Vlagyimir Putyin orosz államfő háborúja Ukrajnával szemben megmutatta, hogy az újra erőre kapó Oroszország szükségképpen imperialista állam. Ez egyben felvetette a kérdést, hogy jó lenne-e, ha az ország átalakulna számos szövetségi köztársaság föderációjából tisztán nemzetállammá, ami visszafogná hódító habitusát és mérsékelne a katonai fenyegetést, amit jelent – írja Leonid Bershidsky, a Bloomberg publicistája, aki orosz lévén nehéz szívvel veti fel ezt a lehetőséget.

A mai Oroszország széthullása a Szovjetunió mintájára egyesek szerint lehetséges, mások szerint kívánatos következménye lehetne az ukrajnai invázió kudarcának. Az analógia kézenfekvő, még ha a realitása egyelőre a fikciók világába tartozik is. Vlagyimir Szorokin irodalmár, aki jól látta előre, hogyan válik fasisztoid állama a jelenlegi rezsim, 2013-ban Telluria címen írt egy regényt, amelyben eljátszott ennek a forgatókönyvnek a lehetőségével. Története szerint Oroszország számos belső megrázkódtatás után „menedzselhető” méretű, főként autokratikus irányítású utódállamokra esik szét.

Kapcsolódó

A válságok között nem számol egy kudarcos háborúval, ám nem elképzelhetetlen, hogy az ukrajnai kaland, ha végletesen balul sülne el, párosulva a rá válaszul adott nyugati gazdasági szankciókkal olyan nyomást gyakorol az orosz gazdaságra, amilyet a Szovjetunió átélt széthullását megelőzően. És ebben a helyzetben felerősödhetnek a Putyin vertikális hatalomgyakorlásával szemben ható centrifugális társadalmi erők. Sajátos módon ezek éppen azt választhatnák ideológiájuknak, amire hivatkozva az orosz államfő elindította az Ukrajna elleni inváziót.

Történelmi állam

Nevezetesen a „történelmi Oroszországról” beszélhetnének, ami Putyin szerint magában foglalta Ukrajnát, ám a föderációból kilépni szándékozók ennél korábbra, az oroszok keleti és déli irányú birodalmi terjeszkedése előtti időkhöz nyúlhatnának vissza. Szibéria meghódítását, az orosz birodalom hivatalos, 1721-es megjelenését megelőzően is létezett egy „történelmi Oroszország”, ami jóval szerényebb méretű volt, mint a jelenlegi föderáció.

Hogy mennyire nem egységes ez az ország, arra utal például Tatárföld szövetségi köztársaság esete – ez a Volga mentén lévő legnépesebb terület –, ahol tavaly a fővárosban, Kazanyban a kisiskolások 55 százaléka nem az oroszt, hanem a tatárt jelölte meg anyanyelveként. Ezt a térséget Rettenetes Iván foglalta el 1552-ben, így felvethető a kérdés, vajon inkább része-e Oroszországnak, mint a Szovjetunó felbomlásával függetlenné vált Kazahsztán?

A föderáció délkeleti részén lévő Tuva 1944-ben lett a Szovjetunió része, és az 1990-es évekig ismétlődtek a területén a szeparatista lázadások. Ez a köztársaság része a történelmi Oroszországnak? Dagesztánt a 19. század elején hódították meg az oroszok, és a kisiskolások kevesebb mint négy százaléka tartja az oroszt az anyanyelvének. Vajon nem lennének ezek az országok függetlenek, ha a Szovjetunió megalakulása idején szövetségi köztársasági rangot kaptak volna (mint a felbomláskor önállóvá vált államok) az autonóm köztársasági státusz helyett?

Nehéz érzések

A Bloomberg publicistája oroszként nehezen ír hazája felmorzsolódásáról. Utálja azt az ötletet, amely szerint csak azzal lehet erősíteni Oroszország szomszédainak biztonságát, hogy a veszélyes országot leszalámizzák. Az esze azonban azt mondja, hogy az orosz társadalom nagyja jól járna azzal, ha nemzete szerényebb méretűvé zsugorodna. Putyin hatalmi és gazdasági centralizációja azt eredményezte, hogy Oroszország 85 régiójából csak 23 nem kap szövetségi támogatásokat, miközben többségükben az orosz bevándorlók alkotják a lakosság többségét (Tatárföld a nagy kivétel ez alól).

Ez azt az érzést kelti, hogy az orosz belső provinciák nagy része reménytelen helyzetbe kerülne a központ nélkül, ám nem erről van szó. A vertikális irányban integráló hatalom elvonja a jövedelmeket a környezetéből, majd adományként visszaad azokból annyit, amennyit jónak lát. Viktor Szuszlov közgazdász professzor már 2018-ban leírta, hogy a Moszkvát is tartalmazó orosz központi régió mint egy fekete lyuk 35 százalékkal nagyobb jövedelmet von be a környezetéből, mint amennyit visszaad. Szibéria, az Urali régió, a Távol-Kelet, az északnyugati régió (Szentpétervárral) 10-13 százalékos pluszban van. Nem véletlen, hogy Szuszlov írta ezt meg, aki Novoszibirszkből, az ország vesztes térségéből származik.