Nagy visszhangot váltott ki Francis Fukuyama japán közgazdász-politológus professzor 1992-es kijelentése a történelem végéről. A tudós úgy gondolta, hogy a kelet-európai rendszerváltással végképp vereséget szenvedtek a diktatúrák a világon, amivel teljessé vált a liberális demokrácia mint politikai rendszer győzelme. A professzor jóslatával szemben az elmúlt évtized az utóbbi vergődéséről és az autokrata politikai vezetők sikereiről szólt - kezdi cikkét Philip Stephens, a Financial Times (FT) publicistája.

Irigyelt vezérek

Kapcsolódó

A mérsékelt politikusokat elsodorta az egyre erősödő populizmus, az erős emberek pedig meglovagolták az új politikai divathullámot. Ők azok akik határozottan, gyorsan válaszolnak az emberek elégedetlenségére, a világtársadalom felbolydulására. A politológusok, szemben Fukuyamával, jelenleg a demokrácia haldoklásáról írnak.

A hírek élén szereplő politikusok, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Recep Tayyip Erdogan török államfő vagy Hszi Csin-ping, Kína első embere nem tekintik magukat liberálisnak, Donald Trump, az USA elnöke pedig olyan egyéniségként lép fel, akit egyetlen politikusi típusba sem lehet besorolni.

A demokráciák eközben komoly gondokkal küszködnek (elég Olaszországra figyelni, ahol egy szélső bal- és egy jobboldali párt alakít kormányt egy kívül álló, amatőr egyetemi oktató vezetésével), ám ez nem jelenti azt, hogy a populista rendszereknél minden rendben lenne - véli az FT publicistája.

Még Putyin sem

Putyin esetén látszólag minden sínen van. Két hónapja nyerte el újabb vezetői felhatalmazását az elnökválasztáson, a Kreml állítása szerint a szavazatok 75 százalékával. Rendszere az állami források oligarchákhoz szivattyúzására épül, ellenfelei börtönben ülnek vagy ez a sors vár rájuk. Ugyanakkor elnöki beiktatásáról fájóan hiányoztak a lelkesen tapsoló tömegek.

Még a hordónként 80 dollárra emelkedett olajár sem segít azon, hogy az orosz gazdaságnak külföldi technológiára és befektetésekre van szüksége. Az országgal szemben több lépcsőben elfogadott szankciók nyomán számos oligarchát kitiltottak a nyugati országokból, még Roman Abramovicsnak, a Chelsea fociklub tulajdonosának is újra kell kérvényeznie a brit vízumot.

Amikor a Kreml urának parancsára 2014-ben Kelet-Ukrajnában, majd 2015-ben Szíriában kezdődött orosz katonai beavatkozás, éles volt a kontraszt az USA és Oroszország között. Az előbbi hátrált, az utóbbi előrenyomult. Oroszország végül annektálta a Krímet, ám beragadt a költséges délkelet-ukrajnai polgárháborúba. Szíriában megmentette szövetségese, Bassár el-Aszad államfő rezsimjét, ám a régióval foglalkozó szakértők szerint jelenleg az arcvesztés nélküli exit lehetőségét keresi - utal az FT cikkírója egy nemrégiben tartott konferencián elhangzottakra.

Az FBI vizsgálata a 2016-os amerikai elnökválasztás orosz befolyásolásával kapcsolatban, amely a Trumpot segítő manipulációkat firtatja, arra kényszeríti az elnököt, hogy látványosan oroszfaló legyen. Ezzel meghiúsult Putyin terve, hogy olyan elnököt segítsen hatalomra az USA-ban, aki egyenrangú partnernek tekinti. Gyűlölte, hogy Obama csupán egy regionális hatalom vezetőjét látta benne.

Ugyanez a helyzet Franciaországgal és Németországgal. Nagyobb kárt okoz Oroszországnak az európai hatalmak és Moszkva megromlott viszonya, mint Nyugat-Európának. Ezért Stephens szerint Putyin úgy érezheti, hogy (az orosz törvények szerint) utolsó elnöki ciklusát Moszkva Berlinhez és Párizshoz fűződő viszonyának rendezésére kell felhasználnia.

Kevés szövetséges

Az orosz vezető török kollégájának sem maradt szövetségese. Volt idő, amikor a környező országok Törökország barátai voltak, míg most mindenkivel vitája van. Az USA-török viszony a mélypontra került, akárcsak francia és a német kapcsolat. Oroszország megbízhatatlan szövetséges, a közeledés Izraelhez nem sokat ér, miközben a szíriai polgárháború irdatlan pénzbe kerül Törökországnak.

Erdogan előrehozott választásokat írt ki, hogy megerősítse elnöki rendszerét, amelyet a 2017-es alkotmányos reformmal vezetett be. A gondja az, hogy a nép nem igazán lelkesedik az újraválasztásáért. Azzal, hogy a szekuláris török államot az iszlám felé mozdította, elvesztette a fiatalok és a nagyvárosi lakosok támogatását. Eközben nekilendült az infláció, a nemzeti valuta megrendült.

Miután a médiát vasmarokkal a kezében tartja, az ellenkező újságírókat börtönbe záratja, Erdogan nyerhet a szavazáson. De ez nem biztos: nincs garancia pártja parlamenti többségére. Már támogatói is azon studíroznak, milyen lehet Törökország az őt követő időszakban - írja az FT publicistája

Ellenpélda?

Persze a demokrácia végét látó emberek találhatnak ellenpéldát. Azt mondhatják, hogy Hszi hatalma Kínában olyan erős, amilyenre Mao Ce-tung halála óta nem volt példa. Ugyanakkor ez is csalóka lehet. Stephens ugyanis az ázsiai országban járva azt tapasztalta, hogy a kommunista párt elitje retteg a lehetőségtől, hogy a nép egyszer csak beleszólást kér az ország ügyeibe, azaz demokráciát akar.

Mindezek alapján úgy gondolja, hogy Fukuyama tévedett: a Szovjetunió összeomlása nem jelentette a történelem végét. Ugyanakkor a világtársadalom folyamatos hullámzása arra utal, hogy a politikai populizmus nagy fellendülése sem tart örökké. A demokráciák nehéz időket élnek át - akárcsak az autokráciák.

A fotó forrása: Pixabay