Lehetett volna egy új kezdet a hét végi parlamenti választás, azonban Németország elakadt. Ezzel a címmel értékeli a szavazás eredményeit a New York Timeson megjelent cikkében Oliver Nachtwey szociológus, Németország-szakértő. Angela Merkel kancellár 16 éves regnálása a végéhez közeledik – pontosabban egyelőre nem igazán. A választók bizonytalan döntést hoztak: egyik párt sem kapta meg a szavazatok több mint 26 százalékát és az első kettő közti különbség minimális. Egyik politikai erő sem lépett óriásit előre.

A német társadalom előtt több nagy kihívás áll. Az egyre nagyobb társadalmi egyenlőtlenség, a lepusztuló infrastruktúra és a klímaváltozással járó egyre komolyabb gondok megoldásért kiáltanak, így a szavazók új pályára állíthatták volna az országot. Ehelyett azt láttuk, hogy Merkel ugyan távozik, de a németek nem akarják, hogy vele együtt a politikája, a nagyobb változásokat kerülő, végtelen óvatosság is véget érjen. Ennek bizonyítéka a választás egyik furcsasága, a kancellárjelöltek szokatlan viselkedése.

Kapcsolódó

A legmagasabb közjogi tisztségekre bejelentkező politikusok általában azt próbálják bizonyítani, hogy mások, mint az éppen regnáló vezetők, mert meg akarják mutatni, hogy jobb víziójuk van az országuk jövőjéről, mint az ellenfeleiknek. Ehhez képet a hét végi választásra készülő kancellárjelöltek azon versenyeztek, hogy melyikük tudja a legjobban követni Merkel centrista irányvonalát, ami a leköszönő kancellárnak négy egymást követő választási győzelmet hozott.

A versenytársak

Annalena Baerbock, a Zöldek kancellárjelöltje a regnáló kancellár alaposságát és szakértelmét próbálta felmutatni a választóknak, ami be is jöhetett volna, ha nem keveredik plagizálási botrányba, ami sokakat ellene fordított. Armin Laschetet, a konzervatív CDU/CSU páros jelöltjét a kancellár utódválasztásának tartják, a hozzáértést és a hatékonyságot próbálta hangsúlyozni, ám kampánya sorozatos hibák miatt sok sebből vérzett. Olaf Scholz, a szociáldemokrata SPD kancellárjelöltje, Merkel kormányának pénzügyminisztere az igazi utód szerepét játszotta, egy fotósorozat egyik képén például úgy tartotta kezeit rombuszt formálva, ahogy Merkel szokta.

Az ország eközben társadalmilag, gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból is alig változtatható helyzetbe került. Az exportorientált gazdaság sajátossága, hogy – szemben a legfejlettebb országokkal – jelentős nagyüzemi feldolgozóiparra épül, így a német cégek mindennél fontosabbnak tartják a stabil pénzügyi környezetet. Bármilyen változás, ami veszélyezteti a versenyképességüket, ki van zárva a részükről. Az alkotmányba bebetonozott adósságplafon szinte teljesen kizár bármilyen hitelből finanszírozott infrastruktúra-fejlesztést vagy gazdasági szerkezetátalakítást.

Társadalmi szakadék

Németországban a társadalom leggazdagabb egy százalékának kezében van a magánvagyon negyede. Eközben az OECD-országok összehasonlításában ebben az országban van a legnagyobb alacsony bért kínáló gazdasági szektor. Minden ötödik munkavállaló, közel nyolcmillió ember 11,40 eurónál kevesebbet keres óránként. Ennek megfelelően nő a szociális elégedetlenség, az elmúlt tíz év a sztrájkok gyarapodását hozta és újrakezdődtek az „osztály nélküli” társdalomról szóló viták. A kevésbé strukturált düh például a vakcinaellenességben talál magának utat.

A nagykoalíció leváltása, a Zöldek várható részvétele az új kormányban látszólag utat nyit a környezetvédelem erősödése felé, csakhogy a piacpárti, az adóemelést és a hitelfelvételt elutasító, kisebb állami beavatkozást akaró FDP nélkül is nehéz lesz kormányt alakítani, ami lefékezi a zöld átalakulást.

Így mindent összevetve az új politikai éra valójában a régi folytatásának ígérkezik: a langyos, konszenzuskereső politizálás a korábbiakhoz hasonlóan folytatódhat.

Itt a változás

Ezzel éppen ellenkező következtetésre jut Manuela Kasper-Claridge, a Deutsche Welle főszerkesztője. Szerinte eljött a változás. Erre a következtetésre ugyanabból a kiindulópontból jut, mint a New York Times cikkírója: egyik párt sem kapta meg a szavazatok több mint 26 százalékát. Így vége a nagykoalíciónak, és az új kormány hozzáláthat Németország zöld és digitális átalakításának, azaz a szükséges modernizálásnak.

A Zöldek megerősödtek a négy évvel ezelőtti eredményhez képest, bár a német társadalom nem olyan elkötelezett a környezetvédelem mellett, mint a párt. Az FDP, amely nélkül szinte lehetetlen lesz kormány alakítani, deregulációs törekvéseivel megtorpedózhatja a Zöldek sok kezdeményezését. A klímavédelmet adóemelés nélkül képzelik el. A CDU/CSU visszaesett, így az ellenzék szerepének eljátszása várhat rájuk, bár az elmúlt évtizedekben többször előfordult, hogy nem az a párt adta a kancellárt, amely a választáson a legtöbb szavazatot kapta.

Lehetőségek

Legutóbb 1980-ban történt meg ez, amikor a CDU/CSU nyert Franz-Josef Strauss-szal az élen, ám a szociáldemokrata Helmut Scmidt alakíthatott kormányt egy SPD-FDP koalíció élén. Akkor is minimális volt a különbség az első kettő között (44,5-42,9 százalék), és az FDP két év után felmondta a koalíciót, utat nyitva az 1983-as előrehozott választások, és ezzel a Helmut Kohl hosszú kormányzása előtt.

Christian Lindner, az FDP vezetője (képünkön) a kampány idején a napokban arról beszélt, hogy szívesebben venne részt egy CDU/CSU vezette kormányban, mint egy olyanban, amelyben az SPD a legnagyobb szereplő. Lindner 2017 novemberében felállt az Angela Merkel vezette CDU-CSU-Zöldek-FDP koalíciós tárgyalásokról (a pártok színei alapján Jamaica-koalíció), mondván: jobb a pártjának kormányon kívül, mint egy rossz kormányban. Így alakult újabb nagykoalíció néhány hónappal később. Az FDP vezére akkor még nem volt 40 éves (idén múlt 42), így nem sietett miniszterré válni. Most viszont bejelentkezett a pénzügyminiszteri posztra.