Merkel szerint a migráció külső dimenziói tekintetében, különösen a külső határok védelme terén komoly előrelépésekről lehet beszámolni, ami egyebek mellett a Törökországgal, Líbiával és számos afrikai országgal kötött együttműködési megállapodásnak köszönhető.
Elmondta, a találkozón világossá tette, hogy a meglévő szabályozásokban foglaltak megvalósítása nem működik kielégítő módon, ugyanis a szolidaritás nem merülhet ki a védelem külső dimenzióiban. Ezzel kapcsolatban az álláspontok nem változtak, a belső szolidaritás megvalósulása érdekében még nagyon sok munkára van szükség - húzta alá.
Kapcsolódó
Merkel a találkozót megelőzően tett nyilatkozatában is azt hangsúlyozta, hogy nemcsak "a külső határokon történő migrációkezelésben kell szolidárisnak lenni (...), ez jó és fontos, de belső szolidaritásra is szükség van".
Megfigyelők szerint a német kancellár ezzel egyebek mellett arra utalhatott, hogy miközben a visegrádi államok vezetői a líbiai határvédelem anyagi támogatásáról döntöttek, sem Csehország, sem Lengyelország, sem Magyarország nem vesz részt a menedékkérők EU-n belüli elosztására szolgáló mechanizmusban.
Csütörtökön, az uniós állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozóját megelőzően tartott V4-es találkozó keretében a tanácskozó vezetők a magyar V4-elnökség koordinálásával a líbiai határvédelem anyagi támogatásáról döntöttek Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök részvétele mellett.
A visegrádi országok arról határoztak, hogy az európai uniós és más, kétoldalú támogatási programokhoz nyújtott hozzájárulásaikon kívül 35 millió euró (11 milliárd forint) felajánlásával támogatnak egy, az olasz kormány által vezetett és az Európai Bizottság együttműködésével létrejövő, a líbiai határok védelmét célzó kezdeményezést.
Fotó: AFP PHOTO/JOHN THYS
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!