Mint ismert 2017-ben merült fel, hogy az egyre inkább állandósuló munkaerőhiány miatt idősekkel töltené fel a megüresedett állásokat az Orbán-kormány.
Ennek érdekében úgynevezett közérdekű nyugdíjas-szövetkezeteket hozhatnak létre az érdeklődő idősek, ahol számos kedvezmény igénybevétele - csak a 15 százalékos szja-t kell befizetniük - mellett vállalhatnak munkát.
Kapcsolódó
Az eddig eltelt időszakban 114 nyugdíjas szövetkezet kezdte el működését az országban, de a hírek szerint további 20-30 szövetkezet bejegyzése jelenleg is zajlik. (Ki jár jól a nyugdíjasok pénzével? Folyik az osztozkodás.)
Éppen ezért érdekes lehet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemrég közzétett ábrája, amely azt mutatja, hogy a tagállamaiban az idősek hány százaléka dolgozott 2016-ban.

Jól látható, hogy a legmagasabb arányban a fejlettebb országokban dolgoznak az idősek, Izland például a 60-64 évesek több mint 80 százaléka jár munkába, de egyedülállóan a világon a 65-69 éveseknek is több mint a fele dolgozik.
Az OECD átlag egyébként előbbi kategóriában épphogy 50 százalék alatt maradt, míg utóbbiban valamivel 20 százalék feletti értéket számoltak ki a statisztikusok. A magyar eredmények ezektől bőven elmaradnak, a 60-64 évesek valamivel több mint 30 százaléka dolgozik, az ennél idősebbeknek viszont alig 5 százaléka.
A régióban körülnézve felemás adatokat látunk: a lengyeleknél például valamivel kevesebb 60-64 éves dolgozik, viszont jóval több 65-69 éves. A szlovákokat mindkét kategóriában megelőzzük, ahogy a szlovénokat is, miközben a cseheknél a magyarnál több idős dolgozik.
Az adatokból több érdekesség is kirajzolódik: a hagyományosan Európa egyik, ha nem leggazdagabb államában, Luxemburgban 65 év felett már senki sem dolgozik, de 60 év felettieknek is csak a 13 százaléka. Az egyik legnagyobb különbséget pedig Svédországban láthatjuk, ahol 64 éves korukig jellemzően dolgoznak az emberek, ám ott egy nagy törés következik be és 50 százalékkal kevesebb dolgozó időst láthatunk. A másik végletet Mexikó és Törökország jelenti, ahol bizony alig van különbség a munkavállalásban aközött, hogy valaki elmúlt-e már 65 éves, vagy sem.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni