Spanyolországban tovább javultak a koronavírus-járvány mutatói a hétvégén; hétfőre 275-re csökkent a százezer lakosra vetített átlagos esetszám, amely pénteken még 307, a hónap elején pedig 525 volt. A tartományok közül Kasztília és Leónban a legmagasabb a fertőzöttek aránya, százezer emberből 431-en igazoltan koronavírusosak. Továbbra is a Kanári-szigeteken a legkedvezőbb a járványhelyzet százezerből 77 esettel - írja az MTI.
Törökországban a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében az érvényben lévő részleges hétvégi kijárási korlátozás időtartamát az egész hétvégére kiterjesztik, illetve a hétköznap éjszakákon is bevezetik a gyakorlatot - jelentette be Recep Tayyip Erdogan elnök. Az intézkedés értelmében az emberek hétköznapokon este 21 órától reggel 5 óráig, továbbá péntek este 21 órától hétfő reggel 5 óráig nem tartózkodhatnak közterületen.
A legfrissebb adatok tanúsága szerint Nagy-Britanniában sikerült ismét ellenőrzés alá vonni a koronavírus-járványt, a korlátozások szigorát azonban egyelőre nem szabad jelentős mértékben enyhíteni. Matt Hancock egészségügyi miniszter szerint tudják, hogy a lakosságnak milyen komoly nehézségeket okoznak a jelenlegi korlátozások, a jó hír azonban az, hogy ezek az intézkedések hatékonynak bizonyultak.
Lemondott Stjepan Sucic, a horvát veteránügyi minisztérium államtitkára, mert részt vett egy járványügyi előírásokat megszegő rendezvényen és összetűzésbe keveredett a helyszínre kiérkező rendőrökkel. Közben kiderült, hogy pozitív lett Andrej Plenkovic kormányfő koronavírus-tesztje, de a politikus jól érzi magát. A rendőrök egy vendéglátóhelyen tartott razzia keretében akarták igazoltatni Sucicsot a kelet-szlavóniai Vukováron, ahol szombaton éjjel többedmagával italozott. Szombattól új szigorítások léptek életbe az országban, a kávézóknak és az éttermeknek be kellett zárniuk, az éjszakai szórakozóhelyeknek pedig már egy korábbi rendelet szerint nem lett volna szabad nyitva tartaniuk. Az államtitkár ellenállt a rendőröknek, akik végül őrizetbe vették és előállították a helyi rendőrkapitányságon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!