vagyis körülbelül minden százötvenedik ember élt 2021-ben modernkori rabszolgaságban – írja az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
A becslések igen széles skálán szóródnak; adatgyűjtési és kategorizálási módszertantól függően 38-56 millió fő között. A 2021-es adat körülbelül 10 millió fős növekedést mutat a korábbi, 2016-ban elkészített felméréshez képest, amikor 40,3 millió fő minősült globálisan rabszolgának.
A két felmérés között az arab országokban nőtt a leggyorsabb ütemben a rabszolgák száma, köszönhetően a kényszerházasság gyakoriságának. A házasságra kényszerítettek esetében a növekmény 6,6 millió fős, míg a kényszermunkára kárhoztatottak esetében 2,7 milliós.
Minden negyedik rabszolga kiskorú
Globálisan minden negyedik modernkori rabszolga kiskorú (12,3 millió fő), a nemi eloszlást tekintve pedig a nők és lányok aránya 54 százalékos.
Összességében a szolgasorsba kerülés leggyakoribb oka a nem törlesztett adósság. Az áldozatokat legtöbbször háztartási alkalmazottakként dolgoztatják, valamint építkezéseken és a mezőgazdaságban.
Külön kategóriát képeznek az állam által kényszerített rabszolgák, akik globálisan összesen 3,9 millióan lehetnek.
Ide tartozik például minden tizedik kényszermunkás, akit börtönbüntetése alatt köteleztek a munkavégzésre. Emellett ebbe a kategóriába tartoznak az olyan besorozott katonák, akiket akaratuk ellenére nem hadászati munkák elvégzésére köteleznek.
2022-ben ugrásszerűen nőtt a rabszolgatartás
A WFF szerint az számít modernkori rabszolgaságnak, ha valaki birtokol vagy irányít egy másik személyt oly módon, hogy azzal megfosztja az adott személyt az egyéni szabadságától, azzal a szándékkal, hogy kihasználja az illetőt haszonszerzés, kizsákmányolás vagy örömszerzés céljából.
A modernkori rabszolgaság elterjedtsége az 1970-es évektől egészen a 2000-es évekig folyamatosan csökkent, amikor a gazdasági válság trendfordulót okozott.
2011-ben az Arab tavasz néven elhíresült észak-afrikai felkeléseket követően jelentősen megugrott a szolgaságban élő emberek száma. Ezt követően a 2010-es években lineáris ütemben nőtt a modernkori rabszolgák száma, majd a 2020-ban kitört koronavírus-járvány és a NATO csapatok 2021-es afganisztáni kivonulása jelentősen fokozta a kényszermunka terjedését.
Emellett a tavaly kitört orosz-ukrán háború jelentősen emelte Belaruszban, Oroszországban és Ukrajnában a kényszerített és kizsákmányolt emberek arányát.
Ebben az országban a legelterjedtebb
A rabszolgaság a világon Indiában a legelterjedtebb, ahol közel 8 millió fő tartozik ebbe a csoportba. Ezt követi Kína, 3,85 millió fővel. Előbbi két országban, illetve Pakisztánban és Észak-Koreában áé összesítve tízből négy rabszolga.
Az ország népességéhez viszonyítva Észak-Koreában a legmagasabb a modern kori rabszolgák aránya: több mint 10 százalék.
A régiós eloszlás tekintetében Ázsiában és Afrikában él a legtöbb rabszolga. Utóbbiban 7 millió fő, Amerikában 5,1 millió fő, a Közel-Keleten 1,8 millió fő, Ázsiában és a Csendes-óceáni szigetvilágban 29,3 millió fő, Európában és Nyugat-Ázsiában pedig 6,4 millió fő számított 2021-ben rabszolgának. Az afrikai, közel-keleti és dél-amerikai adatok némileg torzítottak, mivel ezekben a régiókban nehezebb az adatgyűjtés és a vizsgálat.
A 2022-es labdarúgó világbajnokság alatt a rendező ország, Katar a rossz munkakörülményeiről is hírhedté vált. Itt azonban a hivatalos statisztikák szerint csupán 4 ezer fő számít rabszolgának. Hasonló a helyzet Szaud-Arábiában (61 ezer fő) és az Egyesült Arab Emírségekben (156 ezer). Szíria, Irak és Yemen esetében pedig még becslések sem elérhetőek.
Magyarországon közepesen sok a rabszolga
Magyarországon 2018-ban a lakosság számához viszonyítva 0,37 százalék volt a modernkori rabszolgaságban élők aránya, ami 36 ezer főt jelentett. A közép-kelet-európai régióban hazánk népességarányos adata középértéknek számít. A régióban a legmagasabb arány Belaruszban (1,09 százalék), míg a legalacsonyabb Ausztriában (0,17 százalék) volt.
Európában (közte hazánkban is) a leggyakoribb indok, ami miatt valaki modern kori rabszolgának minősül, a nem törvényes foglalkoztatási formában történő munkavállalás, azaz a fekete munka.
Kelet-Ázsiában a kényszermunka az elsődleges tényező, míg a közel-keleti országokban a nem megfelelő munkakörülményeket biztosító munkahelyek mellett a kényszerházasság.
Nem állapítható meg kapcsolat a rabszolgaság népességen belüli aránya és az adott ország gazdasági helyzete között. A rabszolgák 52 százaléka magas, vagy felső-közép jövedelmű országokban él.
A legfelsőbb kategóriába tartozó országokból származik a modern kori rabszolgák ötöde, a felső- és alsó-középből 32-32 százalékuk, alsó-középből pedig 16 százalékuk.
Az ENSZ egyik Fenntartható Fejlődési Célkitűzése (Sustainable Development Goal, SDG), hogy humanitárius szempontok mellett a gazdasági növekedés érdekében 2025-re megszüntessék a gyermekrabszolgaságot, az évtized végére pedig univerzálisan.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!