Az Egészségügyi Világszervezet tisztségviselőinek tájékoztatása szerint nem a tünetmentes fertőzöttek jelentik a koronavírus terjedésének fő hajtóerejét - írja a CNBC.com. Ha ez igaz, akkor nem jogosak azok a félelmek, amelyek szerint nem lehet gátolni a járvány terjedését a tünetmentesek fertőzései miatt.
A Covid-19 (koronavírusos) megbetegedés jellemzője, hogy sok ember, aki elkapja a fertőzést, egyáltalán nem mutat tüneteket, vagy ha mutat is, akkor azok rendkívül enyhék. Mások csak a néhány napos lappangási idő elmúltával produkálnak tüneteket.
A járvány korai szakaszából származó adatok arra utaltak, hogy a betegséget okozó SARS-Cov-2 vírus emberről emberre akkor is képes terjedni, ha a fertőzött személy nem mutat tüneteket. A WHO tisztségviselői most azt állítják, hogy ugyan előfordulhat tünetmentesek által okozott fertőzés is, azonban nem ez a járvány terjedésének fő útja.
Azokból az adatokból, amelyek jelenleg a rendelkezésünkre állnak, egyelőre elég ritkának tűnnek azok az esetek, amikor egy tünetmentes fertőzött adja át a vírust egy másik személynek. Nagyon ritka az ilyen - mondta Maria Van Kerkhove, a WHO új betegségekért és zoonózisokért felelős vezetője.
A szakember ezért úgy véli, emiatt a kormányzatok erőfeszítéseinek a tüneteket mutató betegek azonosítására és elkülönítésére kell fókuszálniuk, és azokat kell megtalálni, akik velük kapcsolatba kerültek. Ugyanakkor elismerte, hogy néhány tanulmány arra utalt, hogy lehet tünetmentes fertőzés is, elsősorban ápolási otthonokban és háztartáson belül. A WHO-vezető szerint ahhoz, hogy igazi választ lehessen kapni a kérdésre, hogy a tünetmentesek képesek-e széles körben terjeszteni a járványt, több tanulmány és adat szükséges.
Számos beszámolónk van olyan országokból, amelyek jó teljesítenek a részletes kontakt-felderítések területén. Ők felkutatták a tünetmentes eseteket, felderítették ezek kapcsolatait és nem találtak másodlagos fertőzéseket. Nagyon ritkán fordult elő ilyesmi - mondta Van Kerkhove.
A cikk szerint ha a tünetmentes fertőzés valóban nem a betegség terjedésének fő motorja, akkor annak komoly következményei lehetnek. Az Egyesül Államok Járványkezelési és Megelőzési Központjának jelentése ugyanis a távolságtartási szabályok okaként első helyen sorolta a tünetmentesek fertőzési képességét.
Van Kerkhove ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne történne tünetmentesek általi fertőzés, csak éppen ez nagyon ritka. Ennek felismerése pedig fontos abban, hogy követni tudjuk a vírus terjedését és korlátozzuk a terjedés sebességét. Ha felkutatunk minden tüneteket mutató fertőzöttet és izoláljuk őket, az ő kontaktjaikat is karanténba helyezzük, akkor drasztikusan korlátozható a járvány - mondta a szakember.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!