A romániai turisták szilveszterkor 45 millió eurót költöttek a külföldi és 30 millió eurót a belföldi üdülésekre - írja a Maszol. A legnépszerűbb romániai úti céloknak a vidéki panziók és a Prahova-völgyi üdülőhelyek bizonyultak - derül ki a romániai utazási irodák országos szövetségének (ANAT) adataiból.
A Prahova völgyén, Predeálon és Brassópojánán mintegy 20 ezer turista, míg a többi hegyvidéki üdülőhelyen (Paltinis, Ranca, Dornavátra, Borsa, Slanic Moldova, Semenic) 15 ezer turista szilveszterezett. A vidéki panziókban 70 ezer személy foglalt szállást, a gyógyfürdőhelyeken pedig 25 ezer. Mintegy 7000-en a nagyvárosokba (Brassó, Nagyszeben, Kolozsvár, Temesvár, Iasi) látogattak el szilveszterezni.
A 30 millió eurós belföldi költés számottevően kevesebb, mint 2019-ben, a pandémia előtt, de jóval többet, mint a 2020-as év végén. A csökkenés annak is betudható, hogy a szilveszteri vakáció rövidebb volt, csupán 2-3 éjszakára foglaltak szállást a turisták. Ugyanakkor amint a kormány december 7-én bejelentette a lazításokat, egyik napról a másikra 30 százalékkal ugrott meg a belföldi szilveszteri foglalások száma.
A legnépszerűbb külföldi úti célok Egyiptom, Dubaj , Zanzibár, a Dominikai Köztársaság, a Maldív-szigetek, Srí Lanka, Kenya, Mexikó, Peru, Costa Rica. Mintegy ezer személy sétahajókázásra fizetett be, 10 ezer romániai turista pedig az európai nagyvárosokat célozta meg. Törökországban mintegy 3000-en töltötték a szilvesztert, a bolgár hegyvidéki üdülőhelyeken pedig ötezren.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Teljesen kiszállhat az állam az MBH Bankból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nyélbe ütik Trump és Zelenszkij bizniszét, azt is tudni, mikor
