A kiskereskedelmi forgalom volumene júliusban 2,5 százalékkal csökkent júniushoz képest - közölte a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS). A Reuters közgazdászok körében végzett felmérése még azzal számolt előzetesen, hogy júliusban 0,4 százalékkal nőhettek az eladások a havi szinten.
Az ONS azzal magyarázza a rossz adatokat, hogy a kiskereskedők szerint az Euro 2020 - amelynek során Anglia bejutott a torna döntőjébe - és a rossz időjárás együttesen távol tartotta a vásárlókat a boltoktól júliusban.
Az élelmiszerüzletek eladásai 1,5 százalékkal csökkentek, míg a nem élelmiszerüzletek 4,4 százalékos visszaesést jelentettek.
Az ONS szerint azonban az eladások 5,8 százalékkal nőttek a 2020. februári, koronavírus-járvány előtti szinthez képest.
A vásárlók körében a Covid-esetek számának növekedését, valamint a július nagy részében Nagy-Britanniában uralkodó rossz időjárást követően megnövekedett óvatosság lehetséges jele, hogy az online eladások a teljes költés 27,9 százalékára emelkedtek, miután júniusban a világjárvány miatt mélypontra estek.
Külön adatok azt mutatták, hogy a brit kormány hitelfelvétele a 2021/22-es pénzügyi év első négy hónapjában 26 milliárd fonttal elmaradt a Költségvetési Felelősségi Hivatal által márciusban meghatározott becsléstől.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Bóka János: Nem lesz nagy bejelentés az uniós forrásokról

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Húsvéti kisokos – így alakul az ünnepek alatt a boltok és a piacok nyitvatartása

Hiába jött rontás, 410 környékén maradt a forint
