A népszerű termékekről, melyek a világ nagy részén kaphatók, előszeretettel szoktak országok szerinti összehasonlítást végezni: ilyen például a Big Mac-index, amely annak alapján kalkulál, hogy egy adott országban mennyiért árusítja a McDonald's egyik legismertebb termékét. Nincs ez másként az iPhone esetében sem, amelynél a Picodi elemzői számították ki, hogy melyik országban mennyit kell dolgozni érte. Ehhez az adott országban jellemző fogyasztási árra és az átlagos nettó jövedelemre van szükség, amit 21-el osztanak el, mivel átlagosan ennyi munkának van egy hónapban. Az adatot iPhone Indexnek nevezték el.
Ahol 6 nap sem kell
Az első helyen, vagyis ahol a legkevesebbet, mindössze 4,2 napot kell dolgozni az iPhone 15 Proért, nem meglepő módon Svájc. Az alpesi országban a frank túlértékeltsége miatt a világon a legmagasabbak a bérek, és ez az árakra is igaz, de az Apple, mivel Kínában és Indiában gyártja a készüléket, nem kell, hogy érdemben drágábban adja a terméket Svájcban, mint más országban.
A második helyen melyik más ország szerepelhetne, amely a cég hazája, legbecsesebb piaca, az USA. A Picodi még részletezi is az amerikai számítást, hogy mindjárt a gazdag ország bérhelyzetét is megismerjük. Az éve bruttó átlagfizetés 62 ezer dollár, a havi nettó átlag 4275 dollár (bő másfél millió forint, van hová felzárkóznunk). Az árat a New York államban érvényes adóval (áfával) számolták, így 1087 dollár adódott. Így 5,3 nap jött ki, és ami érdekes: évről évre kisebb ez az időtartam az aktuálisan megjelenő típus esetében, kivéve 2020-at, a járvány okozta munkanélküliség évét.
20 nap alatt
A dobogó harmadik helyére Ausztrália került 6,3 nappal, utána Luxemburg, Szingapúr és az Egyesült Arab Emirátusok. Dániában már 7 nap az időtartam, innen azonban nem sorolunk fel minden országot, csak a fontosabbakat, érdekesebbeket. Németország 9,5 nappal már erősen elmarad az élcsapattól, Ausztriában 10,4 nap az időtartam, Olaszországban 16,6 nap, Csehországban és Szlovéniában 18,2-18,3 nap.
Régiónk és Kína
Nézzük a visegrádi térség többi országát: Lengyelország 23,2 nap, Szlovákia 25,2 nap, Magyarország 26,9 nap. Az EU-ból még Görögország jön utánunk 28 nappal, Romániát és Bulgáriát viszont nem említi az elemzés. Érdekesség viszont Kína, amely 23,5 nappal sokkal jobb adat produkál nálunk, ami csak úgy jöhet ki, hogy ott sokkal olcsóbban is adják a terméket. Ez logikus is, mivel óriási piacról van szó, ráadásul a gyártás java is ott zajlik, így nyilván úgy áraznak, hogy az egy telefonon elért profit és az eladott mennyiség szorzata közelítse az elérhető maximális mértéket.
Ahol 100 nap is kevés, és nem is távoli ország
Nézzük végül a lista végét, vagyis az országokat, ahol a legtöbbet kell az új iPhone-ért dolgozni, itt már egész napra kerekítve adjuk meg az adatokat. Mexikóban 41 nap, Vietnamban és Indiában 56, Brazíliában 67, a Fülöp-szigeteken 80, és végül jöjjön a listán megadott leggyengébb helyezett. Érdekes módon egy olyan országról van szó, ami kicsi részben Európában található: Törökország, 124 nappal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!