María Jesús Montero elmondta, hogy 2018-ban a költségvetés hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 2,6 százalékára, mintegy 31,8 milliárd euróra rúgott. A 2008-as pénzügyi világválság óta először sikerült a 3 százalékos szint alá csökkenteni a deficitet - írja az MTI.
A 2,6 százalék meghaladja ugyan a Brüsszel által elvárt 2,2 százalékos tavalyi hiánycélt, de kisebb a kormány által jelzett 2,7 százaléknál.
A spanyol kormány erre az évre 2 százalékos deficitcélt tűzött ki - tette hozzá a pénzügyminiszter, aki szerint az adatok tanúsítják Spanyolország elkötelezettségét az uniós költségvetési szabályok teljesítése iránt.
A dél-európai ország azután került a szigorú európai kontrollt jelentő eljárás alá, hogy a gazdasági válság hatására 2009-es költségvetési hiánya 11,4 százalékra ugrott.
2011-ben még 24 uniós tagállamot érintett a szankciós eljárás, mára egyedül Spanyolország maradt.
A spanyol gazdaság tavaly 2,6 százalékkal növekedett, ami 2014 óta a leggyengébb ütemet jelenti. 2017-ben 3,0 százalékkal gyarapodott Spanyolország GDP-je.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Kína rövid távon elég jól járt a Trump-vámokkal

Pintér Sándor szerint el lehet innen menni

Money Talks' 25: Aki nem növekszik, azt előbb-utóbb felvásárolják vagy lenyelik
