Meddig fog tartani az a politikai trendforduló, amely 2016-ban indult két kiemelkedően jelentős eseménnyel: brit függetlenségi népszavazással, amelyen váratlanul a brexit kapott többséget, illetve az USA elnökválasztásával, amelyet váratlanul megnyert Donald Trump ingatlanmágnás. Az elmúlt két és fél évben rendületlen lelkesedéssel találgatták a szakértők, hogy csak egy átmeneti jelenséggel vagy egy új korszak kezdetével van-e dolgunk - fekteti le elemzése kiindulópontját Gideon Rachman, a Financial Times (FT) vezető publicistája.
Még csak az elején járunk a populista időszaknak, de könnyen lehet, hogy a politikatörténészek egy új korszak kezdő időpontjának fogják tartani 2016-ot. És rossz hír az elkötelezett liberálisoknak, hogy úgy tűnik, a hosszú politikai ciklusok átlagosan nagyjából 30 évig tartanak. A brexitdöntés és Trump hatalomra kerülése óta a populista mozgalom egyre nagyobb lendületbe jön. A nyugati establishment és média sokat bírálja Trumpot, ami elhomályosíthatja a látásukat. Tévednek, ha azt hiszik, hogy nincsenek hozzá hasonló, részben őt követő politikusok és kormányok a világon.
Népes tábor
Jair Bolsonaro, Brazília, Latin-Amerikai legnagyobb országának elnöke elkötelezett Trump-rajongó, a szaúd-arábiai és az izraeli kormány sokkal jobban kijön vele, mint elődjével, Barack Obamával, a lengyel és a magyar kormány, vagy Matteo Salvini olasz belügyminiszter ideológiailag sokkal közelebb áll a mai Fehér Házhoz, mint az Európai Bizottsághoz. A brexit vergődése miatt a populista pártok nem kezdeményezik országuk kilépését az EU-ból, de az elitellenes mozgalmak ettől még erősödnek.
Elég a franciaországi sárga mellényeseket említeni, vagy a görög segélycsomagokra válaszul létrejött euroszkeptikus Alternatíva Németországnak pártot, amely a bevándorlási válság szülte elégedetlenség hullámára is felülve ma már a német parlament hivatalos ellenzékének szerepét játssza.
Korszakok
Ami most elindult, azt az FT publicistája az elmúlt 70 év jól körülírható két korszakához hasonlítja. A második világháborút követően, nagyjából 1948 és 1978 között a nyugat-európai gazdaság erőteljes növekedését láthattuk, amire alapozva létrejöttek a piaci folyamatokat az állami újraelosztással korrigáló jóléti államok. A hetvenes évek második felére az angolszász világban kimerült ez a lendület: 1979-ben választották meg a britek Margaret Thatchert miniszterelnöküknek, az amerikaiak 1980-ban Ronald Reagant elnöküknek.
Utólag látszik, hogy az egész világon egyfajta piaci fordulat kezdődött: Kelet-Európában létrejött a szocialista rendszer ellen lázadó Szolidaritás szakszervezett, Kínában Theng Hsziao-ping vezetésével elindult az áttérés a tervgazdaságról az államkapitalizmusra. Ezzel vette kezdetét a neoliberális korszak, amely nagyjából 2008-2009-ig tartott, amikor pénzügyi összeomlás tönkretette az adócsökkentések és a pénzügyi dereguláció a hitelességét.
Harminc év
Ezután kellett néhány év, amíg a populizmus lábra kapott. Az, hogy Trumpnak követői akadtak a világon, arra utal, hogy az új korszak ideológiája terjed a világon. Ugyanazt halljuk Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől, mint Salvinitól vagy Bolsonarótól, és mint az USA elnökétől. Elítélik a globalizációt, a médiát a "hamis hírek" terjesztéséért, gúnyolódnak a "politikailag korrekt", mérsékelt stíluson és ütik a nemzetközi szervezeteket, amelyek igyekeznek megoldani olyan kérdéseket, mint a klímaváltozás vagy a menekültprobléma kezelése.
Egy valami lehet, ami megkérdőjelezi, hogy az új, populista éra 30 éven át tartson. Az, hogy képviselőinek a gyors politikai sikereken túl hosszabb távú eredményeket is fel kell tudni mutatniuk. A háború utáni fellendülés alatt látványosan javult a nyugati társadalmak tagjainak életszínvonala, a Thatcher-Reagan éra alatt visszatért a gazdasági növekedés és a Nyugat megnyerte a hidegháborút a szovjetekkel szemben. Ezzel szemben most azt látjuk, hogy a brexit már most gazdasági gondokat okoz, a Trump-adminisztráció pedig egyik gondjától a másikig botladozik. Ha ez így folytatódik, akkor az új korszak nem éli meg a tinédzserkort.