A kormányzat hajókat küld a karibi és a kelet-csendes-óceáni térségbe, megelőzendő, hogy a drogkartellek előnyöket kovácsoljanak maguknak a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetből, és megpróbáljanak még több kábítószert az Egyesült Államokba csempészni írja az MTI.
"Nem engedhetjük meg, hogy a kábítószer-kereskedők kihasználják a világjárványt, és veszélybe sodorjanak amerikai életeket" - fogalmazott Trump. 22 országgal összefogva az Egyesült Államok Déli Főparancsnoksága "erősíti a térségben az ellenőrzést", és felgyorsítja a feltételezhetően kábítószert szállító hajók elkobzását. Elmondta, hogy a küldetésben az amerikai haditengerészet rombolóhajói, a légierő gépei és helikopterei, valamint a parti őrség hajói vesznek részt.
A sajtókonferencián ezúttal jelen volt Mark Esper védelmi miniszter, Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, William Barr igazságügyi és Chad Wolf ügyvezető belbiztonsági miniszter is.
Esper elmondta, nem hozzák nyilvánosságra, hogy a déli főparancsnokság műveletei meddig tartanak. Utalt arra, hogy hatalmuk fenntartása érdekében korrupt politikai szereplők is támaszkodnak a kábítószer-kereskedelemből származó jövedelmekre. Konkrétan megemlítette a venezuelai, szavai szerint "törvénytelen Maduro-rezsimet".
Milley tábornok megjegyezte, hogy hírszerzési információk támasztják alá a kábítószer-kereskedő kartellek tevékenységének erősödését. Nem kívánt azonban konkrétumokkal szolgálni. Hangsúlyozta viszont, hogy az amerikai hadsereg nem fogja megengedni, hogy a kartellek bejussanak az Egyesült Államokba.
William Barr "nemzetbiztonsági fenyegetésnek" nevezte a kábítószer-kereskedők tevékenységét, és leszögezte, hogy az az Egyesült Államok nem hoz "félintézkedéseket".
Trump elmondta, hogy a kormányzat fontolgatja az amerikai belföldi repülőjáratok felfüggesztését a járvány amerikai gócaiba, így például New Yorkba, New Orleansba vagy Detroitba. Szükség van a farmokon dolgozó bevándorló munkásokra. Ehhez kapcsolódva Chad Wolf elmondta, hogy egy sor olyan megoldáson dolgoznak, amely lehetővé tenné a vízumok kiadását ezeknek a vendégmunkásoknak.
A fedélzetén halottakkal és fertőzöttekkel Florida partjainál várakozó két üdülőhajóról szólva Donald Trump arról tájékoztatta az újságírókat, hogy Kanada és az Egyesült Királyság hazaszállítja majd a saját állampolgárait. A többi utas sorsáról az amerikai elnök azt mondta: "segítenünk kell ezeknek az embereknek, nagy bajban vannak, és ilyenkor nem számít, hogy ki honnan jött". Elképzelhetőnek tartotta, hogy amerikai orvoscsoportot küldenek fel a hajókra.
A sajtókonferenciával egy időben szállt le New York Kennedy repülőterén az az Antonov gép, amely Moszkvából hozott segélyszállítmányt a koronavírus elleni küzdelemhez. A szállítmányban maszkok, valamint egyéb orvosi és védőfelszerelések vannak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!