Amikor Angela Merkel német kancellár azt üzeni az washingtoni vezetésnek, hogy az európaiak készek többet tenni saját biztonságuk érdekében, hogy ezzel enyhítsék az ez ügyben az USA-ra nehezedő terhet, akkor arról akarja meggyőzni Amerikát, hogy tartsa fenn jelenlétét a kontinensen. Amikor Emmanuel Macron az EU stratégiai autonómiájáról beszél, akkor alig várja azt a napot, amikor ez valóban megvalósul és Európa búcsút inthet régi szövetségesének.

A német és a francia gondolkodásnak ez a különbsége közhelyszerű. A németek Európa biztonságának garantálását a második világháború óta az Egyesült Államoktól mint a NATO vezető hatalmától várják. Nevezzük ezt atlantizmusnak! A franciák úgy gondolják Európa előtt két út áll, vagy elnyeri függetlenségét az USA-tól, vagy megfullad Amerika testvéri ölelésétől. Nevezzük ezt a felfogást Charles de Gaulle elnök neve után gaulle-izmusnak! Ha Joe Biden, az USA új elnöke megbízható partnert keres Európában, akkor mégsem Merkelben, a németekben, hanem Macronban, a franciákban találhatja ezt meg - véli Philip Stephens, a Financial Times (FT) publicistája.

Kapcsolódó

Régen minden egyszerűbb volt

Régen nem került ilyen választás elé az USA mindenkori vezetője, mert ott volt megbízható partnernek, Amerikai hangjának az Európai Unióban az Egyesült Királyság. A brexit aláásta ezt a különleges viszont. Miután a britek nincsenek jelen az EU-ban az USA rajtuk keresztül nem tudja befolyásolni az uniót, például nem tudja visszafogni a németeket és a franciákat attól, hogy melegebb barátságot ápoljanak Oroszországgal és mediterrán térség arab országaival, mint amilyet Washingtonban látni szeretnének.

Franciaország gaulle-ista külpolitikai tradíciója miatt - amit alátámaszt az amerikaitól valóban független nukleáris katonai ereje - nem látszik megfelelő partnernek Washingtonnak, ám a reálpolitika mást mondhat. Macront minden bizonnyal nem lehet lebeszélni arról, hogy közelebbi kapcsolatot építsen ki orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, ám tisztában van azzal, hogy messze van még az az idő, amikor Európa esetleg tényleg képes lesz gondoskodni saját katonai biztonságáról.

Ráadásul a nemzeti büszkeség melldöngetése közben a franciák a háttérben készek együttműködni az amerikai vezetéssel. Nicholas Henderson párizsi brit nagykövet 1979-ben azt írta, hogy az USA látványos ostorozása közben Franciaország erősíti kapcsolatait Washingtonnal. A francia tábornokok 2009-en szép csendben visszatértek a NATO katonai parancsnokságába, Donald Trump elnöksége alatt díjazták, hogy a franciák készek voltak katonákat és technikát áldozni az iszlamista terrorizmus elleni harcban Afrikában.

Nagy különbség

Bármiről is papoljanak a franciák, Macron kormányának megvan a politikai elszántsága és a katonai ereje, hogy az USA oldalán részt vegyen biztonsági missziókban. A francia államfő emellett hosszabb távon gondolkodva azt láthatja, hogy minél jobban ráhagyják az európai államok biztonságuk garantálását az Egyesült Államokra, annál kevesebbet fognak azért tenni, hogy saját lábukra álljanak ezen a téren. Ezért francia érdeknek tartja, hogy demonstrálja Európa részvételét saját biztonsága garantálásában.

Eközben Merkel ugyan atlantista húrokat penget, de nem sokra tartja Európa stratégiai autonómiáját. Amikor deklarálni kell a demokrácia, az emberi jogok és a nemzetközi kapcsolatokban a felek egyenrangúságának elvét, akkor az élen fog járni, ugyanakkor nem fogja hagyni, hogy az ezek bármelyike melletti kiállás veszélyeztesse a német gazdasági érdekeket. A Kínához vagy Oroszországhoz fűződő viszonyában Berlintől nem várható el, hogy a demokrácia védelmét válassza a Volkswagen, a BMW vagy a Mercedes érdekeinek védelme helyett.

Merkel az EU német elnökségének vezetőjeként tavaly év végén Biden elnöki beiktatása előtt elérte, hogy az EU aláírja befektetési megállapodását Kínával és elkötelezett az északi áramlat 2. gázvezeték befejezése mellett, amivel az oroszok Kelet-Európa elkerülésével tudnak gázt szállítani Németországba. Ezzel elsősorban Ukrajnának tesz keresztbe. A kancellár már nem fog változni, és miután a szeptemberi parlamenti választás után lelép a politikai porondról, utóda talán kevésbé merkantilista gazdaságpolitikát fog folytatni - véli az FT publicistája. Ugyanakkor ha a Biden megbízható partner keres Európában, azt Macronban találhatja meg.