2014 januárjában, amikor Moszkvában Vlagyimir Putyin tenyerébe csapott Orbán Viktor, és amikor Lázár János az elmúlt 40 év legjobb üzlete címkéjét ragasztva fel az új paksi atomerőmű építéséről megkötött szerződésre, és a 2024-ben indítható erőművet ígérte meg a kormány nevében, a résztvevők biztosan nem gondolták, hogy a dolgok így alakulnak. Arra sem lehetett számítani, hogy az illetékes miniszternek az a 2021 június végi bejelentése, miszerint szeptemberben a projekt megkaphatja a létesítési engedélyét, és így nemcsak, hogy megkezdődhet a valódi építkezés, de Süli János 2029 és 2030-ra bekapcsolt reaktorokra is ígéretet tett, nos, mindezt az MTI a hírek iránti olvasói érdeklődés teljes hiányát jelentő péntek, késő délutáni idősávban lövi be az éterbe.

Paks II. megítélése eddigi is sokat változott, pedig még el sem kezdték építeni. Arra, hogy mi vár a projektre és a projektgazdákra ezután, akkor, amikor a Paks II. valóban bekerülhet majd az “építés alatt” kategóriába, egy friss tanulmány vet szúrós fényt.

Kapcsolódó

Az Energiaklub által publikált két részes tanulmány összesen több mint 50 oldalas, melynek elkészítése során mintegy 300 jelentés, publikáció és az iparági sajtóban megjelent cikket hivatkoztak be és használtak fel, azt a helyzetet járja körbe, hogy mi kell ahhoz, hogy egy nukleáris erőművi projekt építés alatt álló lehessen a hivatalos adatbázisokban. E kapcsán azt is felvállalta, hogy a világban jelenleg épülő 52 új atomerőművi egység mindegyikének eddigi történetét megírja.

A dokumentumból kiderül, hogy a világon alig akad olyan cég, amely valóban képes problémamentesen atomerőműveket építeni (a korábban az iparágban gyakran ide hivatkozott, az Egyesült Arab Emirátusok számára épített dél-koreai projektről a célba éréskor készült egy 400 tételes hibalista, ami évekkel elhúzta a tényleges befejezést), és hogy bár az oroszok sem mindig tartoznak e körbe, ők legalább többnyire tényleg építenek (nem úgy, mint az EdF, ami Franciaország után az Egyesült Királyságban is alaposan befürdött), és az is, hogy a kenőpénz, korrupció, hazugság háromszögét az amerikai atomerőmű építések köré (is) felrajzolják a vizsgálatok.

A halmaz vegyes, garancia nincs

Ebbe, az "építés alatt" állók körébe kíván belépni a Paks II. projekt, de - mint azt az alábbi adatok bizonyítják - ez önmagában még nem elegendő biztosíték arra, hogy az erőmű meg is épüljön. Az Energiaklub hivatalosan publikált nemzetközi iparági források alapján arra jutott, hogy 2021 májusáig a világon összesen 779 atomreaktor építése kezdődött el, melyből aktuálisan 415 reaktor üzemel a világ 37 országában. Leállítottak már 193 reaktort, illetve további 28 blokk hosszú ideje nem termel már áramot. Az építés alatt álló reaktorok száma 52, ami mellett viszont ott áll a 93-as szám is - utóbbi jelöli azt a halmazt, amelyben a projektek az építés befejezése, illetve az atomreaktorok bekapcsolása előtt befejeződött.

Megérkezett a Rosatom nyomástartó edénye Rooppurba, az első bangladesi atomerőmű első blokkjához (2020. október)
Megérkezett a Rosatom nyomástartó edénye Rooppurba, az első bangladesi atomerőmű első blokkjához (2020. október)

Megkapirgálva az “építés alatt” lévő atomerőmű építkezések történeteit, az 52 részből álló kép tovább differenciálódik. E körbe tartozik például az a szlovák mohovcei (Mohi) projekt, ahol a 3-as, illetve 4-es reaktor építése 1987 óta futja különversenyét az idővel, az a brazil Angra-3 reaktor, melyek bár a jelenleg hivatalos dokumentációja szerint csak 2010 óta építenek, de a projektben az első nekifutás valójában már 1984-ben megtörtént. Ugyanebbe a halmazba tartozik a 2014 óta épülő argentin Carem25, amivel kapcsolatban mára ott tartanak, hogy 22 ezer dolláros kWh költségráfordítás mellett sem tudni, lesz-e valaha befejezése. (Csak viszonyításként: Európában jelenleg egy-egy kWh villamos energiáért a lakossági fogyasztók jellemzően 0,1-0,2 eurót kell fizessenek.)

Ebbe a kategóriába tartozik Dél-Korea dedikáltan utolsó két reaktorcsomagja is, a 2012/2013 óta épülő Shin-Hanul 1 és 2, illetve a 2017/2018 óta építés alatt álló Shin-Kori 5 és 6. blokkja ami után az utóbbi évtizedek leginkább agilis ázsiai atomerőmű építő országban nem lesz több új atomerőmű. De ide tartozik India hadászati plutónium gyártására alkalmas PFBR reaktora is (ami azonban hiába épül 2004 óta, a befejezése, befejezhetősége ma is kérdéses), és ide a britek “minden idők legdrágább atomerőműve”, a Hinkley Point C két egysége, valamint az amerikaiak “a világ legdrgább atomerőmű beruházása” címkével ellátott Vogtle 3. és 4. blokkjai is. Mindezek mellett az idén május közepén - Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping vigyázó szemei előtt - elindított két kínai reaktorépítkezés is megindult (Tianwan-8, Xudapu-4) és várhatóan 2024-2025-ben, időre be is fejeződik ez a két építkezés.

Az “építés alatt” demisztifikálandó besorolás a tanulmány szerint, mivel önmagában nem jelent annál többet, minthogy az erőművi projekt az építési engedélyének birtokában elvégezte az első alapbetonöntést. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) aktuális listája szerint eddig Európában és a Közel-Keleten összesen 15 nukleáris projekt jutott el, Észak és Latin-Amerikában 4, Ázsiában pedig további 33. 

Sok? Kevés?

Azt, hogy sok-e az aktuális 52 projekt vagy nem, többféle mérlegen is meg lehet mérni. Úgy is, hogy 2010-2019 között a világban összesen 58 új atomreaktort kapcsoltak hálózatra, ám az előző évtizedben bejelentett 67 reaktorépítési projektből talpon maradtak (62) fele Kínában épül, miközben a 2010-19 között elindított építkezések közül több mint 40 nem ért még célba. De úgy is, hogy azt feltételezve, hogy a következő 10 évben ez az 52 beruházás eredményesen zárul, akkor mit ad a világnak. Nos, ha mind az 52-ből hálózatra kapcsolt áramtermelő egység válik, akkor azzal a világ áramtermeléséhez együttesen 54,515 GW-nyi potenciálbővülést fognak jelenteni.

Ehhez képest 2020-ban a napenergiás termelőkapacitás 132 GW-tal, a szeles pedig 73 GW rekordmennyiséggel bővült. Ráadásul a következő 10 évben a világ 207 atomreaktora jut el az életciklusa végre - 2059-ig további 125.

A Fessenheim-i atomerőmű imázsfotója (Németország)
A francia- német határon épült Fessenheim-i atomerőművet 2020 nyarán végleg kivonták a termelésből

Nem meglepő, hogy az atomipari szervezetek és lobbisták vészharangokat kongatva, a nukleáris energiát tiszta energiaként, a klímaválságot megoldó egyenlet kihagyhatatlan komponenseként próbálják újrapozícionálni. Nem mindenki:  Gregory Jaczko, az amerikai Nukleáris Szabályozási Bizottságnál (Nuclear Regulatory Commission, NRC) eltöltött évtized, benne három évnyi elnöki pozíció után a The Washington Postban írt cikkében például teljesen más álláspontig jutott. Írt egy könyvet - Egy gonosz nukleáris szabályozó vallomásai címmel - és e kapcsán az újságban odáig jutott, hogy azt írta: “Az igazi választás most a bolygó megmentése és a haldokló atomipar megmentése között van”.

Szoros menetrend, de csak elméletben

Egy atomerőmű építésének menetrendje elméletben elég szoros, de valójában a világon alig épült még meg határidőre nukleáris reaktor. Az IAEA saját időrendi tagolása alapján úgy tartja, hogy “egy nukleáris üzemanyaggal működő áramtermelő egység” megépítéséhez átlagosan 10 évre van szükség. Ez az időtartam három fázisra osztható:

  • az első szakaszban (1-3 év) megszületik az atomenergiaprogram iránti elkötelezettség, amely végül egy olyan programvégrehajtó szervezetben sűrűsödik össze, amely az adott ország atomprogramjával foglalkozik (nem pedig konkrét beruházásokkal).
  • a második szakasz a projektdöntés (3-7 év) időszaka, amely az előkészítő munkákat és az ajánlattételig tartó utat jelöli ki úgy, hogy a kormányzati döntés és szerep Az idő lett az atomerőmű-építés legnagyobb ellensége fokozatosan teret enged a szabályozó testület és a tulajdonos-üzemeltető szerepvállalásának
  • a harmadik, a valóban építési szakasz (7–10 év) a projekt végig vitelét és az erőművi egység üzembe helyezéséig tart.

E tagolással azonban az a probléma - olvasható a tanulmányban -, hogy alig-alig találni e keretekbe beilleszthető építkezést, sőt, az is igen ritka, hogy a 2. és 3. szakaszt sikerült 10 év alatt abszolválni. (Ami az eddigi magyar tapasztalatokat illeti: Pakson a ma működő 4 reaktor közül három kivitelezése 8 évig tartott, egy blokké viszont 10 évig. Ez utóbbi az a Paks-2 blokk, ami az utóbbi években a legrakoncátlanabb egységgé vált. Csak az idén eddig már márciusban, majd májusban és július első hetében is volt olyan termeléskiesés, amivel ez a blokk összefüggésbe hozható.)  

Ha Paks II. Idén ősszel valóban megkapja a szükséges engedélyeket, és tartható marad a 2029/2030, mint projektbefejezési céldátum, akkor a paksi építkezés bruttó időtartama 17 évre jön majd ki. Ami nem tipikus, de nem is kirívóan rossz példa a globális mezőnyben. Az Energiaklub tanulmánya azt mutatja meg a kínai, indiai, orosz, francia, finn, dél-koreai, török, bangladesi, japán, szlovák, brazil, belorusz, argentin, amerikai iráni és pakisztáni építkezések tételes leírásával, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint mi minden nehézség várhat még a Paks II. projektre azután, hogyha tényleg “sínre kerül”.

Bill Gates, a bombagyáros

Az Energiaklub oldaláról letölthető pdf dokumentumpakk a legújabb nukleáris ipari jelenséget, Bill Gates aktivizálódását is megvizsgálta egy fejezet erejéig. E szerint az látszik bizonyosabbnak, hogy a Windows-t megalkotó milliárdos azzal az elképzeléssel, hogy megmenti a világot, valójában egy, még az 50-es években eldobott technológia újraélesztéséhez adta a nevét (és a pénzét). A nátriumhűtéses technológiát az amerikai hadiipar az 1950-es években élesben tesztelte. De a haditengerészet - miután a GE nukleáris laborjából kikerülő mini atomerőművet beépítették a USS Seawolf (SSN-575) atomtengeralattjáróba - már a tesztelések első szakasza után "dobta" a megoldást, mivel az sérülékenynek, drágának és megbízhatatlannak bizonyult.

De van vele más probléma is. Gates talán nem tudta, de az olvadt sóra támaszkodó nukleáris technológia pátyolgatásával utat nyithat a termonukláeris hadászati eszközök pusztító töltetének újbóli gyártásához is. A The Bulletin egyik elemzését citálja az energiaklubos tanulmány, melyet az a Frank N. von Hippel jegyez, aki bő 30 évet töltött el hasadóanyag-politikai kérdésekkel. A professzor szerint Bill Gates tervének óriási biztonsági kockázata van, mivel a rendszer a hadiipar számára is kincset érő plutóniumot állít elő. Egy ilyen technológia pedig nem kerülhet ki a polgári világban, a civil energiatermelésbe, mivel a puszta léte is óriási kockázatokat jelent.  Von Hippel szerint egyáltalán nem véletlen, hogy az efféle "plutónium-tenyésztő reaktorok" fejlesztése, építése a világ nagy részén félbeszakadt, mivel a kis méretük ellenére borzasztóan drága és kétséges kimenetelű kísérleteknek bizonyultak.

Az USA mellett Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Japán is elköltött rá legalább 10 milliárd dollárt, de egyikük sem ért célba. Az Al Jazeera idén májusban azt állította, hogy Kína két, ilyen feladatra is alkalmas kísérleti gyorsreaktor átadásáig jutott el. Gyorsneutronos technológiára épülő atomreaktorból termelő üzemben Oroszországban kettő van, de működik hasonló technológia Indiában és Japánban is.