Lehet vitatkozni azon, hogy ki kezdte az világ olajpiacát órák alatt felforgató árháborút, ám tény, hogy teljes erejükkel egymásnak estek a felek, ami egy időre a Brent árát 30 dollár/hordó közelébe csökkentette, a WTI-ét pedig 28 dollár/hordó alá szorította - derül ki a Financial Times cikkéből, amely az energiaháború okait és várható fejleményeit elemzi.
A korábbi árhoz képest 30 százalékos zuhanás - amely az 1990-es első Öböl-háború óta a legnagyobb áresés - akkor következett be, amikor Szaúd-Arábia úgy döntött, hogy nem csökkenti, hanem növeli kitermelését. Február első hetének végén még vissza akarták fogni a kínálatot, hogy a 60 dollár körüli olajár stabilizálása érdekében ellensúlyozzák a koronavírus-járvány okozta keresletcsökkenést. Mi okozhatta a hirtelen 180 fokos fordulatot?
Feldühödött szaúdiak
Szaúd-Arábia közvetlen célja, hogy megbüntesse Oroszországot. Utóbbi ugyanis megtagadta, hogy részt vegyen a tervezett kitermeléscsökkentésben. Az OPEC olajkartell, amelynek a szaúdiak de facto a vezetői, az olajár védelmében évek óta együttműködött az oroszokkal. Ezt nevezték OPEC+ együttműködésnek, amelyben mindkét fél vállalta olajkínálata csökkentését az árak szinten tartása érdekében, ám Moszkva most megmakacsolta magát. Ezt azzal indokolták, hogy meg akarják várni, milyen hosszabb távú hatása lesz a világ olajkeresletére a koronavírus-járványnak, mielőtt csatlakoznak az OPEC kitermeléscsökkentéséhez. (Az olajkartell napi egymillió hordó vágást vállalt volna, az azon kívüli országoktól, főként Oroszországtól tovább félmilliót vártak.)
Az OPEC+ együttműködésnek ez a felrúgása kiverte a biztosítékot Rijádban, amely meg akarja mutatni, hogy a világ első számú olajexportőre és kész kárt okozni Oroszországnak. Az orosz olajipar a nehezebb természeti körülmények miatt jóval drágábban termeli ki a kőolajat, mint Szaúd-Arábia.
Az elemzők ugyan figyelmeztetnek arra, hogy az olajipartól függő szaúdi gazdaság és főként az állami költségvetés sem viseli el a végtelenségig az olajbevételek zuhanását, úgy tűnik, hogy most azt gondolják: mivel ők termelik ki a legolcsóbban a fekete aranyat, ezért az ellenfeleik mennek hamarabb tönkre, ők maradnak utoljára állva a csatatéren. Így a piaci részesedésüket növelve jöhetnek ki a mindenkit felőrlő olajháborúból. Amióta Mohamed bin Szalmán koronaherceg vezeti a sivatagi királyságot, az ország politikája kiszámíthatatlanabbá vált, főként, amikor a rijádi vezetés úgy érzi, hogy nyomást akarnak gyakorolni rá.
Feldühödött oroszok
Moszkva azonban nem kevésbé dühös, nem kevésbé érzelmi alapon bocsátkozott bele ebbe az összecsapásba, ami nem sok jót ígér. Az orosz vezetés megsemmisítő csapást akar mérni az amerikai olajpala-kitermelőkre. Az újfajta technológiának köszönhetően az USA vált a világ legnagyobb olajtermelőjévé az elmúlt években, az olajpala-termelők az OPEC+ minden kitermeléscsökkentését ellensúlyozni tudták kínálatuk növelésével, fékezve az olajár emelkedését, ami eleve dühítette az oroszokat.
Emellett azonban van még két politikai tényező is, amit Moszkva nehezen visel. Az egyik a legnagyobb orosz olajvállalat, az állami tulajdonú Rosznyefty svájci bejegyzésű kereskedelmi ágával szembeni amerikai szankciók bevezetése. A Rosneft Trading SA-t azért büntetni a washingtoni adminisztráció, mert ellátja Venezuelát finomított kőolajtermékekkel, miután annak finomítói a karbantartás hiánya miatt tönkrementek. Az USA megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy kereskedjenek a Rosneft Tradinggel.
Az oroszok másik sérelme, hogy az amerikai vezetés igyekszik megakadályozni az Északi Áramlat 2 gázvezeték üzembe helyezését. Ez közvetlen összeköttetést teremt Oroszország és Németország között, ami az amerikaiak szerint még kiszolgáltatottabbá teszi Európát az orosz gáznak. Ezért nyomást gyakorolnak Németországra annak érdekében, hogy ne adja meg az engedélyeket a gázvezeték építésének befejezéséhez, illetve az üzembe helyezéshez.
Nyomás alá került amerikaiak
Az olajár összeomlása rosszkor jött az amerikai olajpalaiparnak. Bár az újfajta olajkitermelés szárnyalt az elmúlt években, ezt jórészt hitelből finanszírozták. Ha a kölcsönöket adó befektetők úgy látják, hogy nem kapják vissza a pénzüket az elvárt haszonnal, akkor elzárhatják a pénzcsapokat, magyarán az iparág jellemzően kis cégeinek nem lesz forrásuk újrafinanszírozni a lejáró hiteleiket, azaz csődbe mehetnek. A koronavírus-járvány miatt már az év elejétől megkezdődött olajárcsökkenés eleve azzal járt, hogy a vállalatoknak le kellett mondaniuk a kitermelésük bővítési terveiről.
A kérdés az, hogy meddig tart a negatív trend, azaz hogy ki fogy ki előbb a tartalékaiból. Az orosz költségvetés roggyan-e meg előbb a kieső olajexport-bevételek miatt, vagy a szaúdi kerül hasonló helyzetbe hasonló okok miatt, vagy az amerikai olajpala-kitermelők mennek csődbe, mert nem tudják törleszteni hiteleiket. Rossz hír az előbbi két félnek, hogy az amerikai cégek határidős üzleteket kötöttek az olajár esésére számítva, ami egy ideig biztosítja számukra a magasabb árakat, s ezzel a túlélésüket. (Erről lásd keretes írásunkat.)
Az amerikai olajpala-kitermelés nem fog eléggé esni ahhoz, hogy igazolja az ezzel kapcsolatos orosz várakozásokat, azaz tönkre tegye az ágazatot - véli Ayham Kamel, az Eurasia Group kutatóintézet Közel-Kelettel és Észak-Afrikával foglalkozó részlegének vezetője. Donald Trump sincs könnyű helyzetben: az olajár csökkenése rövid távon jó hír neki, mert az amerikaiak olcsóbban kapják a benzint, ami fontos tényező abban, melyik elnökjelölt neve mellé teszik az X-et az elnökválasztáson, ám hosszabb távon főként Texas és Észak-Dakota állam gazdaságának nagy kárt okozhat az olajpalapar visszaesése.
Sötét jövő
Az olajiparra sötét jövő vár. A szakértők már a piaci háború kirobbanása előtt arra figyelmeztettek, hogy idén egy-két százalékkal visszaeshet a világgazdaság olajkereslete, elsősorban az légi és a közúti közlekedést érintő korlátozások miatt. Ha a koronavírus-járvány pandémiává szélesedik, akkor még nagyobb lehet a baj.
Az is kérdés, hogy Szaúd-Arábia meddig feszíti a húrt: nekik van a legnagyobb tartalékkapacitásuk a kitermelés bővítésére, ráadásul még a felhalmozott tartalékaik is vannak, amiből piacra dobhatnak olajkészleteket. Egyedül képesek több mint napi egymillió hordóval növelni a világpiaci olajkínálatot. Oroszországnak korlátozottabbak a lehetőségei ezen a téren, és a kieső bevételek miatt elmaradhatnak azok a költségek befektetések, amelyek nélkülözhetetlenek az olajiparuk hosszú távú fenntartásához.
Az olajipari multik - a Shell, a BP, az ExxonMobil és társaik - az elmúlt években jóval hatékonyabbá tették termelésüket, hogy 65 dollár/hordós olajárnál is vonzó osztalékot tudjanak fizetni részvényeseiknek. Ugyanakkor jelentős adósságaik vannak, amelyek törlesztésével gondjuk lehet az alacsony olajár miatt. Ha az ár tartósan 40 dollár alatt marad, akkor sok befektetőben felerősödhetnek a kétségek azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e olajmultik részvényeibe fektetni a pénzüket, ami eladási hullámot indíthat ezek piacán. A legnagyobb adóssággal rendelkező cégek fognak a leginkább szenvedni - mondja ezzel kapcsolatban Neil Beveridge olajpiaci elemző.