Az arany ára 9,3 százalékkal zuhant, miután kedden unciánként 1913,50 dollárral új rekordot állított fel - jelentette a BBC. Az ázsiai kereskedés utolsó szakaszában már csak 1738 dollárt kellett adni a nemesfémért, párhuzamosan a részvényárak emelkedésével. A szakértők részben az elmúlt hetekben-napokban elért profit kivételével magyarázzák az árcsökkenést, részben azzal, hogy tegnap a vártnál jobb adat látott napvilágot az USA-ból a tartós árucikkek vásárlásának növekedéséről, részben azzal, hogy sokan gazdaságösztönző intézkedéseket várnak a világ legnagyobb országának döntéshozóitól, elsősorban a Fedtől.

Ez utóbbi magyarázattal az a bibi, hogy korábban sok megfigyelő éppen azzal indokolta az arany drágulását, hogy a Fed újabb pénzkínálat-növelő programja a dollár gyengüléséhez és az infláció növekedéséhez vezethet, ezért a befektetők az értékállónak tekintett aranyba helyezik át a pénzüket. A Bloomberg elemzése szerint egyébként nem várható, hogy Ben Bernanke holnapi beszédében már bejelent egy újabb monetáris enyhítési fordulót (QE3), mivel az infláció tartja magát és az amerikai gazdaság, ha lassan is, de még mindig növekszik.

A benzin 33 százalékkal kerül többe most, mint egy éve, amikor a Fed meghirdette QE2-t, a fogyasztói áremelkedések üteme kétszerese az akkorinak és az inflációs várakozások is magasabbak. Ami pedig a GDP bővülését illeti, nem tudható például, hogy a gyenge második negyedéves adatért mennyiben felelős a japán gazdaságot megfogó márciusi földrengés. A közúti teherszállító cégek szállításai - a gazdaság működésének barométerei - 11 százalékkal voltak magasabban júliusban, mint egy évvel korábban.