Az év elején még 30 millió tonnás gabonatermésről szóltak az idei évre vonatkozó optimista előrejelzések Romániában, azonban ezeket teljesen átírta a súlyos aszály és a kánikula - adta hírül a Maszol. Búzából, rozsból és repcéből is a vártnál kisebb lett a termés, kukoricából és napraforgóból pedig előreláthatóan csak a felét fogják betakarítani annak a mennyiségnek, melyre a szakemberek korábban számítottak.
„Az aszály mellett itt a hőség is, mely az ország egész területére kiterjed, s az őszi és a tavaszi vetést egyaránt sújtja. Leginkább Moldva szenvedi meg, de gondok vannak Călărași északi részén, Buzău, Brăila, Giurgiu és Teleorman megyékben is” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Ionel Arion, a Pro Agro szövetség elnöke.
Szaharai viszonyok
„Látva, hogy mi van most a földeken, annak, aki nem öntöz, nulla termése lesz kukoricából és napraforgóból. Mi, akik öntözünk, a várt termés felét fogjuk betakarítani” – mondja Vasile Datcu, a Brăila Megyei Mezőgazdasági Termelők Egyesületének az elnöke. Véleménye szerint a megye mezőgazdasági területei jelenleg sivataghoz hasonlítanak.
„Brăila most a Szaharához hasonlít, ahova dokumentálódás céljából ellátogattam. Szél van, meleg, hihetetlen hőség, olyan szárazság, ami mindent tönkretesz. Csak a sivatagi délibáb hiányzik” – nyilatkozta Darcu.
Ionel Arion számításai szerint idén 7,5 millió tonna búzát sikerült csak betakarítani az országban a tavalyi 10 millió tonna helyett. A kukorica tekintetében még rosszabb a helyzet, úgy tűnik, hogy az idei termés nagyjából fele lesz a tavalyi 14,5 milliónak.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
