A Szejm kancelláriája, Agnieszka Kaczmarska egyelőre lemondott a parlament épülete körüli kerítés megépítéséről - adta hírül a tvnwarszawa.pl informál. Az ok: a vélemények nagyon eltérőek voltak ebben az ügyben. A gazeta.pl néhány héttel ezelőtt írt már arról, hogy a parlament körül kerítést terveznek, méghozzá "rendkívül agresszívet".
Az építmény az eddig nyílt utca (a Wejska) képét is megváltoztatná. A kancellár először nem is reagált a javaslatra, most azt mondta, hogy az épület fenntartója nem egyezik bele ebbe a kerítésépítésbe. Hozzátette, hogy a parlamenti frakciók véleménye ez ügyben különbözik, ezért 2018-ban nem próbálják meg elfogadtatni ezt az intézkedést.
A Kulturális Örökségvédelmi Társadalmi Tanács egyhangúlag megállapította, hogy a koncepció ellentétes a a háború előtti építészeti tervvel, amely új szejmegyüttest komponált egy régi parkban. Olyan környezetet akartak, amely nyitott a sétálók előtt. Az ellenzék szerint a kerítés építése, minden bizonnyal a parlament épülete körüli tömegtüntetésekkel hozható összefüggésbe.
A nyitókép forrása: Janek Skarzynski/AFP
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten

Bombákként hullottak a jégtáblák az autópályán

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Mindenki avokádót akar enni, csupán a véres következményekkel nem számolnak
