A 2021-es év utolsó hónapjainak egyik legfontosabb kérdése az, hogy az orosz hadsereg lerohanja-e Ukrajnát, annak ellenére, hogy a feszültségen valamelyest enyhített Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök videokonferenciás tárgyalása. A kérdés része, hogy az orosz társadalom hogyan viszonyulna egy háborúhoz Ukrajnával szemben – írja Andrej Kolesnyikov, a Carnegie Moscow Center politológus szakértője a Moscow Timeson megjelent publicisztikájában.

Egy 2015-ös kutatás, amely azt firtatta, hogy akarnak-e az oroszok háborút, arra lyukadt ki, hogy a nagyvárosokban élők nem igazán lelkesednének egy nagy háború iránt. Eközben az olyan orosz beavatkozásokat, mint amilyenek a délkelet-ukrajnai vagy a szíriai polgárháborúba történtek, nem tekintenek valós háborúknak. A donbasszi oroszbarát szeparatisták melletti orosz katonai beavatkozást a Krím félsziget 2014-es annektálásának farvizén támogatta az orosz közvélemény, ám ez némileg megváltozott.

Kapcsolódó

Amikor kiderült, hogy Donbasszban – szemben a Krímmel – pusztító, véres, elhúzódó konfliktus dúl, akkor az orosz átlagember elkezdett hárítani. „Nem Oroszország a felelős, az USA és Ukrajna az oka az áldozatoknak, különben sincs igazán háború a térségben” - magyarázta magának Ludmilla és Szása. Ez azóta sem sokat változott: egy nemrégiben készült közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek fele az USA-t és a NATO-t okolja a romló ukrán-orosz viszonyokért, 16 százalékuk pedig Ukrajnát. Csak négy százalékuk látja felelősnek Oroszországot is.

Szimbolikus kompenzáció

Sok szakértő a 2014-es ukrajnai katonai sikerekben egyfajta kompenzációt látott azért, hogy az oroszok elfeledkezzenek anyagi helyzetük néhány évvel korábban – a 2008-2009-es pénzügyi és gazdasági világválság nyomán – kezdődött romlásáról. Nevezzük ezt Krím-konszenzusnak. A háborúk a háttérben zajlottak, mint egy filmen, az állami tévé tett róla, hogy a véres valóság ne kerüljön az oroszok szeme elé. Így végül 2020-ra a hadsereg lett az az intézmény, amelyben az emberek a leginkább bíznak, megelőzve az elnöki adminisztrációt is.

A helyzet 2018-ban kezdett változni, részben a nyugdíjkorhatár emelésének kezdeményezésével, ami a rövid átlagéletkor mellett csökkentette az orosz emberek amúgy is kevés nyugdíjban töltött évét. Ez megtörte a korábbi „szociális megállapodást”, miszerint amíg javul a kisember életszínvonala, addig nem törődik az ország elitjének viselt dolgaival, elsősorban a korrupcióval. Míg a 2014-es felmérésekben válaszadónak 26 százaléka értett egyet a hivatalos állásponttal, miszerint Oroszországot ellenségek veszik körbe, 2020-ra ez az arány 16 százalékra csökkent. Azok aránya, akik szerint saját hibái okozzák az ország bajait 17 százalékról 25 százalékra emelkedett.

Krím-konszenzus

A Krím-konszenzus nem változott, de elvesztette mozgósító szerepét, az emberek elkezdtek félni a háború lehetőségétől. Az oroszok igyekeznek meggyőzni magukat, hogy ha kirobban egy háború akkor az nem fogja őket és a családjukat érinteni, ám harciasságuk egyre inkább fotel harciassággá válik. A tévéshow-k, a propaganda és a handabandázás szintjén jelentkezik. Eközben egyre magasabbra kerül az aggodalomra okot adó lehetőségek listáján, hogy országuk valamilyen háborúba keveredik.

A pandémia sem javította az elit és a társadalom viszonyát: az oroszok persze lelkesek a nemzeti zászló láttán, éneklik a himnuszt és díjazzák országuk geopolitikai erejét, de a kormány konkrét lépéseit – például oltási kampányát –, már nem támogatják. A 2021 őszi parlamenti választásokon sokan adtak le tiltakozó szavazatot az amúgy jelentéktelen kommunista pártra, mert az marad meg jelképes ellenzéknek, amire egyáltalán szavazni lehetett.

Az Ukrajna elleni háború ellen szól, hogy csak a lakosság 17 százaléka véli úgy, hogy Oroszországot egyesíteni kellene szomszédjával, továbbá hogy a háborúzás a fiatalok dolga, és 18-24 évesek az állami tévé uszítása ellenére pozitívan vélekednek Ukrajnáról. Röviden Putyin elnöknek azt is meg kell gondolnia, mielőtt elrendeli a szomszédos ország megtámadását, hogy milyen reakciót vált ez ki a hazai közvéleményből. Nagyon úgy tűnik, hogy a társadalom nem igazán mozgósítható egy ilyen "kalandra".