Azt hiszem, ez nem a megfelelő pillanat erre. És aligha szükséges most ilyen kérdésekkel foglalkozni, amikor sorsdöntő események történnek a fronton - mondta az MTI szerint Kalasnyikov a TASZSZ hírügynökségnek.
Andrej Klisasz, a Szövetségi Tanács (felsőház) alkotmányos törvényhozással foglalkozó bizottságának vezetője a RIA Novosztyinak nyilatkozva azt mondta, hogy az Oroszország által elismert szuverenitású luhanszki és donyecki "népköztársaságnak" jogában áll bármilyen döntést elfogadni a saját alkotmánya értelmében. (E Moszkva által "függetlennek" nyilvánított területeket sem Ukrajna, sem más ország nem ismeri el, a szerk.)
A két orosz honatya arra reagált, hogy Leonyid Paszecsnyik, a Moszkva által függetlennek elismert szakadár ukrajnai luhanszki entitás vezetője vasárnap kijelentette, hogy hamarosan népszavazást tarthatnak a "népköztársaság" Oroszországhoz csatlakozásáról.
Úgy gondolom, hogy a közeljövőben a köztársaság területén népszavazás lesz, amelyen a nép élni fog abszolút alkotmányos jogával, és kifejezi véleményét az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásról. Valamiért biztos vagyok benne, hogy ez így fog történni - mondta Paszecsnyik. Az oroszbarát vezető szerint a luhanszki lakosság túlnyomó többsége, amely az elmúlt nyolc évben az ukrán hadsereg támadásainak kitéve és gazdasági blokád körülményei között élt, kizárólag Oroszország részéről érezhetett támogatást.
Vlagyimir Putyin orosz elnök február 21-én írta alá a luhanszki és a donyecki "népköztársaság" függetlenségének elismeréséről szóló rendeleteket, valamint a velük való barátságról és kölcsönös segítségnyújtásról szóló megállapodásokat. Az Állami Duma február 22-én ratifikálta a megállapodásokat. Szergej Rudszkoj, az orosz fegyveres erők vezérkari főnökének első helyettese, a vezérkar operatív főcsoportfőnökségének vezetője egy pénteki moszkvai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a luhanszki entitás területének már a 93 százaléka áll a helyi "népi milícia" ellenőrzése alatt - írta az MTI.
Az ukrajnai háborúról szóló híreket ezen a linken olvashatja.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Money Talks' 25: Aki nem növekszik azt előbb-utóbb felvásárolják vagy lenyelik

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Kína rövid távon elég jól járt a Trump-vámokkal

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést

Parlament: bent a Fidesz újraírja az Alaptörvényt, kint az ellenzék blokádot von
