Nem egészen két hét múlva, május 7-én lesz a parlamenti választás Nagy-Britanniában, ám a verseny nyíltabb, mint valaha - írja a NBC News. Legutoljára 1992-ben volt példa arra, hogy a Konzervatív Párt és Munkáspárt támogatottsága között lényegében nincs különbség. Akkor a szakértők az utóbbi győzelmét várták, ám váratlanul a John Major vezette Toryk futottak be az első helyre. Major néhány évvel korábban egy belső lázadás nyomán vette át a párt és az ország vezetését a legendás Margaret Thatchertől.

A mostani közvélemény-kutatások szerint a konzervatív David Cameron miniszterelnök ötéves kormányzása nem volt elég meggyőző ahhoz, hogy a szavazók továbbra is biztosítsák a toryknak az abszolút többséget. A toryk a liberális demokratákkal koalícióban vezették az országot. Az elmúlt években a brit gazdaság ugyan maga mögött hagyta a 2008-2009-es pénzügyi válság következményeit, a GDP növekedésnek indul, ám a bővülés nem nevezhető látványosnak.

A legnagyobb ellenzéki politikai erő, a Munkáspárt, amelyet az öt évvel ezelőtti vereség után megválasztott Ed Miliband vezet, nem tudott kellő lendületet venni a britek érezhető elégedetlenségéből. A londoni alsóház uralásához 326 képviselőt kellene a parlamentbe küldeniük. Miliband elismerte, hogy egy generáció óta a legszorosabb választási küzdelmet vívják ellenfeleikkel. A The Economist őrült bizonytalanságról írt nemrégiben a brit választással kapcsolatban.

Éles megosztottság

A brit társadalom végzetesen megosztottnak látszik abban, hogy elfogadja-e a konzervatívok ajánlatát, miszerint, ha a győznek, akkor véget vetnek a nemzeti érdekek háttérbe szorításának, vagy a Munkáspártra hallgasson, amely szerint itt az ideje az energiaszámlák befagyasztásának és a legalacsonyabb bérek emelésének. A közvélemény-kutatások a hét végén centire döntetlen mutattak az első helyért folyó versenyben.

A BBC egyesített listája (poll of polls) szerint a toryk és a Munkáspárt 34-34 százalékos eredményt értek volna el ha most hét végén lettek volna a választások. A függetlenségpárti, bevándorlóellenes Ukip 15, a Liberális Demokraták nyolc, a Zöldek négy százalékon állnak. E számok azonban messze nem mondanak el mindent. Fontosabb, hogy a két első közti különbség február közepe óta nem volt több két százalékpontnál, továbbá, hogy a szavazók fele azt mondja: kész megváltoztatni jelenlegi pártpreferenciáját a szavazás napjáig.

Forgatókönyvek

A politológusok jó szokásukhoz híven forgatókönyveket gyártanak a képviselői helyek várható megoszlásával kapcsolatban. (A brit választási rendszerben csak a egyéni képviselő-jelöltekre voksolnak a választók, akik a győztes mindent visz elvén kerülnek a t. Házba. Nincs pártlistás szavazás.)

A jelenlegi állás szerint sem a Munkáspártnak, sem a toryknak nem lesz 300 honatyájuk, a bármelyikükkel koalícióképes Liberális Demokraták pedig maximum 30 képviselői helyre számíthatnak. Ezért többpárti koalícióra lehet szükség, ami "botrányos változásnak" látszik egy több száz éve hagyományosan két párt váltakozására épülő politikai rendszerben. Ez a helyzet azzal járhat, hogy a kisebb pártok, elsősorban a wales-i vagy a skót nacionalisták játszhatják el a mérleg nyelve szerepét.

Harap a Ukip

Nagy kérdés, hogy hány választót vonz el a nagyoktól az Ukip. Ez a párt egy ügyre, nevezetesen arra szerveződött, hogy kiléptesse Nagy-Britanniát az EU-ból. Később azonban felkarolta a bevándorló- és vendégmunkás-ellenességet, valamint megszüntetné a zöldenergia támogatását (amit végső soron a fogyasztók fizetnek meg villanyszámláikon), továbbá megkurtítaná a tengerentúli segélyezetteknek kínált brit támogatásokat.

A programpontokon túl a párt vezetője, Nigel Farange karizmatikus személyisége is hozzájárulhat ahhoz, hogy mindkét nagy párt szavazóbázisába beleharapjanak. A kék galléros munkások, akik hagyományosan a baloldalra voksolnak, a vendégmunkások elleni fellépéséért vándorolhatnak át az Ukip mellé, míg a konzervatív táborból a "brit értékek" eróziója miatt aggódó kispolgárok állhatnak át az új párt táborába.

Szakértők szerint a szavazatok várható nagy szóródása és az érezhető bizonytalanság két héttel a végső döntés előtt arra utal, hogy a britek nem igazán optimisták. Egyik pártban sem látnak olyan indulót, amelynek hatalomra kerülése lényegesen megváltoztathatná az életüket. Emiatt nem sok figyelmet fordítanak a választási küzdelemre.