A francia szakértők "megállapították, hogy a 2015. július 29-én talált szárnyalkatrész az MH370-es járaté volt" - erősítette meg a párizsi ügyészség a malajziai kormányzat korábbi bejelentését. Najib Razak malajziai kormányfő augusztus elején jelentette be, hogy a nemzetközi szakértői csoport határozottan megerősítette: a Réunion szigetén talált repülőgép-roncsdarab tényleg az MH370-es járatból származik.
A párizsi ügyészség, amely azonnal vizsgálatot indított, mivel négy francia áldozat is tartózkodott a gépen, akkor még óvatosabbnak mutatkozott és "nagyon erős gyanúról" beszélt.
Az azóta katonai laboratóriumban elvégzett szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a szárnydarab belső részén látható három szám a Boeing egyik alvállalkozójától, a spanyolországi Sevillában működő Airbus Defense and Space (ADS-SAU) nevű cégtől származik - jelezte az ügyészség. Az üggyel foglalkozó vizsgálóbíró csütörtökön járt a vállalkozás székhelyén, ahol a technikai adatok és az egyik technikus meghallgatása után "a szárnydarab belső részén talált három számból az egyikről hivatalosan megállapítható, hogy az MH370-es járat szárnydarabjának szériaszáma" - írta a vádhatóság.
A Malaysia Airlines repülőgépe Kuala Lumpurból indult Pekingbe 239 emberrel a fedélzetén 2014. március 8-án, de egy órával a felszállás után eltűnt a radarok képernyőjéről. Azóta idén júliusig nem találták meg a nyomát, az Ausztráliától nyugatra az Indiai-óceánban hónapokon át folytatott intenzív kutatások ellenére sem.
A szakértők azt egyelőre nem tudták megállapítani, hogy mi okozta a járat lezuhanását, és hogy hol történt a katasztrófa.
A Franciaországhoz tartozó Réunion mintegy 3700 kilométerre van attól az Ausztráliához közel eső térségtől, ahol a gép utáni kutatást koncentrálták. Szakértők ennek ellenére lehetségesnek találták, hogy az óceáni áramlatok ilyen messzire sodorják a roncsdarabot.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe

Kifog Rákosi atombunkere a bontógépeken, nem engednek a masszív betonfalak
