Kicsiben kezdődött. Egy keddi délután 2011-ben néhány tucat szíriai összegyűlt Damaszkusz egyik terén, hogy azt követelje, legyen vége az Aszad dinasztia 40 éve tartó uralmának az országban. A következő napokban a tiltakozások hólabdaszerűen növekedtek, az ország lakóinak egy része csatlakozott a Tunéziában, Egyiptomban, Líbiában és Bahreinben kirobbant felkelésekhez, ami a 2011-es arab tavaszként vonult be a történelemkönyvekbe. A demonstrációk átterjedtek más szíriai városokra, és úgy tűnt, hogy egy újabb kivénhedt, katonai támogatással fenntartott rezsim omlik össze - kezdi a szíriai forradalmat követő társadalmi tragédiáról szóló cikkét a Los Angeles Times.
A népfelkelés egy azóta is tartó, véres polgárháborúba torkollott, mert a rezsim - szemben az arab tavaszban megbukott társaival - nem adta meg magát, az eszközökben nem válogató, fegyveres erőszakot robbantott rá a társadalomra, és ehhez Iránban és Oroszországban külföldi támogatókat is talált. A lázadók külföldi segítsége bizonytalan, így Bassár el-Aszad államfő tíz év után is őrzi hatalmát. Nem tudtuk megdönteni a rezsimet, még létezik ugyan a szíriai szabadság ügye, amiért harcolunk, de a forradalmat elvesztettük - mondta nemrégiben Yassin Al-Haj Saleh ismert szíriai író, az Aszad-rendszer régi ellenfele.
Irtózatos ár
Az államfő "győzelme" irtózatos áron született. A polgárháború áldozatainak számát 400 ezer és egymillió közé teszik (az ENSZ évekkel ezelőtt feladta, hogy becsléseket adjon erre vonatkozóan), több millió szíriai szóródott szét Európa-szerte és a világ más részein. Több tízezer ember eltűnt, sokan közülük biztosan kínzások és gyilkosságok áldozatai lettek vagy a kormány börtöneiben, vagy a szélsőséges iszlám csoportok, az al-Kaida vagy az Iszlám Állam foglyaiként.
Az anyagi kárt ezer milliárd dollárra becsülik, ennyibe kerülne az ország kivakarása a romokból. Ennek az összegnek az előteremtésére Aszadnak, hiába az ország elnöke formálisan, semmi esélye sincs, miután rezsimjét kiközösítette és gazdasági-politikai szankciókkal sújtja a nemzetközi közösség túlnyomó része. Ez már nem egy ország, hanem az emberek egy csoportja a Föld egy pontján - mondta hazájáról egy szíriai civil aktivista. Már nem egy Szíria létezik, hanem számos, köztük azok a diaszpórák, amelyek szétszóródtak a világban - teszi hozzá egy honfitársa.
Tipikus sorsok
Az amerikai sajtóorgánum néhány szíriai sorsán keresztül érzékelteti, milyen egyéni sorsokat szül a társadalmi tragédia, köztük egy alavita aktivistáén, aki a rezsim elvileg kedvezményezett népcsoportjához tartozik, egy szunnita lázadóén és egy Németországba menekült bevándorlóén. Az iszlám síita ágához tartozó alavita népcsoport tagjai többségükben Szíriában, az ország tengerparti részen élnek, ám a szunnitákkal szemben kisebbségben vannak.
Aszad ehhez az irányzathoz tartozik, ezért az ellenzék az alavita Younes Suleimant a rendszerhez lojális embernek tartja. A farmer azonban 17 ezer követőt szerzett a közösségi médiában a kormány telhetetlen korruptságát bíráló posztjaival. A hatóságok zaklatják, de nem adja fel. Úgy véli, jelenleg se a hivatalos kormány, se az ellenzék nem dolgozik az egyszerű emberek érdekében, és a szíriaiak csak magukra számíthatnak, hogy ezen változtassanak.
Tatal Al-Loush tíz éve harcol az Aszad-rezsim ellen. Megjárta a háború minden poklát, beleértve a forradalom "bölcsőjéért", Homsz városáért vívott harcot, amelyet két éven át ostromoltak a kormánycsapatok. Jelenleg az északkeleti Idlib tartományban él. Ide szorultak vissza a lázadók. Úgy véli, minden év, amelyet harcban töltenek az ügyükért, egy újabb győzelem. Azt hiszi, végül ők kerülnek ki győztesen a polgárháborúból, ám - mint mondja - nem optimista azzal kapcsolatban, hogy a rezsim gyorsan megbukhat. Aszadnak és embereinek el kell tűnniük, csak ezt követően lehet szó arról, hogy Szíria népcsoportjai megbékéljenek egymással.
Menekült és bevándorló
Tareq Alaows joghallgatónak, aki részt vett az Aszad elleni tüntetésekben, majd menekülőket segítő önkéntesként is dolgozott, nem volt választása. Amikor megkapta a behívóját a szíriai hadseregbe, amely addigra nyakig merült a fegyvertelen civilek elleni véres erőszakba, neki is menekülnie kellett. Először Törökországba emigrált 2015 júliusában, majd egy gumicsónakban átjutott a Balkánra, hogy végül egy dortmundi menekülttáborban kössön ki. Ez a kaland és a menekültek ügyét kezelő német hatóságok bürokratikus útvesztőjében megjárt kálváriája olyan tapasztalatok birtokába juttatta, amelyek a politika felé sodorták. Ma a Zöldek egyik parlamenti képviselőjelöltje.
Amikor megérkezett Németországba, azt hitte fellélegezhet, túl van a veszélyen, ám az első sokk akkor érte, amikor a tisztviselő, aki regisztrálta menekültként, meg se nézte az iratait, csak egy elintézendő gondként kezelte az ügyét. A menekültkérelmük elbírálása alatt nem volt lehetőségük németül tanulni szervezett formában, így egyedül állt neki a nyelvtanulásnak az internet segítségével. Bochumban egy hodályba zártak össze hatvan embert, ez szülte első politikai akcióját: 17 napos tiltakozással a város helyhatóságánál elérte, hogy lakásokban, elkülönülten szállásolják el őket és több mint ötezer menekültnek nyelvtanulást szerveztek.
Mióta politikai pályára lépett levelek ezreit kapja olyanoktól, akik támogatják az indulását. Szerinte ez bizonyítja, milyen fontos az újonnan Németországba érkezettek politikai képviselete. A menekülteknek joguk van kiállni maguk mellett, amit sokan meg is tesznek, de a rájuk vonatkozó törvények korlátozzák a lehetőségeiket és megnehezítik az életüket. Ez persze össze sem hasonlítható azokkal a borzalmakkal, amelyek hazáját sújtják. A 10 évvel ezelőtti a forradalomban a szabadságról álmodtak, s bár nem tudták elérni, ez nem jelenti azt, hogy soha nem fogják - nyilatkozta a fiatalok optimizmusával a Los Angeles Timesnak.