Az OPEC immáron nem az a nagyhatalom a világ olajpiacán, amely az elmúlt ötven évben volt, a régi módszer, hogy a kitermelés csökkentésével ellenőrzés alatt tartották az árak alakulását, immáron nem működik - írja a Financial Timeson (FT) megjelent elemzésében Nick Butler, aki sok éven át dolgozott a BP vezetőségében. A kartellek nagyon erős szervezetek, de magukban hordozzák bukásuk csíráját: amint a születésüknél bábáskodó piaci viszonyok megváltoznak, felbomlanak.

A végjáték valamikor 2008-ban kezdődött, amikor az olaj hordónkénti ára meghaladta a 150 dollárt. Válaszul lényegesen átalakult a piac kínálati és keresleti oldala is. Felpörgött az olajpala-kitermelés az USA-ban: ami napi 7,6 millió hordóval bővítette a kínálatot, miközben a gazdasági hatékonyság javulásának köszönhetően a fejlett országok olajfelhasználása, azaz kereslete 2000-hez viszonyítva napi 4,4 millió hordóval csökkent.

Csak dadognak

Az OPEC csak tántorog az új helyzetben. December első hetében bejelentette, hogy napi 1,2 millió hordóval csökkenti az exportját, ami kissé megdobta az árakat. Ugyanakkor a Brent 63 dollár/hordó körüli ára még mindig 26 százalékkal marad el az október eleji szinttől. Az OPEC Katar kilépése után megmaradt 14 tagállama közül egyedül Szaúd-Arábia termel annyi olajat, hogy ennek változtatásával képes lehet számottevően befolyásolni a piacot, de még ennek az országnak is egyeztetnie kell az OPEC-en kívüli Oroszországgal, amelyet Butler nem tart megbízható partnernek.

A többi tagország lényegében nem számít. Az olajexportból származó minden centre szükségük van, miközben kitermelésük kisebb csökkentésével semmit sem érnek, mert az USA olajpala-termelői azonnal pótolják a kiesett kínálatot. Az olajpiaci szakértő szerint a napokban kötött megállapodásban szereplő exportcsökkentés kevés, a fekete arany ára hamarosan vissza fog esni 60 dollár/hordó alá.

Ez máris fáj

A korábban mindenható kartell végső soron szenved, míg az olajpiac más szereplői jól járhatnak. Felmerül a kérdés, hogy Katar azért fordított-e hátat az OPEC-nek, mert úgy látja, hogy ez a feltétele annak, hogy az utóbbiak közé kerüljön. A válaszhoz tisztázni kell, hogy miután a kereslet és a kínálat lényegében egyensúlyban van, az árat rövid távon politikai körülmények mozgatják. Idén két ilyen tényező volt: az egyik a venezuelai kitermelés zuhanása (októberben 26 százalékkal volt az egy évvel korábbi szint alatt), a másik az USA visszaállított szankciói Irán ellen.

Mindkét ügy körül nagy a bizonytalanság, de nem akkora, hogy ne jelenthetnénk ki: Katar és az OPEC nincs abban a helyzetben, hogy befolyásolja az árakat. Szemben az elmúlt 40-50 évvel el kell fogadniuk, amit a piac diktál. Katar - és számos más ország - esetén ez azt jelenti, hogy kilépve a kartell árnyékából saját politikai stratégiát kell követniük. Minden OPEC-országnak a jövőre kell készülne, amikor már nem tudnak majd megélni abból, hogy uralják a világ legfontosabb energiahordozójának piacát.

Az első fecske

Katar gázkincsének köszönhetően, amire folyékonygáz-exportját alapozza, szerencsésebb helyzetben van, mint mások. A terrorizmus támogatásának vádjával az ország ellen szaúdi vezetéssel tavaly bevezetett embargó felgyorsíthatta a felismerést, hogy a jövőben nem támaszkodhatnak a meggyengült OPEC-re. A katari gazdaság idén várhatóan 2,4 százalékkal bővül és az ország vezetése nagy tapsot kapott külföldről azért, hogy az ellenségessé vált környezetben is fenntartotta a pénzügyi egyensúlyt.

A következő teszt az lesz - véli az FT cikkírója -, hogy közvetítői helyzetbe lavírozza magát az USA és Irán között. Ha ez sikerülne, akkor az iráni olajexport, amely az elmúlt hat hónapban 800 ezer hordóval hanyatlott, visszatérhet a piacra, ami újabb kihívás elé állítaná az OPEC-et és a Szaúd-Arábiát jelenleg irányító politikai elitet. Katar távozása nem azt jelenti, hogy immáron ne bízna a kartellben, hanem azt, hogy felismerték a piaci viszonyok megváltozását. Butler szerint több OPEC-tag is követni fogja a példáját.