Az Európai Unió tagállamai közül Romániában a legalacsonyabb a közegészségügyi ellátás színvonala, derül ki a Healt Consumer Powerhouse legfrissebb, Euro Health Consumer Index című összehasonlító tanulmányából - ismertette a felmérés eredményét a Maszol. Az országos egészségügyi ellátást elemző cég 2018-as adatokkal dolgozott, a helyzet azonban azóta vélhetően nem változott jelentősen.
Az elemzés során hat tényezőt vettek figyelembe: mennyire könnyen tudnak hozzájutni a rászorulók az egészségügyi szolgáltatásokhoz, milyen az ellátórendszer finanszírozottsága, milyen szolgáltatások állnak a betegek rendelkezésére, a betegek gyógyszerekkel való ellátottsága, a páciensek jogai és a megelőzés. A vizsgált, EU-s és unión kívüli országok közül egyetlen egy sem érte le a maximális, ezres pontszámot.
Kapcsolódó
A legjobb ellátórendszerrel Svájc büszkélkedhet, amely 893 pontot gyűjtött be, megelőzve Hollandiát (883) és Norvégiát (857). Az első tízbe szinte kizárólag észak-európai jóléti államok kerültek: Dánia, Belgium, Finnország, Luxemburg, Svédország és Izland, az egyetlen kivételt Ausztria jelenti. A 785 pontos Németországot a 12. helyre rangsorolták.
Az egykori szocialista országok közül Csehország áll a legelőkelőbb, 14. helyen, 731 ponttal. Magyarország alig előzi meg Romániát (549), 565 pontottal. A leggyengébb eredményt az albán egészségügyi rendszer érte el, 544 ponttal.
Az egészségügyi szakemberek egyöntetű véleménye szerint ahhoz, hogy megfelelő színvonalú a legyen a romániai állami közegészségügyi rendszer, a központi költségvetés minimum 6 százalékát kellene megkapja, ám erre még sosem volt példa. Az EU-tagállamokban átlagban a költségvetés 9 százaléka jut az egészségügyre.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót