A román külügyminisztérium keddi közleményében óvatosságra és önmérsékletre intett, illetve teljes támogatásáról biztosította Maia Sandu moldovai államfő és a chisinaui hatóságok azon törekvését, hogy a helyzetet "felelősen, átlátható módon és kiegyensúlyozottan" kezeljék - írta az MTI romániai tudósítója.
"A feszültség mesterséges és indokolatlan növelése nem szolgálja a Dnyeszter két partján élők érdekeit, kiváltképp a régió jelenlegi biztonsági helyzetében" - állapította meg a román külügyminisztérium. Az állásfoglalás leszögezi: Románia politikai rendezést támogat a "Dnyeszteren túli probléma" ügyében Moldova szuverenitásának és területi épségének, illetve európai irányultságának tiszteletben tartásával, az ország nemzetközileg elismert határai között.
A román külügy arra reagált, hogy hétfőn Moldova nemzetközileg el nem ismert, oroszbarát, Dnyeszteren túli, szakadár területének központjában, Tiraszpolban kézi páncéltörő gránátvetővel lőtték a belbiztonsági minisztérium épületét, robbantások rongálták meg a térségben sugárzó orosz nyelvű rádió antennáit, illetve támadás érte a szakadárok egyik katonai alakulatát. Maia Sandu elnök a moldovai nemzetbiztonsági tanács keddi ülését követően kijelentette: a térség stabilitásának megingatásában érdekelt, háborúpárti helyi szervezetek provokációjára gyanakszik, a szakadárok szerint azonban ukrán erők akarják a Dnyeszter-melléket belerángatni a konfliktusba.
Ezen a területen is orosz "békefenntartók" állomásoznak
A román médiát élénken foglalkoztatja a háború közeledésének veszélye, a megszólaltatott elemzők attól tartanak, hogy Oroszország Moldovát is megtámadja az oroszajkú Dnyeszteren-túli lakosság fenyegetettségére és megvédésének szükségességére hivatkozva.
A Moszkva által gazdaságilag és katonailag is támogatott Dnyeszter-menti szakadár térségben orosz "békefenntartók" állomásoznak. A román katonai szakértők szerint Oroszországnak az a célja, hogy ezeknek a csapatoknak a segítségével teljesen elvágja Ukrajnát a Fekete-tengertől, illetve visszaszerezze ellenőrzését az immár európai integrációra törekvő volt szovjet tagköztársaság Moldova felett - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitálalt a mérnök, ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Ezermilliárd forintot érő arany van a Balatonban, mégse bolygatná a kormány

Furfangos módszerrel ússzák meg a tranzakciós díjat

Pintér Sándor szerint el lehet innen menni

A gyerek azt hitte, mumus van az ágy alatt, és tényleg

Túrázók zuhantak a mélybe a Mátrában és Visegrádnál

Van baj: 44 ezer Audit kell visszahívni, miután trükkös problémába ütköztek
