Nem csupán Afrikáról kell beszélnünk, hanem Afrikával kell beszélnünk - fogalmazott Angela Merkel, aki kétnapos látogatásra érkezett a dél-európai országba.
Minél nagyobb a szakadék Európa és Afrika között a gazdasági, társadalmi fejlődés, valamint az emberi jogok védelmét, és a politikai stabilitást tekintve, annál nagyobb lesz a Földközi-tengeren zajló dráma. Ezért az unió egyik fő feladata kell hogy legyen ennek a szakadéknak a csökkentése - mondta Pedro Sánchez.
A politikusok elsősorban a "határnak" számító Marokkóval és Tunéziával való párbeszédet és összefogást hangsúlyozták.
A spanyol miniszterelnök kitért rá: az Európai Bizottsággal tárgyalnak pénzügyi források felszabadításáról Marokkó számára, hogy az észak-afrikai ország határvédelme hatékonyabb legyen, és a csónakok az illegális bevándorlókkal ne indulhassanak útnak a tengeren.
Hisszük, hogy csak együtt lehetünk erősek és győzhetjük le a kihívásokat - jelentette ki a német kancellár, aki kiállt egy "igazságos" elosztási rendszer kialakítása mellett az EU-ba érkező menedékkérők számára, hangsúlyozva, hogy az nem csupán néhány ország feladata, hanem mindenkié. Ennek új formáját egyelőre még nem találták meg.
A politikus azt is mondta, hogy véleménye szerint a jelenlegi dublini rendszer "nem működik".
Szerinte harcolni kell a "rasszista tendenciák" ellen, amelyek minden uniós tagállamban észrevehetők.
A spanyol szocialista és a német keresztény konzervatív vezető találkozójának első napján lépett életbe az a megállapodás, amely alapján a Spanyolországban regisztrált, majd a német határon feltartóztatott menedékkérőket visszaküldik a dél-európai országba.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legutóbbi adatai szerint Spanyolországban július végéig 23 500 menedékkérőt regisztráltak, így most a délnyugat-európai ország az Észak-Afrika felől az Európai Unióba irányuló migráció legfőbb célországa.
A kép forrása: Reuters.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Beütött a krach, leáll a General Motors egyik gyára

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést

Orbán Balázs: 20 ezer milliárdos költséget jelentene Ukrajna uniós csatlakozása

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Zelenszkij megmutatná az ukrán halottakat Trumpnak, mielőtt utóbbi lepacsizna az oroszokkal
