A kihívás, amellyel gazdasági szempontból szembe nézünk a koronavírus-járvány miatt az, hogy a recesszió az egymást követő csődök nyomán ne alakuljon át elhúzódó, jóvátehetetlen károkat okozó, az 1920-1930-as évek fordulóján megismert depresszióvá - írja Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) volt elnöke a Financial Timeson megjelent cikkében.

Nyilvánvaló, hogy az államok adóssága jelentősen nőni fog, mert a magánszektorban elvesző jövedelmeket - részben vagy egészében - csak a kormányok pótolhatják. Ezért a magas államadósságok a járvány utáni gazdasági viszonyok normális részei lesznek, akárcsak az, hogy a magánadósságok egy részét elengedik.

Az államok ahhoz a szerepükhöz térnek vissza, amit a háborúk idején játszottak. A koronavírus-pandémia ugyanis olyan jellegű csapást mér a világgazdaságra, mint egy háború. Az első világháború idején Németország és Olaszország háborús kiadásai 6-15 százalékát finanszírozta adókból reálértéken számolva, míg Franciaország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország egyáltalán nem vett igénybe ehhez adóbevételeket.

Mi a legfontosabb?

A legfontosabb kérdés az, miként tudja az állam a leghasznosabban elkölteni a rendelkezésére álló pénzt (amely tehát nem kis részben új hitelfelvételéből származik majd). Draghi nem zárja ki, hogy az állásukat elvesztőknek állampolgári jogon alapjövedelmet biztosítsanak, ám az elsődlegesnek a munkahelyek megőrzését tartja. Az a veszély fenyeget, hogy a visszaesés után alacsonyabb foglalkoztatási szint alakul ki a világgazdaságban, miután a vállalatok finanszírozási gondokkal fognak küszködni, s ezért kisebb termelési, szolgáltatási kapacitásokat tartanak majd fenn.

Emiatt pluszforrásokat kell biztosítani a munkanélküli-segélyekre és el kell engedni a vállalati adók egy részét. A volt ECB-elnök szerint jó irányba mozdultak azok a kormányok, amelyek ilyen intézkedéseket hoztak. A legfontosabb a foglalkoztatás és meglévő kapacitások átmentése a válság utáni időkre. Ehhez mozgósítani kell a pénzügyi rendszer teljes arzenálját: a kötvénypiacokat, a bankrendszert és esetenként még a postát is, mégpedig azonnal.

Nulla kamat

A bankoknak nulla kamattal kell hiteleket nyújtaniuk azoknak a vállalatoknak, amelyek készek fenntartani foglalkoztatásukat. Miután ezzel közszolgálati funkciót látnak el, az ehhez szükséges banki forrást a kormányoknak kell biztosítaniuk állami garanciák vagy hitelek formájában. Sem a megszokott pénzügyi szabályozásnak, sem a garanciakövetelményeknek, sem a hagyományos kockázatelemzésnek nem szabad ennek útját állnia.

Lesznek olyan vállalatok, amelyek jelentős megrendeléseket kapnak, így vissza fogják tudni fizetni ezt az adósságot, míg mások nem. Az utóbbiak azokból az ágazatokból kerülnek majd ki, amelyekben a válság elhúzódik. A munkahelyek megőrzése azonban olyan fontos, hogy ha ezt az eladósodásuk árán teszik meg, akkor végül el kell engedni a tartozásaikat. Akár úgy, hogy az állam fizet helyettük, akár úgy, hogy garanciát vállal a hiteleik visszafizetésére. Ha a morális kockázatokat - a visszaéléseket - kordában lehet tartani, akkor Draghi szerint az előbbi a jobb megoldás.

Nincs vesztegetni való idő

A végeredmény mindenképpen a közadósság növekedése, ám az alternatíva most a termelési-szolgáltatási kapacitások elvesztése, ami végső soron a költségvetési bevételeket is megtermelő jövedelmek megszűnéséhez vezetne.

A jelenlegi kamatszinteken a kormányok adósságszolgálata nem nőne emiatt. Európa pénzügyi rendszere elég erős ahhoz, hogy megadja a szükséges támogatást a reálszférának, a döntések halogatása az 1920-as éve végén kezdődött gazdasági siralomvölgyhöz vezethet. A jövedelmek a gazdaságok leállása miatt egyik napról a másikra vesztek el, az erre adott válasznak éppen ilyen gyorsnak kell lennie - véli Mario Draghi.