Szabad-e félredobni egy olyan békemegállapodást, amely nyilvánvalóan nem hozhatja el a békét vagy még ez is jobb, mint a háború? Jobb-e úgy tenni, mintha a szemben álló felek tartanák magukat a békeszerződéshez vagy be kellene ismerni, hogy csak az erőegyensúly tartja távol őket attól, hogy egymásnak essenek? E kérdéseket teszi fel a két minszki békemegállapodással kapcsolatban Mark Geleotti politológus-kutató, Kelet-Európa-szakértő a Moscow Times-ban megjelent cikkében.

A szerződéseket 2014-ben és 2015-ben kötötte Oroszország és Ukrajna, Németország, Franciaország és az EU közreműködésével a délkelet-ukrajnai (donbaszi) konfliktus megoldására. Ezt megelőzően Ukrajna orosz többségű régiójában két pszeudoállamot hoztak létre oroszbarát szeparatisták, amelyeket hathatós orosz támogatással elszakítottak az országtól és azóta is fenntartanak.

Az egyezségek szerint helyre kell állítani Ukrajna eredeti határát, át kell alakítani az ukrán alkotmányt oly módon, hogy az ország nagy önállósággal rendelkező tartományokból álló, föderatív állammá alakuljon át és választásokat kell tartani Donbaszban. Amíg ez össze nem jön, fegyverszünetet kell tartani az ukrán hadsereg és a szeparatisták között, amit az EBESZ ellenőriz. A gond az a Moscow Times cikkírója szerint, hogy ez az egyezség sosem volt betartható. A felek egymásra mutogatnak: Moszkva szerint előbb kell választást tartani, aztán lehet szó bármi másról, ami Kijev szerint egy vicc, mert nem lehet fiktív államokban szavazásokat rendezni.

Kínos konklúzió

A minszki egyezségek célja a hosszú távú béketeremtés helyett az volt, hogy megfékezze az Ukrajnán belül kialakult konfliktust, amelybe az orosz hadsereg térdig belegázolt, és az a veszély fenyegetett, hogy ukrán-orosz háború robban ki. Ezen túl elért néhány kisebb eredményt, például fogolycseréket, családegyesítéseket hajtottak végre és az EBESZ jelentéseket készít a fegyverszünet megsértéseiről, illletve az orosz katonai csapatmozgásokról a háttérben.

Ennek láttán a brit Council on Geostrategy kutatóintézet, amely az Egyesült Királyság brexit utáni nemzetközi stratégiájával foglalkozik, figyelemre méltó megállapítást tett. A minszki egyezségek valójában halottak, amelyeket nem lehet félretolni, miközben akadályozzák, hogy új tárgyalások kezdődjenek a rendezésről Ukrajnában vagy egyáltalán, hogy értelmesen beszélni lehessen erről. Nem arról van szó, hogy félre kéne dobni az egyezségeket, és jöjjön inkább a nyílt konfliktus, a háború, hanem arról, hogy hat-hét év alatt a korábbi feltételek átalakultak, így új alapokra kellene építkezni.

Patthelyzet

A hevenyészett ukrán katonaság helyén egy egyre magabiztosabb, 250 ezer fős hadsereg jött létre, amellyel szemben a szeparatisták tehetetlenek. (Valójában annak idején is csak „szabadságon lévő” orosz katonák segítségével tudtak ellenállni a Donbasz visszafoglalásával próbálkozó ukránoknak.) Az orosz hadsereg egy háborúban legyőzné a ukrán ellenfelét, ám jelentős áldozatok árán, amiket Moszkva vélhetően nem akar vállalni. A két fél így gyakorlatilag katonai erővel tartja vissza a másikat a cselekvéstől.

Holtpontra jutott azoknak az embereknek is az élete, akik a pszeudoállamokban élnek. Nem jutnak hozzá ukrajnai juttatásaikhoz, elsősorban nyugdíjukhoz, gazdasági helyzetük kilátástalan és védtelenül csapott le rájuk a koronavírus-járvány. A sorsuk kiszolgáltatott egy békefolyamatnak, ami nem mozdul előre. Kérdés, hogy ki lehet-e lábalni ebből az állapotból?

Furcsa érdekek

A Moscow Times publicistája idézi Szergej Utkin orosz politológus-kutatót, aki úgy véli: jobb a halott béketerv, mintha még ez sem lenne, mert ha nincs egy olyan megállapodás, amire a felek hivatkozhatnak, akkor a fegyverek veszik át a status quo fenntartásának feladatát. Galeotti azonban úgy látja, hogy valójában már most is ez a helyez. A többé-kevésbé betartott donbaszi fegyverszünet részben az említett katonai erőegyensúlyon alapul, részben pedig azon, hogy ez az ügyben érdekelt felek érdeke.

A kijevi vezetés nem sietteti a mindig is oroszbarát Donbasz visszaintegrálását az országba, amely ráadásul a sokéves konfliktus nyomán rozsdaövezetté romhalmazzá vált. Moszkvának ugyan pénzbe kerül a fiktív államok fenntartása, de ez még mindig kisebb gond, mintha vissza kellene vonulnia beismerve, hogy értelmetlen volt Ukrajna szétszakítása. A térséget uraló hadurak lopnak és nem fenyegeti őket az a veszély, hogy bíróság elé kerülnek.

A minszki megállapodásokat garantáló Franciaország és Németország, illetve általában a Nyugat, megelégszik azzal, hogy "befagyott konfliktusról" beszél, ami nem kerül pénzébe. Csak az ott élők járnak rosszul, akik lehetetlen körülmények között élnek. Egyebek mellett a vízellátó rendszer lepusztulása miatt szennyezett víz folyik a csapjaikból. Akik tehát tehetnének valamit, azok inkább az elviselhető rosszat választják ahelyett, hogy megpróbálnának valamilyen jobb megoldást találni.