Magyarországon egykoron nagyon fontos volt a címek és a rangok pontos használata, a két világháború között, amikor ennek szabályai a médiában is megjelentek, a szabályok nagyobb nyilvánosságot is kaptak - írja Nagy Csaba Attila, a Regnum! Portalon megjelent cikkében. Ennek alapján a teljesség igénye nélkül felsorolhatunk néhány fontos megszólítást.
Nagyméltóságú: az érsek, a valóságos belső titkos tanácsosok, a miniszter, a Magyarországon akkreditált külföldi rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter; a Kúria elnöke: a Legfőbb Állami Számvevőszék elnöke: a tábornoki kar tagja altábornagytól felfelé.
Méltóságos: a püspök, a Képviselőház elnöke, a követ, a kúriai bíró, a közigazgatási bíró, a vezérőrnagy és az ezredes, az államtitkár, a miniszteri tanácsos; Budapest székesfőváros főpolgármestere, a főispán, az alispán, a törvényhatósági joggal felruházott város polgármestere, a főkapitány és főkapitány-helyettes, a tankerületi főigazgató, a pénzügy igazgató, a főiskolai tanárok és köztisztviselők, a MÁV igazgatója; a Posta igazgatója, a kormányfőtanácsos, az igazságügyi, kereskedelmi, gazdasági, egészségügyi főtanácsos.
Nagyságos: a plébános; az alezredes és őrnagy; a miniszteri osztálytanácsos; az ítélőtáblai bíró; az országgyűlési képviselő; a kormánytanácsos; az igazságügyi, kereskedelmi, gazdasági, egészségügyi tanácsos.
Kegyelmes: minden további értelmiségi foglalkozású társadalmi réteg.
Tekintetes: minden további kétkezi foglalkozású, önálló munkavégző mesterember, iparos.
A magyar úri társaságban – hangzik a szabály – a nők a férfiakat – a papokat és lelkészeket kivéve – vezetéknevükön szólítják, és nem urazzák. Férfiak a lányokat keresztnevükön szólítják (nem „kisasszonyozzák”), az asszonyoknak viszont megadják az őket illető címet: nagyságos asszony, méltóságos báróné, kegyelmes asszonyom stb.