Kenneth Rogoff, az IMF volt főközgazdásza, jelenleg a Harvard Egyetem professzora arra figyelmeztet, hogy a koronavírus-járvány és az azzal járó gazdasági válság óriási csapárt mér a feltörekvő országokra függetlenül attól, hogy az USA és Európa milyen gyorsan áll talpra a vihar elvonulása után - derül ki a CNBC-nek adott interjújából. Ezek az országok még a 2008-2009-es pénzügyi és gazdasági válság utóhatásaival birkóznak, így csapot le rájuk az újabb "armageddon".

Ezeket az országokat térdre kényszerítette a 12 évvel ezelőtt dúló gazdasági vihar, és azóta sem álltak talpra. A helyzetet nehezíti, hogy még azt sem tudjuk pontosan, mivel is állunk szemben most, meddig tarthat a jelenlegi forgószél, mikor kerülhetünk ki belőle, és milyen hatással lesz az egészségügyi és gazdasági válság a fejlett országokra.

Kapcsolódó

A legtöbb megerősített koronavírus-fertőzést az Egyesült Államokban és néhány európai országban, elsősorban Olaszországban, illetve Spanyolországban jegyezték fel. A gazdaság leállása tízmilliós munkanélküliséget okozott csak az USA-ban - emlékeztet a CNBC. A pandémia nem kíméli a kevésbé fejlett gazdaságokat sem: más országok mellett Brazíliából, Chiléből, Ecuadorból és Indiából jelentettek legalább 2500 esetet - idézte a hírportál az amerikai Johns Hopkins Egyetem adatait.

Mi ez?

Rogoff ugyan igen nagy tudású és tapasztalt közgazdász professzor, ám még ő sem lát jó történelmi analógiát arra, ami napjainkban történik. Voltak pénzügyi válságok, amelyeket valamilyen katasztrófa idézett elő, de ennek a mostani krízisnek a globális természete csak a háborúk okozta gazdasági összeomlásokhoz hasonlítható. Emiatt szerinte a legjobb hasonlat, ha kombináljuk az 1970 években kirobban olajárválságot, mivel az az ellátás oldaláról fékezte le a világgazdaságot (az OPEC országai egy csapásra emelték az olaj árát, ami egy időre erősen visszavetette a fejlett országok fogyasztását és gazdaságát), továbbá a 2008-2009-es pénzügyi válságot, ami (a hitelezés lefagyása miatt) a kereslet oldaláról blokkolta a gazdasági folyamatokat.

Összességében azonban az 1928-1933-as nagy amerikai gazdasági depresszióhoz kell visszanyúlnunk, hogy találjunk valami ahhoz foghatót, amilyen gyorsan, és amilyen mélyre ez a krízis lerántotta a világgazdaságot - összegezte véleményét Rogoff, aki 2001 és 2003 között dolgozott az IMF vezető elemzőjeként.

Jó és rossz pontok

A professzor szerint az USA és az európai országok jó választ adtak a válságra azzal, hogy eladósodás árán vállalják a gazdaság ösztönzését. A 2000 milliárd dolláros, gigantikus amerikai élénkítő csomagot egyenesen kiválónak tartja. Külön hangsúlyozza az amerikai jegybank, a Fed monetáris enyhítésének jelentőségét, ahogy mondja: hála istennek még mindig létezik a független Federal Reserve.

Éppen ellenkező véleménnyel van azonban az amerikai politikai vezetés - a washingtoni és a tagállami kormányok - egészségügyi védekezéséről, amelyre egy tízpontos skálán hármast adna. Ezen a fronton Amerikai vesztésre álló háborút vív. Elég csak arra felhívni a figyelmet, hogy egyes államokban már hetekkel ezelőtt szigorú korlátozásokat vezettek be, miközben máshol - elsősorban a déli államokban - az elmúlt napokig semmit sem tettek. Ezzel teljes káoszt okoztak. Rogoff egyelőre nem látja, hogyan lábalhatna ki az ország az egészségügyi veszélyhelyzetből összehangolt nemzeti szintű válasz nélkül.

Phelps: erőteljes állami beavatkozás kell

A második világháború alatti helyzethez hasonítja a mostanit egy másik Nobel-díjas közgazdász is, aki szerint minden eddiginél nagyobb állami szerepvállalásra van szükség.

Tévedés azt hinni, hogy a piac mindent megold, most mindennél nagyobb szükség van az erőteljes állami beavatkozásra: a karanténba zárt városok, az összeomló tőzsdék, és üres polcok a boltokban mutatják, hogy teljesen ismeretlen terepre tévedt a világ a koronavírus-járvánnyal - írja Roman Frydman, a New York-i Egyetem közgazdasági professzora és Edmund S. Phelps Nobel-díjas közgazdász a Project Syndicate honlapján megjelent véleménycikkben a Növekedés.hu beszámolója szerint.

Az önkéntes elzárkózás, a társadalmi érintkezés minimalizálása és a pénzteremtés beindítása nem állítja meg a járványt, és nem menti meg a gazdaságot. Emiatt a kormányzatnak minden lehetséges erőforrást a világjárvány hatékony kezeléséhez szükséges berendezések és eszközök gyártásához kellene átirányítania, és támogatnia kell azokat a cégeket, amelyek hajlandók termelésük átállítására. De segíteni kell azokat a vállalatokat is, amelyek közvetlenül nem vesznek részt a válság leküzdésére irányuló erőfeszítésekben, de biztosítják az alapvető javak és szolgáltatások nyújtását.

Arról is gondoskodni kell, hogy a lakosságnak elegendő pénze legyen az áruk és szolgáltatások vásárlásához. Biztosítani kell azt is, hogy a bajba jutott cégek tudjanak bért fizetni az alkalmazottaknak, de az állami segítséget nem szabad bónuszokra, részvény-visszavásárlásokra és osztalékfizetésre pazarolni. Végül pénzügyi megoldást kell találni azok számára, akik nem képesek képesek fizetni a jelzálogkölcsöneiket vagy más kötelezettségeiket.