Az egyik dolog, amire a koronavírus-válság megtanított bennünket, hogy a világ veszedelmesen kiszolgáltatott a beszállítói láncoknak a gyógyszerek és az orvosi eszközök (maszkok, lélegeztetőgépek) terén. Ezt a tanulságot vonta le a krízisből Peter Navarro, Donald Trump amerikai elnök egyik befolyásos tanácsadója. Ez nagy kísértést jelenthet arra, hogy az egyes országok protekcionista gazdaságpolitikába kezdjenek és nagy reményeket kelthet olyan régiókban, mint Kelet-Közép-Európa, amelyek országai azt gondolhatják: ha a multik le akarják rövidíteni Kínáig nyúló beszállítói láncaikat, akkor mi sem természetesebb, mint hogy ebbe a térségbe telepítsék gyártókapacitásaikat.

A gond ezzel a gondolkodással az, hogy hibás - írja szakértői elemzések alapján Martin Wolf, a Financial Times (FT) vezető elemzője. A válság tanulsága az, hogy a világ országainak jobban fel kell készülniük az ehhez hasonló veszélyhelyzetekre. Ezt azonban nem azzal lehet elérni, hogy önellátásra törekednek a "legszükségesebb" termékekből. Éppen ellenkezőleg, ez olyan hiba lenne, ami végül nagyon sokba kerülhet. Bár érthető, hogy számos országban korlátozták az olyan termékek, például a maszkok, a lélegeztetőgépek kivitelét, amelyeket nélkülözhetetlennek tartottak a védekezéshez, ám ez nem jelenti azt, hogy ez bölcs döntés is volt.

Kapcsolódó

Kell a kereskedelem

Az FT szakírója idézi Richard Baldwin svájci kutatót, aki egy a válság tanulságait összegző esszégyűjteményben emlékeztet arra, hogy a probléma az ellátás hiánya volt, nem a kereskedelem. Ha erre válaszul áttelepítenék a gyártási kapacitásokat, azzal egyszerűen áttolnák a gondot azokra az országokra, amelyeknél a legkisebbek ezek a kapacitások. Ha így gondolkodunk - ami Navarro szavaiból kitűnik -, akkor minden termék gyártását, aminek a hiánya bármilyen gondot okozhat, haza kell telepíteniük az országoknak.

Ezzel azonban elveszne a nagyságból eredő hatékonyság, a méretgazdaságosság, magyarán megdrágulna a gyártás, így jóval kevesebb pénz maradna az innovációra, csak a legnagyobb és legfejlettebb országok lennének képeseket ellátni magukat olyan sokféle technológia terén, amiről itt szó van. Mások számára ez a feladat megoldhatatlan. Ráadásul az önellátást nem garantálja az ellátás  biztonságát. Különbség van ugyanis a rugalmasság (resilience) és a masszivitás (robustness) között - véli Sébastien Miroudot, az említett esszégyűjtemény egyik szerzője.

Nem elég gyorsan feltápászkodni

Egy pandémia idején vélhetően az utóbbira van szükség. A világjárványban az is fontos, hogy minden szükséges védekező eszköz elérhető legyen, miközben képesnek kell lenni a leállított gyártás gyors újraindítására is. A masszivitás egyik alapfeltétele, hogy a termelő kapacitásoknak több helyen kell rendelkezésre állniuk, más szóval az önellátás nem garantálja a szükséges biztonságot. Bármely helyszínt érhet katasztrófa, természeti vagy társadalmi, nem tanácsos mindent egy lapra feltenni.

A maszivitás tehát a több lábon álló ellátás és a szükséges raktárkészletek felhalmozásával érhető el. Akár import, akár a tartalékok felhasználásának növelése jobb, mint a termelés hazai koncentrálása, amely csökkenti a különböző források lehetőségét, mérsékli a versenyt és a méretgazdaságosságot. Valójában a válság azt mutatta, hogy a világgazdaságban megvan a masszivitás képessége. Például Dél-Korea egyedül képes kellő mennyiségű kornavírustesztet szállítani, ennek kihasználásához csak jól képzett, agilis logisztikai vezetőkre van szükség, akik képesek villámgyorsan reagálni az igényekre. Ilyen tudás nem várható el a helyi szinten termelő, a versenytől védett gyártóktól.

Mi lenne jó?

Az észszerű viselkedés első lépése az FT szakírója szerint mindezek alapján az, hogy nemzeti és globális szinten meg kell határozni azokat az eszközöket, amelyek különböző veszélyhelyzetek idején nélkülözhetetlenek. Második lépésként figyelemmel kell követni az ezeket szállító beszállítói láncokat és készleteket helyi és nemzetközi szinten.

Ehhez olyan nemzetközi szervezetekre van szükség, amelyek függetlenek az egyes országoktól, de mindegyikük elfogadja a tevékenységüket. Az országok kölcsönös függése egymástól jól alátámasztja azt, hogy szükség esetén segítsék egymást. A kereskedelem fontos szerepet fog játszani a koronavírus-vakcina elosztásában is, ami további bizonyítéka, hogy jól szolgálja az emberiséget - hiba lenne a pandémiára az elmúlt évtizedek globális gazdasági integrációjának visszabontásával reagálni.