Predrag Kon epidemiológus szakorvos, a szerbiai köztársasági válságstáb tagja a kormánypárt, a Szerb Haladó Párt születésnapi kongresszusát kommentálva úgy fogalmazott, hogy „élő közvetítést láthattunk a járványügyi előírások megszegéséről” - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. A nem várt megjegyzésre, Dejan Žujović tüdőgyógyász szakorvos úgy reagált, hogy Kon ismét felhúzta a zöld fuszeklit, mert Robin Hoodot akar játszani.
– Ezek a félig jó, félig gonosz rendőr hülyeségei, amelyek már sehol sem jönnek be. Ő most épp Robin Hood fázisában van, ismét felhúzta a zöld fuszeklit, de ez elmúlik. Így lesz két-három napig, aztán visszatér az unalmas doktor szerepéhez, amikor megint a következő két hét lesz számára a legfontosabb – mondta Žujović.
A tüdőgyógyász kérdőre vonta Kont, hogy viselt-e maszkot, hogyha ott volt az Arénában az SNS nagygyűlésén. – Butaság lett volna, ha nem tartja tiszteletben a bulit. Hipotetikusan mondom, hogy amennyiben ott volt az arénában, akkor, remélem maszkot viselt, hogy példát mutasson. Ha viszont ott volt, de nem volt rajta maszk, akkor ez igazán nincs rendben.
– Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, azokra is, akik részt vettek az SNS nagygyűlésén, mert ugyanezek az emberek járnak a bevásárlóközpontokba is. Az elnök magyarázata szerint az eseményen osztottak ugyan maszkokat, de azokat nem vették fel a résztvevők – mondta Kon egy tévéműsorban. – A nyáron „referendum volt”, és az emberek teljesen elutasították a maszkviselést, ez egyfajta nemzeti elköteleződés. Valószínűleg én vagyok az, aki nem beszél elég meggyőzően.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Minél idősebb valaki, annál inkább nem hisz a médiának
