Éveken át három megmozdíthatatlan pilléren nyugodott a német pénzügypolitika: minimálisra kell leszorítani a költségvetés hiányát, Németország nem támogatja a közös európai adósság vállalását és nem lehet szó a fiskális unióról, azaz a közös európai költségvetés bevezetéséről - vezeti fel e gazdasági stratégia megváltozásának hátterét firtató cikkét a Financial Times.

Ez a hármas olyan mértékben változott meg az elmúlt hetekben, ami fejbe kólintotta Németország hozzá hasonlóan gondolkodó északi szomszédait és Ausztriát, amelyek egyelőre továbbra is ragaszkodnak a közös adósság vállalásának elutasításához.

Kapcsolódó

A fordulatnak egyértelműen a koronavírus-válság adott lökést, ami azzal fenyeget, hogy az EU története legmélyebb recessziójába süllyed, ám a hirtelen változást legalább két éve készítik elő. Nem is akárhol, hanem egy olyan intézményen, amely korábban a hárompilléres stratégia egyik legszigorúbb őrzője volt: a berlini pénzügyminisztériumban. Ezt az intézményt 2009 és 2017 között a konzervatív CDU egyik legerősebb politikusa, Wolfgang Schäuble vezette, aki arról vált híressé, hogy az eurózóna adósságválságának idején elérte, hogy az EU brutális megszorításokra kényszerítse a dél-európai országokat cserébe azért a pénzügyi segítségért, amivel elkerülhették az államcsődöt.

Új seprő másként seper

Utóda a szociáldemokrata Olaf Scholz lett, aki a tisztség átvételekor megesküdött, hogy folytatja a régi politikát, ám óvatos átszervezésbe kezdett. Első lépésként 2019 januárjában lecserélte a pénzügyminisztérium vezető elemzőjét, a költségvetési héja Ludger Shuknechtet a hozzá hasonlóan szociáldemokrata Jakob von Weizsäckerre. Utóbbi öt éven át volt európai parlamenti képviselő, s 2011-ben kezdeményezője volt a kék eurobondnak nevezett rendszer bevezetésének, ami azt jelentette volna, hogy az eurótagállamok egyesítették volna államadósságukat GDP-jüt 60 százalékáig, s csak az e fölötti részt fizették volna saját költségvetésükből.

Ennél is fontosabb változás volt azonban, hogy a pénzügyminiszter helyettesének Jörg Kukiest (képünkön) kérte fel, szembe menve pártjával is, amelynek nem tetszett Kukies múltja, ugyanis korábban a Goldman Sachs bankára volt. Scholz azzal tudta átcsábítani a szakembert a magánszektorból a közszolgálatba, hogy világossá tette: a német pénzügyek irányítójaként teljesen elkötelezett amellett, hogy a szinte teljesen teljes európai monetáris unió mellett előrelépjenek a fiskális unió megteremtésének útján is.

Lépésről lépésre

A változás első jelét 2018-ban láthatta az európai közönség, amikor Franciaország és Németország nyilvánosságra hozta a Mesebergi nyilatkozatot, amely lökést adott a bankunió elmélyítésének, bátorította a határokon átnyúló befektetéseket és megerősítette az eurózóna közös pénzügyi biztonsági alapját, az Európai Stabilitási Mechanizmust. Ezt követte egy nagyobb lépés: tavaly novemberben Scholz kijelentette, hogy Németország kész feladni ellenállását a közös betétbiztosítási rendszerrel szemben, ami tovább erősíthetné a bankuniót.

Az áttörést a koronavírus-válság hozta: feladva a nulla költségvetési hiány elvét a berlini pénzügyminisztérium kezdeményezte egy 150 milliárd eurós, hitelfelvételből finanszírozott gazdaságélénkítő program elindítását, amit később 130 milliárddal fejeltek meg. Aztán jött a francia-német 500 milliárd eurós (180 ezer milliárd forint) alap létrehozásának terve, amit az Európai Bizottság hitelként venne fel és amit 2028 után közös uniós adó kifizetéséből fizetnének vissza.

Kukies ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak a pénzért cserébe vállalniuk kell, hogy gazdasági fellendülés idején költségvetési tartalékokat képeznek a rossz időkre. Bár a bírálok lekicsinylik az 500 milliárdos közös forrást - amit egyébként az Európai Bizottság 750 milliárdra akar emelni úgy, hogy a plusz 250 milliárdot nem támogatásként, hanem hitelként folyósítanák az EU-tagállamoknak -, ám a pénzügyminiszter szerint nem az összeg nagysága a fontos. Úgy véli, azt fejezik ki az alappal, hogy komolyan veszik az európai nemzetek szolidaritását.