Olaf Scholz, Németország kancellárja gyakran emlegeti és dicséri nagy elődje, Willy Brandt Ostpolitik néven ismert keleti politikáját, amivel új irányt szabott Németország és a Szovjetunió viszonyának a sötét emlékű második világháború után. Brandt kancellári időszaka óta azonban ötven év telt el, ezért itt az ideje, hogy Scholz minél előbb előálljon egy a mai viszonyoknak megfelelő, új Ostpolitikkal – írja Timothy Garton Ash történész professzor világszerte ismert Kelet-Európa-szakértő a Financial Timeson megjelent cikkében.

Amikor a Scholzhoz hasonlóan szociáldemokrata Brandt előállt keleti politikájával, Németország volt revizionista hatalom, mivel egyesíteni akarta a kettészakadt német államot, és a Szovjetunió védte a második világháború után kialakult nemzetközi politikai státus quót. Ma Németország védi az Szovjetunió összeomlását követően kialakult európai politikai státus quót és a Vlagyimir Putyin államfő vezette orosz külpolitika törekszik arra, hogy minél többet visszaállítson korábbi befolyásából a volt Szovjetunió tagköztársaságaiban és Kelet-Közé-Európában.

Kapcsolódó

Brant regnálása idején kezdődött az enyhülés, amelyet az Egyesült Királyság, Franciaország és az USA is forszírozott, ám Nyugat-Németország egy innovatív, a szovjetekkel gazdasági kapcsolatokat építő változatát valósította meg. Először 1973-ban érkezett orosz gáz Nyugat-Németországba, aminek azonban ma azt a hatását látjuk, hogy az ország kiszolgáltatottá vált az oroszok energiahordozójának.

Kínai kapcsolat

Az Egyesült Államok az 1970-es években ki tudta használni a Szovjetunió és Kína egyre jobban elmérgesedő kapcsolatát és az akkori Nyugat-Németországnak csak a szovjetekkel kellett foglalkoznia. Ezzel szemben ma Putyin és kínai kollégája, Hszi Csin-ping együtt dolgozik kormányaik Nyugat-ellenes politikájának összehangolásán. Amennyire kiszolgáltatott a német gazdaság az orosz energiahordozóknak, éppen annyira kiszolgáltatottak az exportorientált német vállalatok kínai piacaiknak.

Végül a brit tudós megemlít a fájdalmas különbséget is a két korszak között. Brant a második világháború európai politikájának egyik leginnovatívabb, tisztességesebb politikusa volt, míg akadt egy másik szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder, aki az ezredforduló előtt és után vezette Németországot, aki kínosan meleg, baráti kapcsolatba került az oroszokkal, miután - egyébként eléggé sikeres - kancellári munkássága befejezése után vezető pozíciókat fogadott el orosz energetikai vállalatokban, a Gazpromban is.

Látják a feladatot

Jó hír, hogy a német média, azon belül a szociáldemokratákhoz közelálló sajtó látja a problémát. A balliberális Die Zeit élesen bírálta a német szociáldemokraták közül azokat, akik nem ismerik fel, hogy szakítani kell az ötven év alatt elöregedett, régi Ostpolitikkal. A kormányban részt vevő Zöldek és liberálisok szintén a keleti politika jelentős átalakítását szorgalmazzák. Az új Ostpolitiknak sokkal érzékenyebbnek kell lennie az emberi jogok, a jog uralma és a demokrácia többi értéke iránt, illetve egyensúlyt kell keresnie az oroszok által sanyargatott országok, így Ukrajna és Belorusz melletti kiállás és a különleges német-orosz gazdasági kapcsolatok között.

Ha nem alakult volna ki 2022 elején az orosz-ukrán konfliktus, amelyben Moszkva azzal fenyegeti a szomszédos országot, hogy katonai erővel térdre kényszeríti, akkor lett volna idő apránként kialakítani az új Ostpolitikot. Eközben a német gazdaság tovább nyomult volna előre a zöldenergiás átalakulásban, miközben csökkent volna függése hagyományos orosz energiahordozóktól. A váratlan válság azonban nem hagy időt a lassú átmenetre. A február végi müncheni biztonsági konferencia már megfelelő fórum lenne az új Ostpolitik ismertetésére.