A Krím félszigeten öt évvel ezelőtt tartották meg azt a népszavazási színjátékot, amelyen a helyiek úgy döntöttek, hogy Oroszországhoz akarnak tartozni. Ezt megelőzően kihasználva, hogy Ukrajna belpolitikai bénultságba merevedett, rangjelzés nélküli - minden bizonnyal orosz - katonák elfoglalták a félszigetet, utat nyitva az orosz hatalomátvétel előtt. Vlagyimir Putyin államfő ezzel a manőverrel történelmet csinált, ugyanakkor olyan csapdába vezette Oroszországot, ahonnan nemigen szabadulhat - véli Leonid Bershidsky a Bloomberg Berlinben dolgozó publicistája, aki azért volt kénytelen elhagyni hazáját, mert már akkor politikai bűncselekménynek tartotta a Krím annektálását.

Ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy az orosz államfő felrúgta a nemzetközi jogot és beletiport egy társadalom lelkébe, akkor kijelenthetjük, hogy a Krím elcsatolása simán ment az oroszoknak. Még ukrán források is csupán tucatnyi halálos áldozatról (eltűnt katonáról és civil aktivistáról) számolnak be, az USA és európai szövetségesei 2016-ban nyilvánosságra került dokumentumok szerint azt kérték a kijevi vezetéstől, hogy ne álljon ellen katonai erővel az oroszoknak. A később elfogadott nyugati szankciók nem okoztak nagyon nagy kárt Oroszországnak.

Kapcsolódó

Költségek

A Krím integrálásának és a szevasztopoli haditengerészeti bázis megszerzésének költségei nem elviselhetetlenek. A terület 2014-ben egy főre eső regionális GDP szempontjából szegényebb volt az orosz régióknál, ennek ellenére évi 1-2,7 milliárd dollár támogatással életben tartható. (Az öt év alatt összesen elköltött összeg összemérhető a paksi bővítésre adott orosz hitellel.) Ez nem nagy összeg az 1,6 ezer milliárdos orosz gazdaságnak.

Ez a segítség és néhány további befektetés - köztük a 3,7 milliárd dollárba került Krími híd, egy új erőmű és az áramellátás biztosítása Oroszországból, az orosz hadsereg beruházásai és némi magántőke a régió idegenforgalmának és bortermelésének fejlesztésére - közel ötödével növelték a régió GDP-jén 2014 óta. Így már nem ez legszegényebb orosz térség, bár még midig közel van ehhez.

Valamit valamiért

A helyiek, különösen az ott élő tatárok elvesztették a kapcsolat a nyugati és orosz nagy márkákkal, mert ezek tartanak attól, hogy krími jelenlétük miatt nyugati szankciók érhetnék őket. A többség azonban nem él rosszabbul, mint korábban, független közvélemény-kutatások - bár egy elnyomó rezsim lakónak véleményét firtatták - arra lyukadtak ki, hogy a félsziget lakossága elvan azzal, hogy orosz állampolgárrá vált.

Cserébe a viszonylag alacsony támogatási szükségletért és a Nyugat kitartó felháborodásáért a putyini rezsim besöpört egy ritka adományt: az elnök népszerűsége a 2014. januári 65 százalékról március végére 82-re ugrott. Ezzel gyakorlatilag biankó csekkel kapott arra, hogy a következő időszakban mind a bel-, mint a külpolitikában azt tegye, amit akar.

Nem jött be

Úgy tűnik, kissé elszállt vele a ló: rövid rávon reálpolitikai szempontból rossz döntést hozott. Az orosz titkosszolgálati jelentésekre hagyatkozva, amelyek szerint Ukrajna két politikailag inkompatibilis részre, egy orosz és egy ukrán ajkú területre oszlik, megpróbálta leválasztani az ország délkeleti részét. Ez egyfajta bosszú lett volna azért, hogy 2014 elején a kijevi lázadók lemondatták az oroszbarát elnököt. Emellett újabb ütközőzónát létesíthetett volna arra az esetre, ha Ukrajna csatlakozna a NATO-hoz.

Ez is sima ügynek indult: úgy tűnt, csak néhány tanácsadót meg némi fegyvert kell beküldeni az övezetbe az oroszbarát szeparatisták megerősítésére. A Nyugat vélhetően újra szemet huny és Ukrajna ipari területeit szerzik meg, ami kárpótol a költségekért - vélhették az orosz stratégák. Ehelyett az ukrán hadsereg ezúttal ellenállt és a szeparatisták orosz fegyverrel lelőttek egy utasszállító repülőt majdnem 300 halálos áldozattal - amit soha nem fognak elismerni -, ami igencsak megdobta az akció árát presztízsveszteségben mérve.

Elviselhető terhek

A Bloomberg publicistája ezután sorra veszi a két ukrán akció költségét, beleértve ebbe a nyugati szankciók hatását, és arra lyukad ki, hogy az utóbbiakat kezelni tudja az orosz pénzügyi rendszer. Igaz, hogy szoros költségvetési politikát kell folytatnia a kormánynak, ami nem segíti a gazdasági növekedést, de hasznát lehet venni abban, hogy minden bajt az ellenséges, oroszfaló Nyugat nyakába varrjanak.

Bershidsky szerint megúszták egyszer tízmilliárd dollár kiadással, hogy az orosz hadiipart leválasszák az ukrán beszállítókról és közvetett költségként könyvelhető el, hogy az orosz ipar elvesztett egy piacot, ahol olyan árukat adott el, amelyeket máshol sokkal nehezebb.

Az igazi ár

Az igazi árat azzal fizette meg Vlagyimir Putyin, hogy mivel egy nemzetközi szerződés megszegésével szerezte meg a Krímet - Oroszország a Szovjetunió felbomlása után elismerte a félsziget Ukrajnához tartozását -, továbbá mivel letagadja az orosz hadsereg beavatkozását Délkelet-Ukrajnában, elvesztette szavahihetőségét. És nem csupán a nyugati vezetők szemében. Bershidsky szerint ezért nem tud tartós kapcsolatot építeni például Kínával és más nagyobb feltörekvő országokkal. Alig van kínai befektetés Oroszországban.

Ez van a hátterében annak is, hogy az orosz hadiipar visszaszorul a világpiacon és még Alekszandr Luksenko fehérorosz államfő is távolodik Oroszországtól. Eközben elhalványult az oroszok hazafias lelkesedése, ami mindent felülírt a Krím elfoglalása után. Ez megmutatkozik az elnök népszerűségi indexének romlásában és az elmúlt választásokon tapasztalható apátiában.

Már az oroszok sem bíznak Putyinban. Sőt a Bloomberg publicistája szerint már a felső tízezer bizalma is megingott, mert olyan jól sikerült az Oroszország-erőd kiépítése, hogy senki sem akar tárgyalni jelenlegi várkapitányával.