Sokszor mondják a politológusok, hogy Boris Johnson volt az egyetlen konzervatív politikus az Egyesült Királyságban, aki össze tudta tartani azt a szavazóbázist, ami a 2019 végén tartott parlamenti választásokon nagy győzelemhez segítette az általa vezetett torykat. A távozóban lévő miniszterelnök a brexit lezárásának ígéretével a konzervatív szavazók mellé meg tudta szerezni a hagyományosan a Munkáspártra szavazó észak-angliai, kék galléros munkásosztály támogatását is – ennek a rétegnek volt leginkább tele a hócipője a túl sok kelet-európai bevándorló-vendégmunkással.

A Konzervatív Párt híveinek talán elegük lett Johnson személyes hibáiból, ám abból, amit képviselt, nevezzük „káposztaizmusnak”, bizonyára nem – véli Robert Shrimsley, a Financial Times belpolitikai publicistája, aki a távolságtartó brit üzleti lap stílusához képest meglepően egyértelműen állást foglalt az ügyben, melyik elnökjelöltre kellene szavazniuk a tory párttagoknak a pártelnökválasztáson. A káposztaizmus annak támogatását jelenti, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon.

Hátha mégis úgy lehetne

A konzervatívok vélhetően továbbra is támogatják azt a fajta politikát – ami közel állt Johnsonhoz –, amely szerint ötvöznék a nagyobb állami kiadásokat, a jobb közszolgáltatásokat az adócsökkentéssel, az erős valutát az állami hitelfelvétellel, a kormány szükség szerinti beavatkozását a gazdaságban a deregulációval, a brexitet a nagyobb növekedéssel. És ez az amit Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, aki szembesítené a pártját a realitásokkal nem tud hozni, viszont Liz Truss külügyminiszter, aki a közvélemény-kutatások szerint vezet kettejük versenyében, annál inkább.

Ezért aztán a brit üzleti lap szakírója szerint az utóbbit kellene megválasztaniuk a pártszavazáson a toryknak pártelnöküknek, és egyben a szigetország miniszterelnökének. Truss a finanszírozási forrás megjelölése nélkül adócsökkentéseket ígér a növekedés élénkítése érdekében, visszafogná a zöld átállással kapcsolatos költséges vállalások teljesítését és mérsékelné az üzemanyagárakat. Éppen ez az, amit a párt jobbszárnya hallani szeretne. Johnson káposztaizmusát kínálja a távozóban lévő miniszterelnök emberi gyengeségei nélkül, amelyek rontották volna újraválasztási esélyeit.

Abszurd alternatívák

Ebben a zűrzavaros elnökválasztási kampányban, a 2016-os függetlenségi népszavazáson az EU-ban maradásra voksoló Truss a Brexit mellett elkötelezett jelölt. Ő képviseli a változást, miközben lojálisan szolgált az előző három tory kormányban. A gazdasági mágiát ígérő reaganista politikát hirdeti, miközben a szigorú költségvetést folytató Margaret Thatcher követőjének adja el magát.

Eközben Sunakot, aki hat éve a brexitre szavazott azzal vádolják, hogy lemondásával ő indította el a Johnson kormányának bukásához vezető lemondássorozatot, s ezzel hátba szúrta a brexiter kormányfőt. Sunak, a brexit támogatója el akarja kerülni a brexit utóhatásainak kezelésében a konfliktust Brüsszellel. A konzervatív, fegyelmezett gazdaságpolitikát szorgalmazza, amivel irritálja a konzervatív politikusokat és párttagokat. Tündérmesének minősíti a káposztaista politikát, amivel elvesztheti a pártválasztást.

Nincsenek már érvek

A brit konzervatívok ugyanis káposztaizmust akarnak, és Truss rájátszik erre. Például azt mondja, hibát követett el, amikor hat éve nem a brexitre szavazott. Ezzel valószínűleg ő az egyetlen az EU-ban maradás párti britek közül, aki meggondolta magát. A kételkedés elutasítása olyan erős, hogy mindkét elnökjelölt tartózkodik rámutatni arra az összefüggésre, ami a brexit és a gyenge font, az alacsonyabb gazdasági növekedés, illetve a hosszabb távra szóló fejlesztések, például a klímaváltozás hatását enyhítő változtatások késlekedése között van.

Bejöhet vagy inkább nem

Truss megválasztásával már csak azért is jól járhatnak a konzervatívok, mert a következő (2025-ben esedékes) parlamenti választáson bejöhet a stratégiája. A munkáspárti ellenzék nehezen tud versenyezni azzal, hogy az adócsökkentéseket az állami kiadások növelésével párosítják (eladósodás árán, persze, mert nem olyan a gazdasági környezet, hogy egyszer csak szárnyalni kezdjen a növekedés). Szóval bejöhet a unortodox gazdaságpolitika.

Más kérdés, hogy a gazdaság törvényszerűségei miatt valószínűbb a másik forgatókönyv, amely szerint az Egyesült Királyság vezetésére tradíciónál fogva természetesen alkalmas párt a káposztaizmussal belecsúszik a politikai infantilizmusba – véli a brit üzleti lap szakírója. Ez a politikai pályaív mintha megjelenni látszana a horizonton.