Újra kezd megrendülni a külföldi cégek bizalma Kínában, miután a legkülönfélébb, kevéssé indokolható ellenőrzésekkel nehezítik életüket, sőt, ennek során embereket tartóztatnak le a Bloomberg szerint. Ezek közül is kiemelkedik stratégiai jelentősége miatt a Foxconn, melyet adóellenőrzésekkel vegzálnak. A tajvani tulajdonú cég az iPhone legfontosabb gyártója Kínában az Apple részére, így a kínai gazdaság nem kis szeletéről van szó. A Foxconn hangsúlyozza, hogy együttműködik a hatóságokkal.
Mi lehet a cél?
A kínai hatóságok sokszor nem adnak magyarázat ezekre az indokolatlannak tűnő akciókra, így a cégekben egyre nő a bizonytalanság érzése, mondhatni meg vannak félemlítve. Nyilvánvaló, hogy ezek az intézkedések országot uraló kommunista párt utasítására történnek, de nem látszik, mi a célja velük. Egy japán fémfeldolgozó cég egyik alkalmazottját még márciusban letartóztatták, de máig sem emeltek vádat ellene.
Kapcsolódó
Egy, az ázsiai térséggel foglalkozó elemző szerint nem feltétlenül a külföldi befektetők megfélemlítése a cél, sokkal inkább a belső elitnek szólhat az üzenet: ne nőjetek túl nagyra, ne nőjetek a párt fejére, mert pórul jártok. Az első nagy állami vegzálás az Alibabát és közvetlenül tulajdonosát érte. Jack Ma túl nagyra nőhetett, megjegyzéseket tett a kormány gazdaságpolitikájára, és ezt a kommunista párt már nem tűrte, kihívást láthatott benne, amely veszélyeztette egyeduralmát.
A gazdaság egyik alappillére
A Foxconn egy hasonlóan nagy cég, amely a kínai gazdasági fejlődés egyik fontos tényezője volt, és segített megteremteni a fejlett technológiára épülő modellt, egyúttal a világ legnagyobb cége, az Apple gyártásának nagy részét így Kínába telepítve. A zaklatás most annyiból is furcsa, hogy a kínai gazdaság az ingatlanlufi kipukkadása miatt nagy bajban van, és ha emellett a jól működő, fejlett technológiai cégek is végül menekülésre kényszerülnek, a kínai gazdaság egy újabb alappillére roppanna meg.
Elképzelhető persze, hogy úgy gondolják: mindent megoldanak majd a hazai cégek, így például az Apple helyett a Huawei, ez azonban kockázatos stratégia, hisz míg az Apple a fél világot Kínából látja el, a kínai cégek esetében a romló gazdasági és politikai kapcsolatok miatt ez azért jóval bizonytalanabb.
Árfolyamreakciók
A tőzsde máris jelentős eladási hullámmal reagál ezekre az eseményekre. Amikor megindult az Alibaba és a többi tech cég zaklatása, azok árfolyama esett a töredékére, Most a Foxconn kínai tőzsdén szereplő alvállalatai zuhantak hatalmasat, a Shanghai Composite Index pedig éves mélypontra került. Az úgynevezett B-részvények csoportja, melyekkel dollárban kereskednek, 2020 eleje, a Covid-pánik óta a legalacsonyabb értékre kerültek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!