- Január 23-án, vagyis lassan 2 hónapja jelentették be a koronavírus-járvány miatti vesztegzárat a kínai Vuhanban. A világ sok országában helyen jelentettek be azóta hasonló helyzetet, és ha nem is tudjuk pontosan felmérni, hogy globálisan mennyire veszélyes ez a fertőzés, azt mindenki tudja, hogy még nincs rá gyógyszer. Az utóbbi hetek megugró online média olvasottsági adatai alapján pedig talán az a következtetés sem eltúlzott, hogy sokan azzal is tisztába kerültek, hogy ami nálunk most jön, azon Kína már túljutott. Az élelemiszerboltok és gyógyszertárak elleni roham közben azonban átsiklottunk egy olyan téma felett, ami a világban kirajzolódó nagy kép megértéshez és reálisabb értelmezéséhez támpontot adhat: miként reagáltak a helyzetre a kínaiak?

- Az ilyen típusú betegségek megjelenései ott is mindig eléggé hisztérikus reakciókat váltanak ki. Elsősorban azért, mert a nagy népsűrűség miatt, ha egy fertőző betegség megjelenik, az "pillanatok alatt" hatalmas méterűvé válhat. De a koronavírus "fogadtatása" messze nem volt annyira hisztérikus, mint nálunk. Ennek az oka az is, hogy a kínaiak nem teljesen úgy gondolkodnak, mint az európaiak. Mivel nem annyira individuális a társadalmuk, mint a nyugati civilizációkban megszokott, ennek érdekes következményei is vannak.

Kapcsolódó

A kínai kultúra jellegzetessége az úgynevezett meritokrácia, vagyis az érdemek szerint lehet előre jutni. Ebben sok hanta is van, de ez egy rendezőelv a fejekben. Ha pedig úgy gondolják, hogy hosszú távon mindig az érdemek szerint választódnak ki a pozíciókra az emberek, akkor kialakul az a nézet, hogy a vezetők jobban tudják, mint mi. Nyugaton ez egyáltalán nincs így, mert nyugaton "mindenki jobban tudja". A kínaiak zöme sokkal inkább hallgat a vezetőkre, és ehhez nem kell fegyveres rendőrség sem. Elég, ha bemondják a tévében és a munkahelyen, és az emberek döntő többsége azt fogja tenni, amit kérnek tőlük. Ráadásul nekik van már tapasztalatuk az ilyen helyzetekre.

- A SARS-járványra utal, ami 18 éve szintén Kínából indult és szintén világméretű lett?

- Nem csak arra. Ahol nagyon sok ember él szűk területen, ott sok minden előfordul. Évekkel ezelőtt volt már-már rendszerméretű bébitápszer-mérgezés, és olyan is kiderült, hogy bizonyos gyártók patkányméreggel is szennyeztek ételeket. Helyenként hepatitisjárványok is kialakultak. Mi ezekről nem nagyon szoktuk tudni Európában, mert általában csak arról és akkor értesülünk, ha valami egészen elképesztő méretű dologról van szó - amilyen például a 2002-es SARS-járvány is volt.

Külső jeleit tekintve az is sokban hasonlítható volt a mostani koronavírushoz, habár azt most már tudjuk, hogy a SARS nem volt akkora méretű és kiterjedésű... Ha azonban a kettőt összevetjük, látszik, hogy a kínaiak egy dologban drasztikusan feljavultak.

Napi.hu, Németh Dániel

Karrierív

Krajczár Gyula külpolitikai újságíró, Kína-, és távol-kelet specialista, a Népszabadság utolsó pekingi tudósítója, a 168 Óra volt főszerkesztő-helyettese. Jelenleg egyetemi oktató, akinek helyzetelemző írásait többek közt a Nemzet és  Biztonság is közli; a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékén a kínai stratégiáról szóló doktori disszertációja megvédésére készül.

A SARS-járvány egyik jellemzője az volt, hogy a fertőzés hihetetlenül gyorsan és nagy területen szétszóródott, emiatt pedig újabb és újabb járványkitörések is voltak. Kantonból indult, és úgy terjedt, hogy a frekventált repülési célpontokon voltak az új kitörések. Akkor a kínaiak folyamatosan szaladtak az események után. Végül aztán utolérték, s így meg is volt a kellő tapasztalatuk ahhoz, hogy most - miután felismerték, mivel állnak szemben - azonnal tudták, mit kell csinálni. Ezért sikerült alapvetően egy helyen tartani a járványt. Igaz, ennek az volt az ára, hogy Vuhanban és néhány környékbeli városban, illetve Hupej tartományban nagyon keményen dühöngött, de ahogy e területtől távolodtunk, úgy csökkent egyre drasztikusabban a megbetegedések száma.

- Mégsem léptek időben a hatóságok, ráadásul - olvasható a világsajtóban: első körben a központi kormányzat megpróbálta lepöckölni magáról a helyzet megfelelő szintű kezelését.

- Sokkal őszintébben fogjuk ezt látni majd májusban, júniusban, és úgy érzem, egészen másként fogunk viszonyulni ahhoz, amit Kína produkált. Látni fogjuk ugyanis már azt is, hogy mi mire voltunk képesek, és a mi rendszereink mire jutnak  a helyzet kezelésében. Annyit biztosan állítani lehet, hogy Kínában sem volt másként, mint hogy adódott egy olyan probléma, amelyet idővel muszáj volt a politikai vezetésnek kezelnie.

A járvány kialakulásával kapcsolatosan nagy összeesküvés-elméletek ott nem kaptak szárnyra, de az elején inkább az volt a jellemző, hogy - és ez az én szememben sokkal természetesebb velejárója a kínai logikának, mint azt a nyugati sajtó sok helyen állítja - nem tudták, miről van szó. Hivatalosan egy november 27-i megbetegedésig tudnak most, utólagosan visszamenni a bizonyosan legkorábbi koronavírusos esetig. Az utána következő két hónap arra kellett, hogy felismerjék, miről van szó, s persze a kezdeti tehetetlenkedésre. Pekingből ez úgy nézett ki, hogy az első hónapot nem is látták, fel sem vetődött a probléma. Majd amikor felvetődött, eleinte akkor sem gondolták úgy, hogy ez az ő problémájuk lenne. A hatalmas adminisztrációban egyébként is örök játszma, hogy adott esetben a központi kormányzatnak vagy alsóbb szinteknek van dolga, és ha van valakinek, akkor mi is az.

- Ezt a sémát az amerikai krimisorozatokból ismerjük: a nyomozás kezdetén a szövetségi nyomozók a helyi seriffel, esetleg a nemzeti gárda illetékesével veszekednek azon, hogy kié az irányítás.

- Részben hasonló a leosztás, ami a rendkívüli helyzetekben fokozottabban érvényesül. Ráadásul az ilyen helyzetek elsőre soha nem teljesen világosak. A kínai közigazgatásban vannak teljesen hierarchikus rendszerek, olyanok, amelyek felmenő rendszerben egészen Pekingig érnek, de nagyon sok rendszer nem ilyen, hanem a tartományi vagy városi szintű struktúrába kapcsolódik. Rendkívüli helyzetben ezeknek az intézményeknek együtt kellene működniük, avagy olyan irányítási csoportot kellene létrehozniuk, amely mindenkinek utasítást tud adni. Csakhogy - miután a hadsereg egy teljesen hierarchikus szervezet - az elképzelhetetlen, hogy például tartományi szinten bárki utasíthassa őket. Egy tartományi párttitkárnak vagy kormányzónak nincs beleszólása a területi katonai vezetők tevékenységébe, s nincsenek is feltétlenül tájékoztatva a katonai tevékenységekről. Ebből mindig nehézségek alakulnak ki a rendkívüli helyzetekben.

Ha a hadsereg valahol megjelenik, akkor senki nem tud mit csinálni. Ekkor elindul egy adminisztrációs vágta, melynek a végére létre kell hozni egy olyan, a helyzetért felelős bizottságot, amelynek nincs területi, ágazati kötöttsége, s neki jelent a katona is, a Köjál is, és mindenki.

A felelősség kérdése ilyenkor elkezd kúszni felfelé a rendszerben, majd idővel onnan elkezdik visszatolni az egészet. A megoldás szempontjából pedig ez mindig időveszteséggel jár. Amíg a bizottság fel nem állt, általában mindent a hadsereg irányít, mivel többnyire ők reagálnak a leggyorsabban.

Napi.hu, Németh Dániel

A 2008-as nagy szecsuáni földrengés - amely a Richter-skála szerint 7,8-as erősségű volt és 69 ezer ember életét követelte - még szinte tartott, amikor a hadsereg már a helyszínen dolgozott. Utólag felmérték, hogy az egyébként is elképesztően nagy kárnak akár az ötszörösét is elszenvedhették volna, ha a katonák később érkeznek oda. Ez a sztori persze a nagylétszámú, modern hadseregről is szól, amelynek célfeladatra kiképzett, gyors reagálású egységei is vannak. Ez tényleg képes rá, hogy kevesebb mint egy hét alatt felépítsen egy ezer fős, 5G-vel és minden szükséges, modern orvosi eszközzel felszerelt kórházat. Ez nem a sztahanovizmusról vagy az akaratról szól, hanem a képességről.

- Van-e értelme annak a megkülönböztetésnek, hogy a koronavírus nyomán kialakult helyzet egy autoriter vagy egy nyitott, demokratikus rendszert késztet-e válaszra?

- Nagyobb a szerepe van annak, hogy a válaszadás hol történik. Kína nem az államberendezkedése miatt reagált úgy, ahogy. Ebben sokkal nagyobb szerepük volta kulturális tényezőknek. Ezért van az, hogy a kínaihoz nagyon hasonló reakciókat láttunk Dél-Koreában, Tajvanon és Japánban is. Utóbbiaknak persze az az előnyük is megvolt, hogy a kínai példa nyomán hamarabb felismerték a helyzet komolyságát, és azt jól kezelték.

Egy autoriter rendszernek az lehet esetleg a pozitívuma, hogy zökkenőmentesen végre tudja hajtani a hatalmi döntéseket, bár ehhez a rendkívüli helyzetekben a demokratikus szisztémáknak is módjuk van. Az igazi kérdés azonban mindig az, hogy megfelelőek-e a döntések.

- Miután az egészségügyi bizottság múlt héten hivatalosan bejelentette, hogy Kína túl van a koronavírus-járvány csúcspontján, az elmúlt napokban megjelentek az első elemzések is arról, hogy az elmúlt hónapoknak mi lesz a gazdasági következménye. Láttam egy ábrát, ami szerint februárban a kínai gazdaság 20 százalékos zuhanást produkált az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Reális lehet-e az a fogadkozás, hogy a gazdaság újraindulásával mindez végül egy beszakadás-visszapattanás lesz csupán az éves jelentésben?

- Azt, hogy gazdaságilag mindez mekkora botlás vagy milyen méretű bukás, nem lehet ma megmondani. Az egyes ágazatokban 18-24 százalék közötti visszaeséseket jelentettek le januárban és februárban, de Hupejben, és a karantén alá vont városokban az egész addigi élet megállt, amit nem lehet egy zöld gomb megnyomásával újraindítani. A visszapattanással kapcsolatban én azért elég szkeptikus vagyok két okból is. Egyrészt a nagy exportkitettség miatt, ami a járvány világméretűvé válásával az optimizmust biztosan fékezni fogja, másrészt pedig azért, mert az olyan az érzékeny ágazatok, mint a turizmus, egyszerűen nem tud visszapattanni. Kínában csupán a belső turizmus is irdatlan méretű szektor, amiből iszonyatos mennyiségű ember élt meg addig, míg egyik pillanatról a másikra le nem állt. Ugyanakkor az emberek ma is rengeteg biztonsági intézkedés mellett élnek: egy lakótelepre ma is csak úgy lehet bemenni, ha megmérték a lázadat. Lelkileg nem olyan könnyű túljutni egy ilyen sokkon.

A hétköznapi életüknek még sok olyan eleme van, ami továbbra is óvatosságra inti őket. Például még nincsenek adatok arról, mekkora volt az ingázó munkások visszaáramlása. Kínában tízmilliók dolgoznak nagyon távol a lakóhelyüktől, s ők minden ünnep idején, amikor otthon vannak, új döntéseket hoznak, hogy visszamennek-e, s ha igen, hova. A járvány az egyik ilyen hazautazási hullámot szelte ketté, s azt nem lehet ma megmondani, hogy ez a bizonytalanság hogyan rendezi át a munkaerőpiacot.

Napi.hu, Németh Dániel

Az érem másik oldalán viszont az is látszik már, hogy a kínaiak nem riadnak vissza az újszerű megoldásoktól. Az internetes technológiai potenciájukat, azt, hogy egy ilyen válságban micsoda ugrásokra képesek, jól mutatja, ahogyan az egyetemi állásbörzék kérdését kezelték. Ezeket mindig február elején tartották, ahol temérdek egyetem, iszonyatos mennyiségű vállalat és még több ember találkozik, puhatolózik. Idén ez belecsúszott a válság kellős közepébe, így a rendezvényeket le is fújták. De három hét alatt elkészült egy olyan internetes platform, amelynek felületén minden vállalat, minden egyetem ott van, és így talán már soha többé nem lesz Kínában pulton átkönyöklős állásbörze, mert minden átköltözik az internetre.

- A Tilos rádión futó PoliTourban legutóbb odáig jutottak el Benda Lászlóval a helyzetértékelésben, hogy a kínai hatalom agyondicsérte magát a sajtójában. Meglepné-e, ha az ügyben nem találnának felelősöket? Egyáltalán: lehet-e politikai következménye a járványnak és/ vagy a kezelésének Kínában?

- Ha valamilyen rendkívüli nehézség adódik, akkor az politikailag Kínában mindig rendkívül problematikus. Egyrészt a kínai ember hagyományosan úgy gondolkodik, hogy ha valami nagy konkrét baj van, akkor általában is valami nagy baj van. Mert ha mindenki jól teszi a dolgát, akkor nincs baj, akkor harmónia van, ha viszont ez megbomlik, akkor ott valaki nem tette jól a dolgát. Ezért a nagy nehézségek idején a központi hatalom mindig tol valamilyen olvasatot a helyzethez. Február elején a kormány beismerte, hogy voltak "gyenge pontok és hiányosságok" a koronavírusra való reagálásban, de most már az a fő szólam, hogy ez egy elkerülhetetlen dolog volt, de a vezetés iszonyatosan jól kezelte a helyzetet, amiért már az egész világ csodálja.

Igyekeznek azt a látszatot kelteni Pekingből, hogy a hatalomban minden a helyén van. Ez amúgy a kínai hatalompolitikai megoldások alaptermészete is. Amíg nálunk a politikai mozgásokat és döntés-előkészítéseket leginkább a sajtó révén követni lehet, Kínában ez nem így van. Ott nem jönnek ki ilyen információk, általában akkor közölnek valamit, amikor az már eldőlt. De ez nem jelenti azt, hogy nincsenek küzdelmek és külön koncepciók, csak a propaganda eltakarja ezeket a küzdelmeket, és a döntések előtti folyamatok halandók számára láthatatlanok maradnak.

- A regnáló vezetés, Hszi Csin-ping 2013-as hatalomra kerülésekor éppenséggel ez láthatóvá vált...

- Valóban, de az akkori Bo Xilai-féle botrány azért nem a megszokott "látvány", az pedig, hogy egy volt tartományi párttitkárt, aki egy befolyásos családból származik, életfogytig tartó börtönre ítélnek, szenzációnak számított. Az elég nyilvánvaló, hogy Hszi Csin-ping hatalmának megteremtéséhez jelentősen hozzájárult, hogy a Párt egyik politikai irányzatának fő képviselője börtönben ül. Akik nagyon intenzíven figyelnek Kínára, és van is tapasztalatuk abban, hogy mit, hogyan kell dekódolni, azok látják, hogy mintha továbbra is zajlana valamiféle hatalmi harc a színfalak mögött.

Napi.hu, Németh Dániel

Évek óta vannak olyan megnyilvánulások, mint amilyen a korábbi kereskedelmi miniszter, Chen Demingé, aki több alkalommal is nyilvánosan bírálta a vezetést. Minden bizonnyal van egy alapvető vita a külpolitikai irányról, ami már az amerikaiakkal folytatott kereskedelmi háború kirobbanása előtt megkezdődött, és amellyel kapcsolatban Teng Hsziao-ping fia is élesen megnyilvánult. Ezt persze úgy kell érteni, hogy Teng Pufang kínai módi szerint mondott lázadó szellemiségű beszédet. Mint a kínai mozgássérültek szervezetének elnöke (maga is mozgássérült, miután kidobták őt az ablakon a kulturális forradalom idején), a szervezet éves kongresszusán mondott ostorozó záróbeszédet, amely nem is jelent meg kínai lapokban. Alapvetően arról van szó, hogy követni kell-e a hagyományos visszafogott, befelé koncentráló politikát, vagy nagyobb külpolitikai ambíciókkal kell fellépni.

Ha hozzávesszük mindehhez a hongkongi kérdést, amiről azt gondolom, hogy nagyon rosszul sikerült, ha hozzávesszük a koronavírus ügyet és az ujgurok totális megfigyeléséről szóló történeteket, akkor ezek egymásra rakódva nem mutatnak olyan egyértelmű hatalmi helyzetet, ahogy ez kívülről, elsőre látszik.

- Profitálhat-e Kína abból, hogy több szempontból is már túl van azokon a politikai, társadalmi krízisponton, amibe Európa éppen most kerül, és amivel az Egyesült Államok is szembesül?

- Úgy látom, hogy rövid távon, az alapszituáción ez nem fog sokat változtatni. Ha eddig arról beszéltünk, hogy a kínai vezetés hogyan reagálta le a saját problémáját a sajátjai felé, akkor most érdemes arra is vetni egy pillantást, hogy az Egyesült Államok hogyan kommunikálja a maga helyzetét. Minden második mondatban a kínaiakra próbálják kenni az egészet: ők terjesztették el, nekik köszönhető, azért van mindez, mert az elején a kínaiak tehetetlenkedtek, és így tovább. Ebből a lapjárásból nehéz lenne előnyt kovácsolni.

Aztán amikor az amerikaiakat is már jobban fogja érdekelni a saját kormányuk, a saját egészségügyi rendszerük által elrontott esetek, ez a kínaiakra mutogatás lassan elveszti majd az erejét. Ez az ilyen dolgok természete.

Sokkal nagyobb problémának érzem azt, hogy a kínai gazdaság is, de a nagypolitikai szerpelésük is ki van téve a globális folyamatoknak.

- A már meglévő és még kialakulóban lévő rendkívüli helyzetek együttesen lehetnek-e a globalizáció újragondolásának sarokpontja?

- Ez az újragondolás folyamatban van. A világ újratervezés alatt áll, mert a kínai-amerikai - és halkan teszem hozzá: európai - kereskedelmi háború már a gazdasági globalizációnak egyfajta újra gondolási kísérlete.

- Biztosan borítja-e a dominókat az, hogy a globális piacra termelt áru eddigi, főként kínai gyártó kapacitásait diverzifikálni kell, szét kell osztani a világban? Mert ez azért még nem feltétlenül jelenti a kínai termelési hegemónia megdöntését, igaz, ehhez a termelésnek vagy egy részének ki kell menni Kínából.

- Olyan egyszerű helyzet mutatja meg világosan azt, hogy miért és hogyan alakíthatják át az eddigi világot, hogy az ember nem is hinné. Az Egyesült Államokban a pet-palackok újrafeldolgozása, e termelés döntő része évekkel ezelőtt egy csapásra tűnt el az USA-ból azzal, hogy a feldolgozást áttelepítették Kínába. Amikor a kereskedelmi háború elején erre a tevékenységre is ráterheltek valamilyen védővámot, ami miatt az üzlet már nem érte meg, az egész elkezdett visszavándorolni az Egyesült Államokba - úgy, hogy a kínaiak ott építettek gyárakat, és most még olcsóbb az egész, mert a nyersanyagot nem kell elszállítani Kínába, hanem helyben feldolgozzák. De ez másfajta gazdasági logikát is magával hoz!

- A teljesen üres Times Square-ről, a turisták nélküli Velencéről, de a pesti alsó rakpartról készült fotók is elárasztották a közösségi oldalakat, és első pillanatban mindenki szörnyülködött. De azért ebben a helyzetben az is ott van, hogy 3 nap múlva a lakók rácsodálkoznak majd, hogy milyen kék is tud lenni az ég, mennyivel tisztább a levegő, mennyivel jobb, hogy csendesebb a környék. Elindíthat-e ez valamit?

Kép: Napi.hu, Németh Dániel

- Én ebben, vagyis a fejekben tömegesen eldönthető dominókban nem hiszek. Ez ügyben nem vagyok optimista. Mi Pekingben személyesen láttuk és megéltük 17 évvel ezelőtt, hogy ez milyen. Az egyébként totálisan elszennyezett területen leállt az élet, és szép lassan, de egyre látványosabban kitisztult a levegő. Amint azonban elmúlt a veszély, erről mindenki gyorsan elfelejtkezett, mert enni kellett, dolgozni kellett tovább.

- Csakhogy azóta a politikában történt egy fontos változás: egyre előrébb furakodó tétellé vált a klímavédelem...

- Ez igaz. De azt is látni kell ezzel kapcsolatban, hogy bár Kína is páros lábbal beleállt ebbe a vonalba, ezt többek között azért tette, mert kiszámolta, hogy mennyit lehet ezen keresni. Rájöttek, hogy például a napelemek világméretű gyártásával milyen jól járhatnak. És nem csak a közvetlen pénzügyi haszonszerzésre kell itt gondolni!

Ha az átalakulásnak az lesz az eredménye, hogy Kína a napelemgyártásban visszaszorulni kényszerül, akkor elkezdenek megint számolni. Mert lehet, hogy elviszik majd Németországba, Marokkóba és Mexikóba is a gyártókapacitások egy részét, hogy a globális piac diverzifikálása jobb, kevésbé sérülékeny ellátási láncot eredményezhessen, és az is meglehet, hogy azok a gyárak ott, Kínán kívül is profitot fognak termelni, de akkor mi lesz Kínában, a munkaerőpiacon? Az állami szerepvállalás a gazdaságban ezt is jelenti, és ebből az következik, hogy akkor ezt újból ki kell számolni. De ebben ők már most mélyen bent vannak, efelől kétségem sincs.