Komoly szakértők azt gondolták 2002-ben, hogy küszöbön áll India és Pakisztán nukleáris háborúja. A helyzet eléggé veszélyesnek látszott ahhoz, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kormánya azt javasolja országa állampolgárainak, hogy ne utazzanak a régióba. A feszültséget állítólag az amerikai Dell számítógépgyártó cég hűtötte le azzal, hogy közölte indiai beszállítóival (főként a Wipro óriásvállalattal): vagy visszafogják kormányukat, vagy kilöki őket beszállítói közül.
Thomas Friedman A világ lapos (The World Is Flat) című könyvében ezzel a történettel támasztotta alá azt a félig komoly elméletet, miszerint az államok közti háborúkat elsősorban az előzheti meg, hogy mindannyian részei a világot összeláncoló vállalati beszállítói láncoknak és digitális hálózatoknak, amelyek megszakadása bárhol súlyos gazdasági válságot okozhat. Vajon megfordíthatjuk-e ezt az összefüggést: használható-e világ országainak kölcsönös gazdasági függése fegyverként? - teszi fel a kérdést Tim Harford, a Financial Times publicistája.
Trump már lőtt vele
Donald Trump, az USA elnöke világos példákat mutat arra, hogyan lehet "lőni" ezzel a fegyverrel. A Huawei távközlési cég elleni szankcióival rávette az amerikai Qualcomm chipgyártót és a Google-t, hogy megtagadják az együttműködést a kínai nagyvállalattal, súlyos kárt okozva a cégnek és a kínai gazdaságnak, amelynek egyik koronaékszere a Huawei. Ugyanez a helyzet a Mexikóval szemben kilátásba helyezett büntetővámokkal, amire válaszul a közép-amerikai ország - teljesítve Trump követelését - azt ígérte, hogy komoly lépéseket tesz a két ország határán átkelni igyekvő bevándorlók kiszűrésére.
És említhetnénk az USA ellenőrzése alatt álló nemzetközi pénzügyi elszámolási rendszer (Swift) felhasználását azokkal a cégekkel szemben, akik az amerikai tiltás ellen fontolgatták az üzletelést iráni partnereikkel. Ha ezt teszik - üzenték Washingtonból -, akkor másnaptól egyetlen nemzetközi utalásukat sem fogja teljesíteni a rendszer, és lehúzhatják a rolót.
További kérdés, hogy az ilyen lépéseket kizárólag Trumpra jellemző viselkedésnek tekintsük-e. Végül is a Twitteren üzent hadat a vámháborúban Mexikónak, tíznapos határidőt adva elvárásai teljesítésére. Nem zavarta az sem, hogy éppen ezzel egyidejűleg került a mexikói szenátus elé jóváhagyásra a két ország Trump követelésére újratárgyalt szabadkereskedelmi megállapodása. Henry Farrell, a George Washington és Abraham Newman, a Georgetown Egyetem oktatói úgy vélik Trump utódai sem tudnak majd ellenállni a kísértésnek, hogy fegyverként használják a kölcsönös függőséget (az ő fogalmukkal: weaponised interdependence).
Panoptikum és fojtószelep
Szerintük mind a beszállítói láncokat, mind a digitális hálózatokat fel lehet használni "panoptikumként", amellyel demonstrálni lehet, milyen következményei lehetnek annak, ha az USA megharagszik valakire, illetve "fojtószelepként", amellyel megtagadhatják egyesek hozzáférését a számukra elengedhetetlen erőforrásokhoz. Mindkettő végrehajtása komoly apparátust igényel, ám cserébe jóval komolyabb eszközről van szó, mint amilyen büntetővámok ötletszerű kivetése és visszavonása.
Az említett példák mutatják, milyen komoly fegyver az USA kezében a kölcsönös gazdasági függés kihasználása, így nyilván minden elnök nagy kísértést érezhet ennek alkalmazására. Például Irán gazdasági elszigetelése - főként a Swiftre támaszkodva, amelynek segítségével a világ összes cégét távol tarthatják ottani üzletfeleitől - sokkal olcsóbb, mint ha hadihajókkal és szárazföldi katonai erőkkel kéne blokád alá venni Iránt, lezárva a határait.
Óvatosságra intő példa
Tanulságos azonban ezzel kapcsolatban a brit stratégák 20. század eleji felfogása. Azt gondolták, hogy a londoni City központi szerepe a világ bankrendszerében, továbbá a távközlés, illetve a hajózási biztosítás piacának uralása - kiegészítve a brit haditengerészet fölényével a világtengereken - elegendő eszköz arra, hogy féken tartsák a nemzetközi porondon kihívóként megjelent Németországot. Feltételezték, hogy ezek segítségével saját gazdaságuk károsítása nélkül térdre kényszeríthetik a németeket. Logikusnak látszott az ötlet, de nem segített elkerülni az első világháborút.
A kölcsönös függés fegyverként alkalmazása tehát nem csodafegyver. Felmerül a kérdés, hogy az USA képes lenne-e kellő visszafogottsággal bánni vele, el tudná-e kerülni, hogy úgy szorítsa sarokba ellenfeleit, hogy azoknak ne maradjon más választásuk, mint hogy megpróbálják brutális erőszakkal érvényesíteni érdekeiket.
A másik lehetőség persze a kölcsönös függés lazítása: alternatív beszállítói, pénzügyi és digitális hálózatok kiépítése. Kétségtelen, hogy a függési viszonyok ilyen megkerülése drága mulatság, ám eljöhet az a pont, ahol az USA-val ütköző feleknek már megéri a befektetés. Kína elkezdte fejleszteni az Instexet, saját mobiltelefonokhoz való operációs rendszerét, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország a Swift alternatíváján dolgozik. Bár ezek még gyerekcipőben járnak, ám ha az USA túl keményen kezdi szorongatni a világ gazdasági idegrendszereit és véráramát, akkor ellenfelei és szövetségesei is kerülőutakat kereshetnek a szorult helyzetük enyhítésére.