A nagy infláció közepette már eddig is érdekesség volt, hogy egyes ázsiai országokban, mint Japán vagy Kína, alig volt infláció, pedig valamilyen érdemi mértékű külső élelmiszer-, és energiaár hatás őket is érintette. Európában azonban nehezebb ilyet megvalósítani, hisz a gázár tavalyi, szerencsére átmeneti égbe szállása lényegében mindenkit érintett, és a háború elején jellemző magas gabonaárak hatása alól sem volt könnyű mentesülni.

Nem is tudják, mi az infláció

Svájcnak azonban mégis sikerült ez a bravúr: a Bloomberg szerint, amikor januárban 3,3 százalékig nőtt az infláció, már aggodalmaskodott a jegybank, hogy micsoda gigantikus értékkel kell megküzdenie. Kétségtelen, hogy Svájcban az infláció korábban is kevéssé volt jellemző, mint máshol, vannak viszont olyan lényeges gazdaságpolitikai eltérések is a fejlett világ nagy részével szemben, ami megóvta az alpesi országot a pusztító inflációtól.

Optimális, higgadt monetáris politika

A svájci jegybank és kormány a múlt évtizedben jellemző alacsony inflációtól, sőt időnkénti deflációtól nem ijedt meg túlzottan, miután látta, hogy ez nem vezet a gazdaság visszaeséséhez, munkanélküliséghez, így tulajdonképpen nem okoz különösebb gondot. Más jegybankok, köztük az amerikai Fed, az Európai Központi Bank, a Bank of England, de még a Magyar Nemzeti Bank is fedezetlen pénzszórásba kezdett állampapírok, vagyis az államadósság felvásárlásával, ezzel olyan pénzmennyiség került a gazdaságba, ami addig kereste a helyét, amíg végül berobbantotta az inflációt.

A svájci jegybank, noha a legmélyebb negatív alapkamatot alkalmazta, amit csak valaha látott a világ, ilyet nem tett, vigyázott arra, hogy a pénzmennyiség egészséges maradjon. Ennek szerepe döntő lehetett, hisz az inflációhoz kevés a költségek megemelkedése: plusz vásárlóerő is kell, amely a magasabb árakat elfogadja. Emellett Svájc az inflációs célt is másként határozza meg, mint a többi jegybank: a 2 százalék nem a cél, hanem a maximum, a minimum pedig a 0. A kívánatos sáv így a 0-2 százalék.

Szárnyaló deviza

A monetáris politika így tehát kiegyensúlyozottabb volt, míg a világ szórta a pénzt, és ennek meg is lett a gyümölcse az inflációs időkben. Van azonban egy másik ok is, és ez már nem a gazdaságpolitikával függ össze, legalábbis nem a jelenlegivel. Míg 2008 előtt Európa több országában svájci frank hitelt vettek fel az alacsony kamat miatt, figyelmen kívül hagyva az árfolyamkockázatot, ez lenyomta a frank árfolyamát, a tömeges visszafizetés azonban felhúzta azt a válság után.

Az emelkedésre még rátett a frank hagyományos menekülőeszköz-szerepe, amikor az eurózónában országmentésekre került sor, így olyan erős lett a frank, hogy árfolyamsapkát kezdett el alkalmazni a svájci jegybank. Ez sem segített: 700 milliárd eurót kellett megvennie az intézménynek, mire feladta az árfolyamsapkát 2015-ben. Azóta a piac alakítja az árfolyamot, az viszont olyan magas, hogy a svájci ár-, és bérszínvonal a duplája az őt körülvevő eurózónás országokénak.

Bírják a túlértékelt frankot

Ami az igazi csoda, hogy az ország gazdasága bírta ezt: túlértékelt valutával és magas bérekkel is versenyképes tudott maradni, ez igazi unikum. A túlértékelt franknak ugyanakkor természetesen inflációcsökkentő hatásai vannak alapesetben is, hisz a lakosság a szomszédos országokba jár vásárolni, csökkentve ezzel a belső keresletet, és az olcsó import is lehetővé teszi az időnkénti árcsökkentéseket.

Ilyen környezetben nehéz árakat emelni, hisz a szomszédos Németországban 20 százalékkal dráguló élelmiszer még mindig sokkal olcsóbb volt, mint a svájci emelés nélkül. A termelők, kereskedők a költségnövekedést így ki kellett, hogy gazdálkodják, esetleg profitjukból kellett engedni, miközben arra is gondolhattak, hogy ez átmeneti állapot, amit ki kell húzni, amíg például az energiaárak nem normalizálódnak.

Energiamix, állami kiegyensúlyozó szerep

Svájc mindazonáltal kevéssé kitett a gázárnak, mint a legtöbb európai ország. Áramtermelésében meghatározó szerepet játszik az atomenergia és a vízienergia, és sokszor esetben az ipar is áramot használ gáz helyett. Mindemellett Svájcban is van egyfajta állami beavatkozás, de ez nem rezsicsökkentés, hanem rezsikiegyenlítés. Az ár, amit az állam határoz meg, évente egyszer változik, ennek kockázatát persze az állam vállalja, de a hozama is őt illeti, amikor mondjuk év közben esnek az árak. 

Elképesztő hatékonyság

Mindemellett szerepet játszik a svájci ipar elképesztő energiahatékonysága: egységnyi hozzáadott érték megtermeléséhez kevesebb, mint feleannyi energiát használnak fel, mint a németek, így értelemszerűen az energiaköltség változása kevéssé befolyásolja a termékek árát is, és ez a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban is így van. Összefoglalva: az infláció elkerülésének oka jórészt a rendkívüli gazdasági hatékonyság, az optimális monetáris politika és a kisebb energiafüggés, emellett a frank túlértékeltsége, utóbbi viszont a piacnak köszönhető, tehát külső körülmény.