Hat év telt el azóta, hogy az Egyesült Királyságban az 2016. júniusi népszavazáson győztek a brexitpártiak, illetve rá néhány hónapra, novemberben az Egyesült Államokban Donald Trump megnyerte az elnökválasztást. Ezek után az események után kezdtek új időszámítást a politológusok: ekkortól számítják a brit konzervatívok és az amerikai republikánusok populista korszakát. Valójában mindkét szavazáson azok nyertek, akik a bevándorlással riogatták a népet.

Ugyanakkor a toryk és a republikánusok vezetői soha nem lesznek képesek arra, hogy következetesen végrehajtsanak egy populista programot – véli Janan Ganesh, a Financial Times (FT) publicistája. Képesek megjeleníteni az erőteljes jobboldali politikai kultúrát, hasonlóan az olasz jobboldalhoz, képesek átszabni a közjogi berendezkedést, ahogy az Magyarországon és Lengyelországban történt, amire nem képesek, legalábbis egyelőre, az a populista gazdaságpolitika végrehajtása. Nem képesek átszabni a paternalista államot, mert individualizmusuk visszatartja őket ettől.

Az utóbbi évek tényei alátámasztják ezt. Trump ugyan tett gesztusokat az amerikai gazdaság rozsdaövezetében élő kékgalléros munkásoknak, mégpedig a Kína ellen bevezetett büntetővámokkal, amivel gátolni akarta további amerikai munkahelyek átáramlását a Csendes-óceán túlpartjára. Ugyanakkor gazdaságpolitikájának középpontjában egy jelentős vállalati adócsökkentés állt. Boris Johnson volt brit kormányfő a 2019-es választáson az igazi brexit ígéretével elcsábította Észak-Anglia baloldali szavazóit, akiknek elegük volt a kelet-európai bevándorlókból, de kormánya nem hozott nekik kedvező gazdasági intézkedéseket.

Nincs változás

És ez nem változott a volt amerikai elnök és a volt brit miniszterelnök távozásával a hatalomból. Az USA-ban a politikai kultúra szintjén is erős a kőkemény konzervativizmus, az Egyesült Királyságban ennél színesebb a kép, de ami az új miniszerelnök-pénzügyminiszter párost, Liz Trusst és Kwasi Kwartenget illeti, adócsökkentési kezdeményezésük gyakorlatilag elmosta Johnson populista politikai hagyatékát - fogalmazott Janan Ganesh.

Az újságírás hajlamos az általánosításokra, ezért összemossa az elmúlt évtized összes híressé vált politikusát, köztük Trumpt, Johnsont, Orbán Viktort, Jaroslaw Kaczynskit, Matteo Salvinit vagy Marine Le Pent (és Vlagyimir Putyint), ám az amerikai-angol populizmusba nem férnek bele bizonyos gazdasági lépések. Ilyen a vagyonadó, ami például Le Pentől nem lenne idegen, de a magyar kormány vállalati különadói sem igazán férnének bele egy igazi piacpárti gazdaságpolitikába.

Megváltoztak – a felszínen

Az amerikai republikánusok és a brit konzervatívok 2016 óta megváltoztak, részben feladták igazi természetüket. Ízlelgetik, milyen a munkásosztály szószólójának lenni, előadják a férfiasságot, a keménységet, amire a fizikai munkájukból élők rezonálnak, de szellemileg nem tudják végigvinni a dolgot. A kenyeret és cirkuszt a népnek örök igazságából az utóbbit elővezetik, de a kenyér részével gondban vannak.

És a történet vége az, hogy a hízelgés és a színjáték, amivel ezt a szavazóréteget megközelítik, nem kézzelfogható segítség a számukra: nem munkahely, magasabb fizetés és szociális támogatás. A brit üzleti lap publicistája ezzel kapcsolatban cikke végén felidézi a pikírt megjegyzéseiről is híres Winston Churchillt. A brit miniszterelnök egyszer egyik ellenfeléről a következőt mondta: "Szereti a kétkezi munkásokat – mármint szereti nézni, amint dolgoznak.." - írta az FT publicistája.